Egyáltalán nem értek a politikához, bizalmatlan vagyok a pártok és politikusok iránt. Nemrégen olvastam jó pár interjút és memoárt a rendszerváltásról, hogy jobban értsem, mert akkor éppen ki sem látszottam a gyereknevelgetésből, mókuskerék üzemmódban.
Ahogy olvasgattam, meglepő módon megvilágosodott a Magyar Péter dilemma, érvek és ellenérvek. Csináltam egy kis leltárt.
Először is legyünk pozitívak, mi a jó benne. Egy, tud dolgozni, kettő, sovány. (A brezsnyevire hízott politikus azt a benyomást kelti, hogy vagy beteges idegességében eszik, vagy luxusban dúskál.) Jó a jelmeze, a sportos, agilis imázs. Sok jó arc tűnik fel körülötte. Jó volt az országjárás. Jók a Tisza-körök, szimpatikusak a mostani aláírásgyűjtők arcai és a tüntetőké is.
Nem jó benne az izgágaság, családi ügyeibe nem mennék bele, a telefonbotrányként elhíresült ügy sem ízléses sztori. Nem jók a nemzeti konzultáció kérdései, bár az ötlet nem rossz, kihúzhatta volna a „hivatalos” alól a talajt, ha nem hasonlítana hozzá zavaróan. Itt is az osztogatás viszi a prímet. A 9 százalékos jövedelemadó vagy 0 százalékos gyógyszeráfa éppen olyan eszement ötlet, mint az anyák életfogytiglani adómentessége felmenő rendszerben (dédmamák csak 2029-után, ha megérik). Minden nyugdíjas kapna SZÉP-kártyát, vagy csak a szegények? Miért csak többmilliárdos vagyon után rónának ki extra adót? Hiszen azt sem tudjuk hirtelen, hány nulla van benne. Ukrajna EU és NATO tagságát egy kalap alá venni dilettáns demagógia. A kérdőív a Tisza honlapján olvasható program jó néhány pontját is tartalmazza, minek kérdezgetik, ha már megígérték. De belátom, hogy a hálózatépítéshez jó eszköz a kérdőívesdi, a kitöltő adataival.
Közben azonban várjuk a nagyobb programot, a konkrétabb terveket. Értem, hogy még van egy év arra, hogy előhúzza a nyuszit a kalapból, mégis.
Várom, hogy Magyarország újra köztársaság legyen. Erről még nem hallottunk.
Várom, hogy elhangozzék, lesz jogállam. Jó, csatlakozunk majd az Európai Ügyészséghez, hátha ez azt jelenti, hogy lesz jogállam is, ezt megelőlegezem neki. De az alkotmány visszaállítása sem késhet. És a választási rendszer sem maradhat így.
Várom a gazdasági szakértői átalakulási tervet, mert a mostani nem terjed ki minden kényes pontra. Infláció? Forint értéke? Energiagazdálkodás? Privatizációk? Hallottuk, hogy hazahozza az EU-s pénzeket: úgy legyen, de kérdés a felhasználása. A Nemzeti Bank új háza táján is lehet mit söprögetni, remélhetőleg nem az infláció miatt elértéktelenedett bankjegyeket.
Várom a fentiekhez szükséges szakértők fejeit. Megértem, hogy egyelőre nem mutogatja őket, csak kilövési céltáblák lennének. De a koncepció elvei jöhetnének.
Nyilatkozatot várok a szuverenitásvédelmi és kiemelten a civilek elleni intézkedések azonnali eltörléséről, valamint várom az Ukrajna melletti nyílt kiállást. Mi történik majd a médiaszabadság, akadémiai szabadság és szólásszabadság kérdésében? Gyülekezési jog? Sztrájkjog?
Megkönnyebbülés, hogy az EU iránti elkötelezettség rendben van. De a külkapcsolatok a megbillent geopolitikai helyzetben ennél is bonyolultabbak. Honvédelem?
A korrupció és maffia számonkérése ügyében értem az óvatosságot… nem tudom megítélni, mi célszerű a választások előtt.
Nem megy ki fejemből a keserű gondolat, hogy egyelőre minden kijelentés azt mérlegeli, mit akarnak hallani a választók legnagyobb tömegei.
Végül, legeslegfőképpen és hangsúlyosan várom annak deklarálását, hogy megszünteti a pártállamot, hogy győzelem esetén leválasztja a kormányról a pártját, és az egész pártrendszert. A párttal, a néppel? Szétszedhetnénk már végre ezt a kettőt. A képviselők mit képviselnek? Az én önkormányzati képviselőm, ha írok neki valami közügyben, egyszerűen nem válaszol. A parlamentben pedig nem tudom, ki képviseli a párton kívülieket, vagyis a haza javát, a népnek nevezett sokak érdekét.
Mindez azért jutott eszembe szép sorban, mert nemrégen elolvastam, milyen eredményeket ért el Németh Miklós kormánya 1990-re, másfél év alatt, szép sorban. Amit itt felsoroltam, azt tűzte ki és érte el. Többek között azt is, hogy a költségvetés bevétele több volt, mint a kiadás, írja interjúkönyvében.
Nekem, naiv választónak úgy tűnik, hogy mindezt lebontották a következő jobboldali kormányok, és azóta nem a gazdasági helyzet egyensúlya az elsődleges, hanem a pártviszályok, a korrupció, az ideológiai maszlagok. Ahogy sorvadt a demokrácia, úgy vadult el az állandóan szított közhangulat. És ezt az alaphangot Magyar Péter sokszor átveszi. Igaz, rá is kényszerül, igaz, hogy legalább van humora, de mégis botránykommunikáció folyik.
Németh Miklós azért nem maradt tisztségben egykor, mert létrehozták a többpártrendszert, ebből következett a szabad választás, és a „régi” pártot és vele a múltat el kellett távolítani. Maga Németh viszont függetlenként indult, és mandátumot szerzett. Hiába mondták rá, hogy a régi rendszerből érkezett. Volt konkrét víziója arról, mi a teendő, és nagy kár, hogy elhagyta a magyar közéletet.
Itt kanyarodom vissza Magyar Péterhez, mert a vele szemben bizalmatlanok is azt mondogatják, hogy a mostani korrupt rendszerből érkezett. Mégis, megelőlegezhetjük neki, hogy megváltozhatott, és a remélhetőleg hamarosan „régi” NER-rendszer működésének ismerete hasznára is válhat. Láttuk már egyszer-kétszer, hogy helyesbítette nézeteit, például az oroszok agressziójának kérdésében. Ezt is javára írom.
Sajnos, nem értek a politikához. Gyerekként nem repestem az örömtől, amikor anyám kiosztotta a heti házimunkát, ki a konyhás, ki a szobás, de számtalanszor eszembe jut, amit mondogatott, hogy mindenki végezze rendesen a maga helyén a maga dolgát. Választópolgárként várom, elvárom és kivárom… nem a messiást, hanem azt a bizonyos, dolgához értő szorgos csapatot.
A szerző irodalomtörténész.