Egyik szokásos péntek reggeli rádiószózatában Orbán Viktor azt (is) mondta, hogy nem lehet megbízni azokban, akik a hatalomért és pénzért mindenre képesek. Ez annyira így van, hogy egy ideje már a Fidesz minden rendű és rangú emberének – pl. Kocsis Máté frakcióvezetőnek – ez az egyik kedvenc agymenése.
A probléma az, hogy a rádiós szöveg összefüggéseit is figyelembe véve szinte bizonyos, hogy a kormányfő ezt az egyébként létező axiómát nem magára, hanem Kollár Kingára és a Tisza Pártra érthette. Nekem meg erről a nagyfejű bagolynak a verébbel folytatott közismert eszmecseréje jutott eszembe. Ugyanis ez a megállapítás annak az embernek a száját hagyta el, aki már évtizedek óta nem tudja (nem akarja tudni), mi fán terem az érték alapú politizálás, csak az érdek alapút látja maga előtt. Éppen azt, amelynek célja a hatalom megszerzése, mindenáron való megtartása és a saját, maffiaszerű családjának gazdagodása.
Ennek egyértelmű bizonyítéka az a politikusi pálya, amely a KISZ-ben kezdődött, a „libernyákokkal” folytatódott, majd a mérsékelt jobboldalon át a szélsőjobb jelenig húzódik. Ennyi eszmeváltás még egy festőművésznek is sok, pedig nekik tudhatóan „korszakaik” vannak. De hogy Orbán hogyan viszonyul az eszme kontra hatalom dilemmához, az már 1993-ban kiderült, amikor Kuncze Gábornak – akkor még látszólag harcos liberálisként – megmondta, hogy neki itt nem terem babér (az SZDSZ mellett), viszont ott a luk a jobboldalon, az elfogyó MDF helyén, a sok párt nélküli szavazóval. Odébb is állt egy világnézettel, ami bevált a hatalomba vezető útként.
Kollár Kinga pár perces európai parlamenti hozzászólására a regnáló hatalom óriási ellenkampányt alapozott. Pedig Kollár nem tett mást, csak kimondta az igazat. Azt, hogy az uniós források részbeni visszatartása súlyos csapás a magyar gazdaságra, mert ennek következtében fontos beruházások és rehabilitációs projektek maradtak el, ami miatt romlik a magyarok életminősége, és ez a legközelebbi választáson az ellenzéket hozza helyzetbe.
A képviselő nem dicsekedett azzal, hogy a felfüggesztés akár csak részben a tiszás képviselők tevékenységének eredménye lenne (ahogy ezt az előző EP-ciklusban pl. a Momentum és a DK képviselői tették). Nem is tehette volna, mert amikor a felfüggesztésekről döntöttek, akkor a Tisza még egy olyan tetszhalott egri pártocska volt, amelyről legfeljebb pár tucat ember hallott, Magyar Péter pedig még javában igazgatta a Diákhitel Központot. De a legnagyobb hiba az lenne, ha most Kollár szavait mentegetni, magyarázni kezdenénk, belelépve abba a csapdába, amit még sok független elemző sem tudott elkerülni.
Az egyoldalú fideszes médiacunamiban (v. ö. néphülyítés) szokás szerint éppen a lényegről nem esik szó. Arról, hogy mik voltak a felfüggesztés – részben azóta sem orvosolt – okai. Az EU nem a gyors reakcióiról híres – legalábbis békeidőben. Így aztán a nyugati adófizetőknek több mint egy évtized kellett ahhoz, hogy rájöjjenek, az általuk befizetett adókból ideirányított, felzárkózást támogató pénz egy jelentős részét a politikai hatalom által felemelt és védett szűk kör tagjai (v. ö. NER-kullancsok) ellopják.
Szó se róla, a lopás módszerei sokoldalúan kreatívak, az ezen célt szolgáló jogszabályoktól a közérdekűnek hazudott alapítványokig és a magántőkealapok dzsungeléig. Érthető, hogy az EU illetékes szervei csak viszonylag soká jöttek rá arra, milyen ország az,
ahol - persze csak néhány példát említve – megtörténhettek a következők.
