A portál úgy tudja, a férfi otthonához egy garázda cselekmény gyanúja miatt vonultak ki a rendőrök, miután egy gáz- és riasztófegyverrel balhézott, a kábítószer a házkutatás során került elő. Információik szerint az eset hétfő este történt.
A lap nem nevesítette az országgyűlési képviselőt, azonban sikerült elérniük. Azt írták, amikor meghallotta, hogy a Telex újságírója keresi, azonnal letette a telefont. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a portál értesülését.
Az eset amiatt is lenne szembetűnő, mert a Parlament fideszes többsége éppen másnap, azaz kedd délelőtt fogadta el a drogtörvény szigorítását, amely többek közt azt tartalmazza, hogy mostantól fel kell dobnia a dílerét annak, aki elterelésre szeretne menni, hogy elkerülje a büntetést. Az új pszichoaktív anyagok, azaz a dizájnerdrogok használata pedig immár nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül.
Szerda este 6 óra után Törő Gábor kormánypárti képviselő a közösségi oldalán egy közleményben azt erősítette meg, hogy rendőrségi eljárás indult a fiával szemben.
Tény, hogy az elmúlt időszakban fiam és élettársa között akadtak összezördülések, hangos viták, a legutóbb a rendőrséget is értesítették. Az ügy kivizsgálása zajlik.
Hozzátette: A jelen helyzetben is kitart a fia mellett, a gyermekeiket úgy nevelték, hogy tetteikért vállalniuk kell a felelősséget, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, így rájuk is.
Bízom az igazságszolgáltatásban! Kérem a sajtó munkatársainak megértését.
- zárta a közleményét.
A parlament megszavazta a drogtörvény szigorításátÖsszehozta a drogkérdés a politikai táborokat, még a fideszesek négyötöde szerint sem elég rendészeti eszközökkel fellépni a szerhasználók ellen