Belaruszban rabok ezrei szabadulhatnak a második világháború végének 80. évfordulója alkalmából meghirdetett amnesztia keretében – jelentette szerdán a BelTa belarusz hírügynökség.
A tájékoztatás szerint a belarusz parlament már elfogadta a vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek keretében
előzetes adatok szerint 7630 embernek csökkenthetik, illetve engedhetik el a büntetését. Ennek előfeltétele az elkövetett bűncselekmények során keletkezett károk teljes jóvátétele és az érintett jó magaviselete büntetésének letöltése alatt.
Az amnesztiatörvényt Alekszandr Lukasenko belarusz elnök kezdeményezésére nyújtották be a múlt héten a törvényhozás elé. Lukasenko már tavaly is hirdetett amnesztiát. Jogvédők ezúttal is azt kifogásolták, hogy
az amnesztia nem terjed ki a politikai okokból fogva tartottakra.
Az emigrációban működő Vjaszna belarusz emberi jogi szervezetnek mintegy 2000 politikai fogolyról van tudomása. Egy felhívásban nyolc szervezet is követelte az amnesztia kiszélesítését a vonatkozó törvényjavaslatban.
Bírálta a kormányt, 11 év börtönre ítélték a katolikus papot Belaruszban A belarusz elnök kegyelemben részesített 23 politikai foglyotMagyarország blokkolta a belarusz elnökválasztást elítélő uniós nyilatkozat elfogadását