Ma minden országgyűlési választókörzetben Tisza szigetek jönnek létre. Egyelőre akár több Tisza sziget is megalakul egy választókörzetben, mert az egymástól függetlenül önszerveződő csoportok kvázi versenyeznek a politikai tér elfoglalásáért. A korábbi ellenzéki aktorok eközben mint „úszó szigetek” keresik a helyüket.
Az ellenzéki oldalon ennek a Tisza szigetes formációnak - jelenleg és várhatóan is - igen nagy a támogatottsága. Ebből az következik, hogy a most érvényes választási szabályok szerint az ellenzéki oldal többi, diszperz módon jelen lévő része attól függően hasznos a kormányváltás szempontjából, hogy ki szerzi meg a relatív többséget az adott választókörzetben.
Érdemes körbejárni, hogy a kisebb, ha úgy tetszik: vonal alatti pártok, az „úszó szigetek” milyen módon érvényesülnek a választás során, különös tekintettel a győzteskompenzációra. Hiszen a választókörzetekben a relatív többség birtokosa megkapja a saját listájához a győzelemhez nem szükséges egyéni szavazatokat.
Az is fontos körülmény, hogy az „úszó szigetek” jelenléte befolyásolja, a választókörzetben ki szerzi meg a relatív többséget. Előfordulhat, hogy az ellenzéki oldal megosztottsága elrontja az ellenzéki többség érvényesülését. Más módon működik a szavazatok elszámolása az ellenzék szempontjából, ha sikerül megszerezni a relatív többséget, és ha nem. Azt is érdemes meggondolni, hogy miképpen lehet kihasználni, hogy az inkumbens - azaz a választott tisztséget betöltő - jelölt a körzetek egy részében ma is ellenzéki.
Több ellenzéki párt valóban alkalmas arra, hogy minden egyes egyéni országgyűlési választókörzetben jelöltet állítson. Az MSZP jelöltállítás képessége főként abból adódik, hogy minden választókörzetben jelen vannak a párt szervezetei, és a szervezetek birtokában vannak a jelöltállításhoz szükséges politikai gyakorlatnak, tapasztalatnak.
Létezik egyfajta kényszer is a jelöltállításra, ami úgy írható körül, hogy az érvényes választási törvény 70 egyéni jelölt indítását teszi kötelezővé ahhoz, hogy országos listát állíthasson egy párt. Ezzel a szabállyal a kormányzó, jelenleg törvényalkotói helyzetben lévő kormánykoalíció kikényszeríti, hogy a politikai létezést ambicionáló pártok saját maguk állítsanak jelölteket, amivel megoszthatják az ellenzéki oldal szavazóit. A nagyszámú egyéni képviselő állításának előírása minden bizonnyal ezzel a szándékkal magyarázható.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mit lehet tenni abban a helyzetben, amikor egy párt támogatottsága alacsony, és a választókörzetek meghatározó hányadában nincs esély arra, hogy megszerezze a relatív többséget. Határozott ellentmondás fedezhető fel a jelöltállítás képessége és a várható választási eredmény között. Fennáll a veszélye annak, hogy a több egyéni jelölt a fideszes inkumbens jelölt relatív többségének kialakulásához járul hozzá.
Ez a politikai szituáció azzal a feloldhatatlan helyzettel is társul, hogy a lendületben lévő Tisza Párt határozottan elhatárolódik mindennemű együttműködéstől, az általa óbaloldalinak nevezett pártoktól pedig kifejezetten elzárkózik.
A Tisza Párt által követett stratégia politikailag megalapozottnak tűnik. Az ellenzék többi része a választások idején csak akkor hasznos a kormányváltás szempontjából, ha a választókörzetekben a relatív többséget nem a most kormányzó pártkoalíció jelöltje szerzi meg, hanem egy ellenzéki jelölt. Ebben az esetben a fideszes győzelemre hangolt választási szabályok az ellenzéket segítik.
A Tisza Párt dinamikus térnyerése előrevetíti, hogy képes és alkalmas arra, hogy létrehozza az ellenzéki oldal politikai egységét. Valamiképpen a választás időpontjára elő kell állítani minden körzetben azt az egy ellenzéki jelöltet, aki összeméri magát a kormányoldal jelöltjével. Logikus, hogy ez az egy jelölt várhatóan a Tisza Párt jelöltje lesz.
Rendben van, eddig a következtetésig nem túl nagy erőfeszítéssel el lehet jutni. Akkor is ez az okfejtés végeredménye, ha a Tisza Párt szempontjából gondoljuk végig, de nincs más észszerű válasz akkor sem, ha a ma létező többi párt (az én szempontomból az MSZP) oldaláról vizsgálódunk.
