Pénzügyi szabályozásra készül a kormány középpontban a lakásbiztosításokkal - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban, hozzátéve, hogy várhatóan a héten dönt a kabinet a kérdésben.
Nagy Márton azt mondta, "tárgyalunk a biztosítókkal, nehéz, nem látszik a megegyezés, ezért készülünk egy pénzügyi szabályozással, amelynek a középpontjában a lakásbiztosítások állnak". Hozzátette, azt szeretnék,
hogy a lakásbiztosításoknak a díjai ne emelkedjenek, ezért az év végi szinten fogják ezt rögzíteni.
Ugyanakkor a biztosított összegnek emelkednie kell, hiszen minden otthonnak biztonságban kell lennie, el kell kerülni az alulbiztosítást - hangsúlyozta.
Ez a cél - szögezte le a miniszter.
Most a biztosítóktól vár önkéntes díjkorlátozást Nagy MártonAhogyan arról lapunk is beszámolt, Nagy Márton két héttel ezelőtt jelentette be, hogy a biztosítóktól vár önkéntes díjkorlátozást. Leszögezte, hogy amennyiben nem lépnek, az Orbán-kormány be fog avatkozni.
A tárcavezető közölte, hogy a szolgáltatói infláció megragadt 10 százalékon, és ebben a biztosítói szektor igencsak ludas. A biztosítások ára 16,5 százalékkal emelkedett. A lakásbiztosítás, a gépjármű biztosítás vagy az életbiztosítás nagyon megdrágultak
A miniszter szerint az elfogadható, ha
* a díjak ebben az évben nem emelkednek, az inflációs díjemeléstől eltekintenek a biztosítók;
* ahol már végrehajtották ezt, ott visszacsinálják;
* miközben a lakás és a gépjármű-biztosított összeg emelkedik az infláció mellett, a biztosítás nem sérül, nincs alulbiztosítás.
Mint megírtuk, nemrég a bankok és a tekelomcégek meghátráltak a kormány nyomására, és egymás után jelentették be, hogy elállnak a törvényileg megengedett 2025-ös díjemeléstől. A szabály szerint a két szektorban az árakat évente egyszer az előző évi infláció mértékével lehetne emelni. Mivel tavaly a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal emelkedtek, a szolgáltatók idén tavasszal hasonló mértékű korrekciókra készültek. Ez a 3,7 százalékos emelés kiverte a biztosítékot Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternél, a kormányzati nyomás pedig célt ért, és az érintett cégek vállalták, hogy 2026 júliusáig, vagyis az új Orbán-kormány megalakulásáig befagyasztják a díjaikat.
Orbán Viktor: 2026. július 1-ig nem emelnek árat a telekommunikációs szolgáltatók