„Fellélegezhet a fővárosi színházi világ: biztonságban a kőszinházak és több mint a kétszeresére emeljük a függetlenek támogatását is!” – közölte Karácsony Gergely kedden a Facebook-oldalán.
A főpolgármester posztjában arról számolt be, hogy sikerült egyezségre jutni a kormánnyal a fővárosi színházak támogatásáról. „A megállapodásban azt is elértük, hogy a kormány közel a duplájára emelje a fővárosi független előadóművészeti szervezetek támogatását, amelynek elosztásáról továbbra is a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) által kijelölt kuratórium dönt majd” – írta.
Karácsony Gergely megjegyezte: ez egészül ki a főváros 150 milliós támogatási keretével, amit a FESZ-el közös adománygyűjtési akciónkkal igyekszünk megduplázni. „Mindez együtt talán elég lesz ahhoz, hogy a függetlenek talpon maradjanak. Feltéve, hogy a közgyűlés megszavazza a kormánnyal kötött megállapodást és a függetleneket támogató közalapítvány támogatását” – tette hozzá a főpolgármester.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium tavaly novemberben több mint 4,4 milliárd forintos előadó-művészeti támogatásról beszélt, azt követően, hogy szeptemberben Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a független színházakra utalva így fogalmazott: „Azt senki ne várja tőlünk, hogy alapvető értékeket gyalázó produkcióknak örvendezzünk csak azért, mert most éppen ez az irány Európa más országaiban.”
A budapesti független színházak támogatása az elmúlt három évben látványosan fogyatkozott: míg 2022-ben összesen több mint 530 millió forinthoz jutottak, addig tavaly ez az összeg viszont már csak 286 millió forintra, vagyis majdnem a felére csökkent.
Feneketlen gödör mélyén vergődnek a független magyarországi színházak, a Freeszfe is bajban van