Mégis! Akkor most mit lehet tenni? Mit tegyünk mi, MSZP-sek? Mit tehetnek a DK-sok és a többi „úszó sziget”? A kézenfekvő válasz, hogy üljünk és nézzünk magunk elé, megfelelne ugyan az okfejtés eredményének, de aligha várható el például egy létező szociáldemokrata párt vezetőitől, tagjaitól. Nem egyszer előfordult már, hogy alapvető politikai érdekeinkkel szemben cselekedtünk, mert úgy láttuk, hogy az ország érdekében az úgy helyes. Meg is lett a következménye: a politikai következmény a politikai leértékelődés.
Most nincs ilyen helyzet. Nem arról van szó, hogy haszontalan lenne a szociáldemokrata gondolat érvényesítése, vagy fölösleges a baloldal politikai szerepének megtartása, hanem arról, hogy a kialakított választási szabályok a fideszes mintára szervezett konstrukciónak kedveznek. Nem lehet elkerülni, hogy minden egyes országgyűlési választókörzetben a kormányoldallal szemben egységes ellenzék lépjen fel.
Az a valós helyzet, hogy az ellenzéki oldalon kialakulni látszik a meghatározó politikai erő, amivel szemben egyrészt nem érdemes, másrészt nem igazán szabad más alternatívát felállítani. Innen nézve ez gond. Lényegében eddig is az egység megszervezésén bukott el a kormányváltás. Nem tudtuk összehozni. Legyünk pontosak! Mi nem tudtuk összehozni. Most, hogy másnak - úgy tűnik - sikerül, meg kell találnunk a saját szerepünket.
Az, hogy mit kell tenni, amikor majd a választás lesz, elég jól kikövetkeztethető. Amikor elég közel lesz a választás, felértékelődik az ismertség, a helyben érvényes jelöltek elfogadottsága. Nem lehet elkerülni az előzetes kiválasztást, a választókörzeti megegyezést.
De most azt látjuk, hogy minden egyes országgyűlési választókörzetben megalakulnak a Tisza sziget nevű csoportok. Körzetenként több is. Az „úszó szigetek” is jelen vannak, elég nagy számban. Jogos felvetés, hogy miért fontos, hogy legyen a DK-nak, az MSZP-nek vagy a Momentumnak országos listája, amikor a támogatottságuk ezt nem feltétlenül teszi indokolttá.
A válasz most nem olyan egyértelmű, mint eddig. Az „úszó szigetek” szerepe az, hogy a két meghatározó szereplő mögött a győztes listáját erősítsék. Amennyiben a relatív többség a Tisza Pártnál van a körzetben, akkor azt; ha a Fidesznél, akkor a Fideszt. A felállást a bejutási küszöb szerepe is árnyalja: egyensúly közeli helyzetben az „úszó szigetek” szavazói eldönthetik az eredményt.
A monolit Fidesszel szemben indokolt a hasonlóan szerveződő Tisza Párt törekvése arra, hogy minden országgyűlési választókörzetben egyedül ütközzön meg a győzelemért. Ezzel együtt nem látszik a politikai mező egyszerűsödése: lesznek „úszó szigetek” a Tisza szigetek mellett mindenütt.
Az én pártom, az MSZP minden országgyűlési választókörzetben talál magának jelöltet. Ezt onnan is tudni lehet, hogy már megtette. Ebből még nem feltétlenül következik az, hogy a jelölt jelöltekből valóban országgyűlési képviselőjelölt lesz. Nem is biztos, hogy túl sok helyen mutatna ebbe az irányba a politikai célszerűség. Az ellenben következik a jelöltállítás képességéből, hogy minden országgyűlési választókörzetben az MSZP szervezetek részesei a helyi politikai közéletnek. Adott esetben a jelöltünk, a szervezetünk helyi vezetői, tagjaink érdemi szerepet kapnak a közbeszéd kialakítói között.
Úgy tűnik, az óellenzék szereplői is hozzák a formájukat. Másképp jelenik meg a DK, a Jobbik, a Momentum. Mindenesetre az ellenzék számára mindig hasznosnak bizonyult egy alkalmazkodóképes, segítő MSZP szervezet jelenléte az országgyűlési választókörzetekben. Ha most létrejönnek a Tisza szigetek, akkor előfordul, hogy praktikus lesz, ha alkalmanként technikai segítséget lehet kapni a helyi MSZP-s “úszó szigettől”…
Az egészen biztos, hogy az MSZP alkalmas lesz a megegyezésre, az ellenzék győzelmének támogatására. Az országgyűlési választáson és az önkormányzati választásokon is.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.