Vatikán;gyászszertartás;Ferenc pápa;

Gyülekeznek a hívek a Szent Péter téren Ferenc pápa gyászszertartására

A kordonokat fél 6-kor nyitották meg, a gyászmise és a búcsúvétel 10 órakor kezdődik. A gyászszertartásra 164 külföldi delegáció hivatalos, köztük 54 állam-, illetve kormányfő, valamint 12 király.

Kora reggeltől özönlenek a hívek a vatikánvárosi Szent Péter térre, hogy részt vegyenek a hétfőn elhunyt Ferenc pápa gyászszertartásán.

A kordonokat fél 6-kor nyitották meg, a gyászmise és a búcsúvétel 10 órakor kezdődik. Családok, szerzetes és más egyházi személyek csoportjai éjszakától várakoztak a kordonoknál, hogy időben a szertartás helyszínén lehessenek. A kordonok megnyitása után a hívek közül sokan futva igyekeztek elfoglalni a szertartáshoz legközelebb lévő helyeket. Sok fiatal katolikus egyesületek szervezésében érkezett Rómába az egyházfő búcsúztatására.

A Vatikán közlése szerint három nap alatt a vártnál több, 250 ezer hívő rótta le kegyeletét Ferenc pápa nyitott koporsója előtt a Szent Péter-bazilikában, amelyet pénteken este 7-kor zártak le a hívők előtt, hogy felkészítsék és lezárják a koporsót szombati gyászmisére és búcsúvételre.

Ferenc pápa halotti menete valamivel több mint egy óra alatt teszi meg az utat a Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikáig. A pápa koporsóját szállító járművön kívül néhány további autó alkotja majd a menetet, amelyekben bíborosok foglalnak helyet, valamint az elhunyt egyházfő közeli munkatársai és segítői, akik az utolsó percig mellette voltak.

A konvoj lépésben halad majd, hogy mindenkinek lehetősége legyen elbúcsúzni Ferenc pápától. 

Ferenc pápa koporsója az úgynevezett Perugino-kapun hagyja el a Vatikánt: az a legközelebbi az egyházfő lakhelyeként ismert Szent Márta házhoz. Az útvonal áthalad a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon, érinti a központi Velence teret, a Forum Romanumot és a Colosseumot, majd ráfordul a Santa Maria Maggiore bazilikához vezető útra.

A Santa Maria Maggiore-bazilika előtti lépcsősoron negyven "barátja" várja az elhunyt pápát, olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került. Egy-egy szál fehér rózsa lesz a kezükben, amely lisieux-i Szent Teréz virága volt. Ferenc pápa is ezt vitte április 12-én, amikor utoljára a Santa Maria Maggiore-bazilikában járt.

A már Rómába érkezett több mint száznegyven bíboros vasárnap délután tart közös imát a Santa Maria Maggiore-bazilikában.

A gyászszertartásra 164 külföldi delegáció hivatalos, köztük 54 állam-, illetve kormányfő, valamint 12 király. 

Az egyházfő nyitott koporsóját este 7-kor zárták le a gyászolók előtt. Földi maradványait szombaton helyezik végső nyugalomra a római Santa Maria Maggiore-székesegyházban. A gyászszertartásra 164 külföldi delegáció hivatalos, köztük 54 állam-, illetve kormányfő, valamint 12 király.