Itt történt meg, hogy 2010-ben Orbán „jobbkeze”, Matolcsy György nemzetgazdasági minisztersége alatt gyakorlatilag államosították a magánnyugdíjpénztárak háromezermilliárdos vagyonát, azzal az indokkal, hogy azok nem jó gazdái a befizetéseknek, mert azokat „eltőzsdézik”. Aztán néhány év múlva az ugyanezen „jobbkéz” vezette Magyar Nemzeti Bank többszázmilliárdnyi olyan vagyont (az ő fogalmaik szerint nyereséget), ami a tulajdonos államot illette volna, előbb alapítványokba vitt hangzatos célokkal – mint pl. edukáció és mecenatúra –, majd ezek az alapítványok olyan vagyonkezelőre bízták azt, amely tényleg „eltőzsdézte”: olyan tőzsdén forgó cégekbe fektette, amelyek elvesztették értékük nagyobb részét.
Itt lehetséges, hogy a legtöbb állami - és nem kevés önkormányzati - beszerzési pályázat „méretre szabva”, úgy készül, hogy a feltételeket csak az előre kiválasztott nyertes tudja teljesíteni. És az ezek alapján a központi költségvetésből finanszírozott szerződések közül sok még a hatalom által fabrikált Alaptörvény szerint is alkotmányellenes. Az Alaptörvény 39. § (1) szerint ugyanis a központi költségvetésből szerződés alapján csak átlátható tulajdonosi szerkezetű szervezetnek lenne szabad fizetni, viszont a leggyakrabban kedvezményezett „baráti” cégek tulajdonosai olyan magántőkealapok, amelyek tényleges tulajdonosai nem nyilvánosak, azokat csak az MNB ismerheti és titkosan kezeli.
Az is itt történt, hogy egy Hódmezővásárhely nevű város akkori polgármestere, Lázár János minden verseny mellőzésével megbízott egy Elios nevű céget a közvilágítás korszerűsítésével. Ezt követően „varázsütésre” sok fideszes önkormányzat uniós fejlesztési források terhére ilyen célú pályázatokat írt ki, amelyekben olyan referenciákat kötött ki, amelyekkel csak az Elios rendelkezett, amelynek egyik tulajdonosa abban az időben a miniszterelnök veje volt. A botrány miatt a kormányzat úgy döntött, hogy az uniós forrásokról lemondva a cechet inkább a magyar adófizetők állják.
Az ország második legnagyobb erőművének sorsa kész kalandregény. Amikor a német többségi tulajdonos áruba bocsátotta tulajdonrészét, akkor a kisebbségi tulajdonrésszel rendelkező állami Magyar Villamos Művek Zrt. az elővásárlási jogáról előzékenyen lemondva lehetővé tette, hogy a többséget Mészáros Lőrinc szerezze meg. Jóllehet az MVM - mint az erőmű hajdani építtetője és sok évtizeden keresztül üzemeltetője - pontosan tisztában volt az erőmű működtetésének (főként környezetvédelmi) kockázataival. Ennek ellenére tétlenül nézte, hogy Mészáros a friss szerzeményt rekordidő alatt gazdaságilag ellehetetlenítse azzal, hogy a német tulajdonos által a cégben a környezetvédelmi kiadásokra (karbon-kvóták) félretett eredménytartalékot (az MVM asszisztenciájával és kisebbségi részesedésével) kiveszi. Majd az állami cég két év és egy rekordveszteség után hirtelen mégis kedvet kapott a korábbinál már jóval értéktelenebb vállalat megvásárlására, persze jóval többért, mint ahogy azt korábban megtehette volna.
Nem csoda, ha az EU tudatáig csak lassan ért el, hova kerültek azok az eurómilliárdok, amelyeket a nyugati adófizetők annak a szolidaritásnak a jegyében fizetnek, amelyet most a Fidesz az egyik legalantasabb emberi sajátosság, az irigység felkorbácsolásával akar Ukrajna esetében megakadályozni. A veréb előbb-utóbb visszabeszél a bagolynak.
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.