Az olvasók többsége már nem emlékszik arra a számunkra döbbenetes képre, hogy szegfűk döntik meg az Antonio Salazar, a teljhatalmú elnök nevéről ismert, 40 évig tartó (1932-1974) portugál diktatúrát.
Persze a valóságban nem a katonáknak osztogatott szegfűk, hanem a diktatúrába belefáradt főtisztek puccsa vetett véget a salazari rezsimnek, azonban ha a kiskatonák nem állnak a nép mellé, ez a puccs akár éppen olyan polgárháborúba is torkollhatott volna, mint amiről már többször is írtam Kolumbia példájára hivatkozva. Ha Celeste Caeiro, egy éttermi felszolgálónő, későbbi állandó jelzője alapján a „szegfűs hölgy” 1972. április 25-én nem ad egy szál szegfűt az utcára felvonultatott katonák egyikének, aki cigarettát kért tőle, illetve az őt körülvevő többi katona között nem osztja szét a tüntetések miatt elmaradt éttermi rendezvényről megmaradt szegfűket, akkor a híres „szegfűs forradalom” sem győz.
Szegfűkkel érdemes hidat foglalni, mert a szegfű a békés szándék jelképe. Tudjuk, hogy a kormány korlátozni kívánja a gyülekezési jogot. A gyülekezési jog durva megsértése elleni tiltakozási mozgalmat Hadházy Ákos és a Momentum képviselői kezdeményezték, akik eddig sorfal-átszakítási, az útjukat álló rendőrök pedig tömegoszlatási játékot játszottak hétről-hétre. Az akciófilmbe illő jelenetek során a rendőrök meglehetős brutalitást tanúsítva tekerik hátra a tiltakozók karját, majd vonszolják őket a földön, hogy megtisztítsák az utat az autók vagy a járókelők számára.
A gyülekezési jogainkat védő mozgalom képviselői az elszenvedői a rendőri brutalitásnak, ez azonban – jól átgondolt, szerkesztett módon - a TV-ben lejátszott képsorokon és az alámondott szövegek szerint mint a tiltakozók garázdasága, és nem mint törvényes engedetlenség jelenik meg.
Ahhoz, hogy a közönség együttérzését, valamint a hatalom szavára a mozgalom elfojtását végrehajtó rendőrök rokonszenvét egyaránt kivívják, szükség lenne néhány tucat szegfűre, amit a rendőrök gomblyukába, övébe, vagy egyszerűen a tömeget és a rendőröket elválasztó folyosó kövére szórva érdemes használni, még akkor is, ha a szegfű drágább, mint élőláncot alkotni, vagy tiltakozásul leülni a földre.
A szegfűátadás különösen a női rendőrök megkülönböztetett kezelése szempontjából fontos, hogy sikerüljön mosolyt csalni a pengevékonyra összeszorított, a parancsteljesítés elszántságát láttató szájukra; hogy végül elárulják, ők is ugyanolyan emberek, mint a tiltakozók.
Szeressük a rendőreinket, mert ők védenek meg a provokátoroktól. Sokunknak a retinájára égtek az őszödi beszéd miatti felháborodás ürügyén a tévészékház ostroma formájában megkísérelt fegyveres lázadás (puccs) képei. Ott botokkal, baseball ütőkkel, kövekkel felfegyverzett kopaszok szervezett csoportjai törtek rá a székházat védő rendőrökre. Ne gondolja senki, hogy attól, hogy a korlátlan hatalmat Orbán szerezte meg, a „kopaszok” (ultrák) végleg eltűntek, és nem tűnnek fel, hogy – a választások közeledtével mérséklődő Fidesz fölény fenntartása érdekében - zavart keltsenek. Akiknek meg kell majd őket állítaniuk, azok a mi rendőreink.
Amikor Magyar Péter országjárásai során felbukkantak a félrészeg „nemzeti érzelmű” provokátorok, akkor is a mi rendőreinkhez fordulhattunk. Amikor mocskolódók antiszemita szövegekkel támadják meg a demokratákat, ott is a rendőreinknek kell helyt állniuk. Már csak a helytállásukért megérdemelnek egy szál szegfűt.
A rendőr nem ellenség, a rendőr a barátunk. Ne keverjük össze a rendőröket a tömegre uszító főnököket a sorfalban álló rendőrökkel.
Kolumbiában tanultam meg, hogy a rendőrök és a közkatonák fékezték meg a véres és évtizedekig tartó háborúskodást a nemzeti meg a liberális érzelmű pártok és polgárok, valamint a városokba be-beportyázó parasztokból toborzott kommunista gerillák között. A béke fenntartásán őrködő és a járókelőt útbaigazító húsz-harminc éves, bájos és szerfelett csinos, golyóálló mellényt viselő női rendőrök és katonák nem félelmet keltettek bennem, hanem a biztonságot sugározták. Lehetett bízni bennük.
Ezekben az időkben az önkényuralom, a veszélyhelyzeti szabályozással (vissza)élve minden féket és ellensúlyt – amit a demokrácia lerombolása érdekében tett évtizedes erőfeszítései nyomán még meghagyott – végleg igyekszik kikapcsolni. Ebben az önkényúr és bandái által egyre jobban kiélezett helyzetben megint csak a mi rendőreink, a mi közkatonáink józan eszében bízhatunk.
A józan ész megtartásához pedig egy szál szegfű, az azt nyújtó. félelemtől nem remegő kéz meg egy mosoly sokat segíthet.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.