felmérés;média;sajtószabadság;Pew Research;álhírek;

Csak a magyarok egynegyede gondolja azt, hogy teljesen szabad a sajtó

92 százalék legalább részben fontosnak tartja, hogy a sajtó állami cenzúra nélkül dolgozhasson, de csak a válaszadók 62 százaléka látja úgy, hogy ez nagyjából meg is valósul. 68 százalék állította azt, hogy többé-kevésbé szabadon elmondhatja a véleményét, de a lakosság harmada szerint korlátozva van ebben a szabadságában.

Alig több mint a magyarok fele látja úgy, hogy Magyarországon szabadon dolgozhat a sajtó, ezzel  szemben az internet szabadságát honfitársainknak csak a töredéke vonja kétségbe – írja a 24.hu az amerikai Pew Research kutatóintézet felmérése alapján.

A 2024 tavaszi adatfelvételen alapuló kutatás alapján

  • a magyarok 67 százaléka szerint nagyon fontos, hogy állami vagy kormányzati cenzúra nélkül működhessen a sajtó,

  • eközben a megkérdezettek 70 százaléka a szabad véleménynyilvánítást,

  • 69 százalék pedig az internethasználat esetében a szólásszabadságot hangsúlyozta.

A kutatás eredményei alapján a magyarok 84 százaléka tartja problémának az álhíreket, ezen belül 40 százalék szerint ez nagyon nagy gondot jelent. Csupán a megkérdezettek 16 százaléka állította azt, hogy az álhírek nem, vagy csak csekély bonyodalmat okoznak.

A Telex összefoglalója szerint kiderült az is:

  • a válaszadók 24 százalék látta úgy, hogy teljesen szabad a sajtó,

  • 26 százalék állították azt, hogy nem nagyon szabad a sajtó,

  • 11 százalék szerint pedig egyáltalán nem az.

A magyarok 92 százaléka legalább részben fontosnak tartja, hogy a sajtó állami cenzúra nélkül dolgozhasson, de csak a válaszadók 62 százaléka látja úgy, hogy ez nagyjából meg is valósul. A magyarok 68 százaléka állította azt, hogy többé-kevésbé szabadon elmondhatja a véleményét, de a lakosság harmada szerint korlátozva van ebben a szabadságában.

Többek ellen szabálysértési eljárás indult.