Eddig több mint száz eljárás alá vont, illetve rendőri intézkedés miatt sértett személy fordult a Momentum Mozgalom jogsegélyszolgálatához az elmúlt hetek tüntetései után – tudta meg az ellenzéki párttól a 444.
Az érintettek közül
több mint nyolcvanan kaptak szabálysértési bírságot, 11 millió forintot meghaladó értékben, vagyis átlagosan 137 ezer forintos bírságot szabtak ki rájuk.
A portál felidézi, olvasói közül a legtöbben 84 500 forintos büntetésről számoltak be, de volt olyan is, aki 104 ezres büntetést kapott. Egyikük pedig azt írta, három bírságával már 292 ezer forintnál tart.
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője még március 18-án, a gyülekezési törvény módosításának parlamenti elfogadása napján tartott tüntetésen arról beszélt: a párt ott lesz a Pride-on, és a többi résztvevő számára létrehoznak egy alapot, amivel segíteni fognak a megbírságoltaknak.
Több mint 50 ember ellen indított eljárást a keddi hídfoglalós tüntetés miatt a rendőrségTöbb mint 120 ezer forintos bírsággal sújtották Pankotai Lilit, amiért az egyik hídfoglaláskor felszólításra sem hagyta el az úttestetHárom ember ellen eljárás indult, ötöt feljelentettek a negyedik budapesti hídfoglalás után