Sokan kérdezik, mit adhat az új katolikus egyházfő, XIV. Leó a világnak. Nem kevesen csalódottan fogadták, hogy nem a globális Dél valamely országából jött az új katolikus egyházfő, holott a katolicizmus súlypontja mindinkább eltolódik Ázsia és Afrika irányában. Mégsem lenne helyes, ha emiatt bírálnák a pápaválasztó bíborosokat. Van néhány tény ugyanis, amely megmagyarázza az első észak-amerikai születésű pápa választását.
Ha a glóbusz egésze felől közelítünk, akkor látható, hogy a világ katolikusainak a fele az amerikai kontinensen él. A második tény, hogy az Egyesült Államokban a római katolikus egyház rendelkezik a legtöbb hívővel, még akkor is, ha a protestáns felekezeteknek együttesen több hívük van, és az Egyesült Államok informálisan, kulturálisan ma is protestáns értékrendű ország.
Nem véletlen, hogy a XIX. század végén nagy vita zajlott az amerikanizmus kérdésében a pápaság és az amerikai püspökök között. Ez arról szólt, kihez legyen lojális az észak-amerikai katolikus közösség:
a pápai intelmekhez vagy pedig váljon amerikaivá abban az értelemben is, hogy egyfajta amerikai veretű katolicizmust képvisel az Egyesült Államok közéletének informális, sőt, ekkor formális antikatolicizmusa közepette, amely lefordítható volt írellenességre és bevándorlás-ellenességre is.
Például jó kérdés volt, hogy egy észak-amerikai katolikus polgár egyetérthet-e a Monroe-elvvel, amelynek értelmében az amerikai kormány beavatkozhat a katolikus vallású, ekkoriban sok kultúrharcot vívó latin-amerikai országok belügyeibe; vagy mit tegyen egy ír katolikus, ha a hadseregben és az oktatási rendszerben elvárják tőle, hogy a csillagos-sávos lobogónak fogadjon hűséget, és vonuljon hadba a katolikus spanyol király katonái ellen Kubában. Nem véletlen, hogy VI. Pálig, az 1960-as évekig kellett várni az első egyházfőre, aki elutazott az Egyesült Államokba, és mindezidáig mindössze két katolikus elnök állt az ország élén.
Az amerikai társadalomban ma már egyre mélyülnek a szociális feszültségek, a szegénység nő, az amerikai társadalom nagy része két kezét összetenné egy magyarországi egészségügyért vagy gyermekjóléti rendszerért, bármilyen döbbenetes is ez. Igaz, a közszolgáltatások piacosítása, az állami hatáskörből való kiszervezése már ismerős Magyarországon is. Sok tekintetben Magyarország az Egyesült Államok útját járja, de nem az 1970-es évek előtti, a társadalmi egyenlőtlenségeket korlátozó, hanem az 1980 utáni észak-amerikai gazdaságpolitika szellemében, amelyhez most még hozzáadódnak a Musk-féle technokrata, afféle techno-libertariánus víziók.
Tehát összefoglalva, egy amerikai pápa talán mindenkinél jobban látja a feszültséget a világ globális szuperhatalma társadalmában uralkodó elszegényedés és a kis létszámú milliárdos elit dőzsölése között, és rá tud mutatni a Trump-félék álságosságára.
Az, hogy Robert Francis Prevost a Leó nevet választotta, azt jelzi, hogy a szociális kérdéseknek, a társadalmi igazságosságnak hangsúlyt akar adni. Ezen a néven elődje, XIII. Leó adta ki a Rerum novarum című enciklikát 1891-ben. XIII. Leóval kapcsolatban sokan hivatkoznak arra, hogy a pápa elvetette a demokráciát, de tény, hogy a XIX. század végén a pápaság egy ostromlott várban érezte magát, és a szekularizálódó Olasz Királyság 1870-ben elfoglalta Rómát. XIII. Leó és udvara konzervatív volt politikailag, de ez az óvilági konzervativizmus – érdekes módon – az Egyesült Államokban a fennálló rendszerrel és a kíméletlen kapitalizmussal szembeni kritika vitorláját dagasztotta. A szakszervezetekben rengeteg katolikus tevékenykedett, akik a szocializmus és a farmerpopulizmus írói - Edward Bellamy, Henry George, Jack London, Ferdinand Lassalle, no meg Marx - mellett a katolikus egyház szociális tanításából inspirálódtak.
Érdemes egyébként megfigyelni, hogy a pápák neve a XIX.-XX. században programot is kifejezett. A Pius a mindenkori konzervatív pápák neve, habár XI., XII. és különösen IX. Piusszal szembeni kritikák olykor túlzók. Például IX. Pius, XIII. Leó közvetlen elődje egészen 1848-ig kifejezetten a liberálisok és az olasz hazafiak kedvence, sőt nemzeti pápa volt, aki kész volt olasz nemzeti érzületből hadat üzenni Ausztriának. De amikor Róma fellázadt, és megölték a miniszterelnökét, Rossi grófot, megrettent, és onnantól forradalomellenes lett.
De lehetett volna az új pápa János, János Pál vagy Ferenc. Ám ő a Leó névvel pontosan maradt a középúton: szociálisan érzékeny, de a merész újítóknál – XXIII. János, I. János Pál – egy fokkal, Ferenc pápánál két fokkal óvatosabb, politikusabb arculatot választott.
Más szempontból is érdemes figyelmet fordítani az új pápa szellemiségére. Ismeri Latin-Amerikát, sokat dolgozott ott, tehát nem egy amerikai középosztálybeli szemüvegén át nézi a globális Dél kérdését. Chicago pedig, ahol az ágostonos rendtartomány vezetője volt, szintén fontos amerikai szemmel: erős munkásmozgalmi fellegvár volt, „Amerika viharsarka”, ahogyan Jack London írta, ahol a világ legvéresebb sztrájkjait vívták. Szóval minden adva van előéletében egy szociálisan érzékeny pápasághoz.
Ma, amikor az USA elbukni látszik a humanizmus és emberi jogok terén, és cinikus hatalommá válik, jó lenne, ha valaki segítené visszatéríteni a krisztusi és egyúttal emberi útra
- vagy legalább egy keresztényszociális eszmei tradíciót képviselni. Az első észak-amerikai születésű pápa épp alkalmas személy, hogy világítótorony legyen a trumpi sötétség mellett, és nyújtson reményt, hogy Amerika szép eszméi tovább élnek. Mert vannak szép szociális, humanista eszméi, baloldali, keresztényszociális, farmerdemokrata, farmerpopulista, feminista és más gondolatok, de ma nem ezt mutatja a trumpi hatalom, és az elmúlt 30 évben a magyar tévék sem hangsúlyozták eléggé ezeket. Nem A farm, ahol élünk, hanem a Dallas befolyásolta az Amerika-képet. A valódi Amerikának viszont voltak és vannak barátságos hagyományai.
De valamiért az ösztönvilág dominál a csendes humanizmus felett, a szuper technológiák korában is, ami természetes talán, de ilyen pusztító arzenállal, ami ma rendelkezésre áll, félelmetes és főleg felelőtlen. Leó pápa ismét naggyá teheti, lelkiekben is Amerikát.
A szerző történész, politológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.