Az idei tanév több iskolában is kinevezett intézményvezető nélkül indult tavaly szeptemberben, miután a Belügyminisztérium indoklás nélkül utasított vissza olyan igazgatói pályázatokat, amelyeket a tantestületek, a szülők és a diákok is támogattak. Ez főként azokban az iskolákban fordult elő, ahol az elmúlt években voltak tiltakozó akciók, sztrájkok, polgári engedetlenségek, vagy a korábbi igazgató nyíltan kiállt kollégái mellett és felemelte a szavát egy-egy központi döntés, intézkedés ellen.
A “kényelmetlen” (értsd: kritikusan gondolkodó és nem megalkuvó) iskolaigazgatók elleni bosszú azonban, ahogy sejteni is lehetett, itt még nem ért véget. Bár a pályázatokat kormányzati szinten indoklás nélkül el lehet utasítani és az igazgatói megbízásokat is indoklás nélkül vissza lehet vonni, az ilyen döntések gyakran kellemetlen helyzetbe hozhatják az oktatásirányítást, különösen akkor, amikor a megátalkodott diákok, szülők és pedagógusok, akiket még nem sikerült robot-üzemmódba kapcsolni, elkezdenek hangoskodni és utcára vonulni.
Ezt megelőzendő, egy idén január 1-jétől hatályos kormányrendelet alapján már csak az Oktatási Hivatal által szervezett “köznevelési igazgatóképzés” elvégzése után veheti a bátorságot egy pedagógus arra, hogy intézményvezetői pozícióra pályázzon. A képzésen viszont csak azok vehetnek részt, akiknek a fenntartók - állami iskolák esetében a tankerületi központok vagy a szakképzési centrumok - jóváhagyják a jelentkezésüket. Vagyis azok, akik eddig még nem voltak igazgatók, de a jövőben szeretnék magukat ebben a munkakörben is kipróbálni, csak akkor tehetik meg, ha erre “odafentről” engedélyt kapnak.
Így könnyen ki lehet szűrni azokat, akiknek a nevük mellett az szerepel: “politikailag nem megbízható”. Vissza is repültünk az időben több mint 40 évet.