Észak-Korea;légierő;Kim Dzsong Un;hadgyakorlatok;

Kim Dzsongun az észak-koreai hadsereg minden egységét arra utasította, hogy érjen el áttörést a háborúra való felkészülésben

Felszólítása akkor hangzott el, amikor a légierő harci gyakorlatait felügyelte.

A háborús felkészülés fokozására szólított föl Kim Dzsongun észak-koreai vezető, miközben a légierő harci gyakorlatait felügyelte.

A KCNA észak-koreai hírügynökség szombati jelentése szerint Kim Dzsongun két nappal korábban vett részt a légierő egyik gyakorlatán, ahol felszólította „a hadsereg minden egységét, hogy érjenek el áttörést a háborúra való felkészülésben”.

A gyakorlat során egyebek között cirkálórakéták és kamikaze támadó drónok követését, megsemmisítését, valamint támadó drónok elektronikus eszközökkel történő semlegesítését és megsemmisítését próbálták.

Az állami média jelentése szerint a gyakorlatok részeként teszteltek egy új, nagy hatótávolságú, precíziós siklóbombát, az észak-koreai repülőgépek pedig csapásmérő gyakorlatot is tartottak kijelölt célpontok ellen.

Fogolycseréről és a folytatásról állapodtak meg a felek három éve első találkozójukon, ám Oroszország újra előállt azzal a követeléssel, hogy Ukrajna vonuljon ki részben megszállt megyéinek teljes területéről. XIV. Leó pápa azt tervezi, hogy a Vatikánt felajánlja a felek közötti közvetlen találkozó helyszínéül.