A Népszava fontos változásról tudósított Danó Anna április 10-i cikkében: az OKFŐ keretében megalakul a Központi Pertámogatási Rendszer. Ezzel egészségügyünk remélhetőleg egy több mint három évtizedes hiányt pótol.
A Magyar Orvosi Kamara megalakulása után kevéssel a Medical Protection Society és a Medical Defense Union – mindkettő az Egyesült Királyságból – már felajánlotta tapasztalatait e kérdésben. Elmagyarázták, hogy a hatásos védelem lényege a következő: ha egy beteg vagy hozzátartozója szakmai szabály megszegése (népiesen műhiba) vagy más sérelem miatt feljelentést vagy bejelentést tesz, akkor az első válasz megírása vagy szóbeli közlése ELŐTT kell szólni a szakembernek. Ők segítenek áttekinteni a dokumentációt és megfogalmazni az első választ, az első előkészítő iratot. Az első irat alapvetően határozza meg az esetleges későbbi kiegyezés tartalmát, illetve a per későbbi kimenetelét.
Remélem, hogy ez lesz a hazai gyakorlat is. E két szervezetben szakértők, tapasztalt orvosok és gyakorlott jogászok vannak ugyanis, akik a jogszabályokat, szakmai szabályokat, állásfoglalásokat ismerik, és folyamatosan elemzik a korábbi ügyek tapasztalatait.
A Magyar Orvosi Kamarának, a politikusoknak, a hatóságoknak azonban ez akkor nem tetszett, és azóta is nehezen barátkoznak meg vele. Az egészségügy finanszírozásának tételeit e költségek figyelembe vétele nélkül határozták meg, ezek fedezete ma sincs benne a rendszerben. Így
ha egy egészségügyi intézmény fizetni kényszerül, a kártérítés összege a betegellátásból, a következő betegek ellátásából fog hiányozni.
Akkor pedig az újabb hiba esélye is nagyobb a pénzhiány miatt.
A magánszolgáltatók időnként élnek azzal a Polgári Törvénykönyv által biztosított lehetőséggel, hogy a bírósági ítéletben megfogalmazott, bizonyítottnak tekintett kár okozójától, azaz egy-egy orvostól vagy más egészségügyi dolgozótól perelik ki azt a megítélt összeget, amelyet bánatpénzként, sérelmi díjként, költségtérítésként, valamint perköltségként már kifizettek. Természetesen kamatostul.
Jelenleg egyébként a szolgáltatók kötelesek ilyen esetekre biztosítást kötni, aminek esetenként maximált összege van, és korlátozott az az évenkénti esetszám is, ahányat a biztosító hajlandó téríteni.
A betegpanaszoknak ma két fő útja van. Enyhébb esetben a kórházhoz, rendelőhöz fordulnak, rendszerint akkora kártérítési összeggel, mely nem haladja meg a felelősségbiztosítás összegét. Ilyenkor a kórház könnyebben fizet, hiszen kár látszólag nem éri - kivéve, hogy rosszabb helyzetből indul, amikor a következő szerződésre kér ajánlatot.
Máskor büntetőjogi feljelentéssel kezdődik az ügy, ilyenkor a perköltséget az állam fizeti, ennek terhére történik a bizonyítási eljárás. Ezekben a perekben szinte soha nem marasztalják el a perelt orvost vagy más egészségügyi dolgozót, viszont a szakszerű peranyaggal már lehet indítani a szolgáltatóval szemben a kártérítés iránti pert, melynek így kisebb a kockázata is, hiszen a perköltségek a korábban elkészült bizonyítékoknak köszönhetően alacsonyabbak lesznek.
Figyelem: a büntetőper egy-egy személy ellen, a kártérítési kereset pedig az ellátóhely ellen indul, hiszen a hibát mindig ember követi el, viszont a beteg az ellátóhellyel van kapcsolatban, szerződésben.
A panaszost mindig segíti ügyvéd, aki tudomásunk szerint (természetesen?) sikerdíjért dolgozik. A szolgáltatók is alkalmaznak jogászokat, akik a helyi orvosokkal együttműködve védik az alpereseket. Az egyes intézeteknél azonban kevés tapasztalat gyűlik össze, ezért célszerű egy erre szakosodott intézmény működése. Reméljük, hogy a a szolgáltatók költségeinek csökkentése mellett az esetek elemzése, a tanulságok közzététele révén mind a betegek, mind a szolgáltatók számára hasznos lesz a működésük.
A szerző sebész főorvos.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
