Kezdjük egy idézettel, hogy érthetőbb legyen. „Műveltem a kertem mindhiába / (vakon írt sorok egy bibliába / és volt már nagy fám (kettő-három) / hogy fájjon a lelked, épp azt várom /(nekem is van, csak nem használom).” Cikket írni arról, hogy egy kevésbé mainstream (a saját műfajában maisntream, de eleve underground műfajról lévén szó, ez még nem jelent sokat) punkzenekar dalszövegei valójában a legmagasabb osztályba tartozó irodalmi művek, majdnem reménytelen vállalkozás. Akik ismerik, dúdolják, dalolják (üvöltik), azok úgyis tudják, akik pedig nem, azoknak írhatunk bármit – mármint bármit azon kívül, hogy ideidézzük, magukat a szóban forgó költeményeket.
De azért megpróbáljuk, mert kell egy kerettörténet, ami segít egy kicsit az értelmezésben. Szóval: húsz évvel ezelőtt Egerben megalakult a Téveszme. Ha mindez Budapesten történik, akkor most nem kellene ismeretterjesztő cikket írni róla, ha meg mondjuk Amerikában, akkor az egész világ ismerné. De Magyarországon történt, vidéken, és még az is lehet, hogy csak hobbiprojektnek indult, ezt nem tudjuk pontosan. Mindenesetre minőségi volt a zene – a maga kategóriájában, ami egy átmenet a hardcore és a punk között, nemzetközileg is az egyik legjobb –, meg a szöveg is, mint fentebb utaltunk rá. Amúgy ennek a zenei irányzatnak idehaza Eger a fővárosa, de ez tényleg csak mellékszál. A zenekar befutotta azt a pályát, amit nálunk az adott korban befuthatott, és úgy vált kultikussá, hogy sokan még csak nem is hallottak róla. Ellenben kialakult a rajongótábora, és ebben a táborban Nagy Viktort, aki a szövegeket írja és énekli, egyszerre tartják költőnek, karizmatikus frontembernek és forradalmárnak.
A huszadik évfordulóra könyv alakban is megjelentek az elmúlt két évtized legjobb dalszövegei, annak a Borbás Bencének az igazán autentikus illusztrációval aki az együttes albumgrafikáit is készíti.
A rajongóknak emléktárgy, mindenki másnak pedig egy új, izgalmas verseskötet a 21. század első negyedéből: Eleven Húsz a címe, és már nem nagyon kapható, elkapkodták.
„Hiszen látod, ma már voltam itt / Ordítanék, ha volna mit / De a hallgatás köveit dobálom a tóba / Azoknak fáj a legjobban, akik nem beszélnek róla” – írja például a szerző A vész-szelídítő című dalban – nem fogjuk értelmezni, csak annyiban, hogy ezek a sorok zene nélkül is megállnak.
„Pár pofon után az emlékezetem túl gyakran kihagy / Tegnap itt aludtál, ma meg azt sem tudom, hogy ki vagy” – ha belegondolunk, egy versbe szedett novella, vagy egy egész regény.
„Viharok gyűlnek a tér felett, / de én nem választok térfelet, / mert tonnák alatt álltam lábra, / és nem tervezek hosszú távra, / (hisz) tartóhidakat égetek, / és már csak abban reménykedek, / hogy nem csak abban különbözök, / hogy hangosabban bégetek, mint te” - aki politikai áthallást keres, könnyen talál, pedig ez nem a NER-ről, és különösen nem annak a mostani túlérett korszakáról szól.
„Százszorbátrak, vihart vertek, / és ha megmaradtak, igen, italt nyeltek / és felejtettek és emlékeztek a szebb időkre, amik nem léteztek” – ez viszont maga a magyar jelen, amiben élünk.
Annak, aki egy kis osztályharcos indulatot keres: „Megdőlt tanok homokján / megtört / meddő anyák zokogják / hogy már / nekünk sincs, de még mindig viszünk / és az istenünk (vagy akit annak hiszünk) / gépeket küld a nyomunkba / hosszabb műszak – rövidebb láncok / rövidebb évek – korai ráncok / félig a sírban fiatal srácok / sűrű az éjjel, így csak nappal / álmodnak kihulló fogakkal / hulló fogak, égő otthonok / napnyugaton már azt beszélik / hogy nem érjük meg a holnapot”.
(Ráadásul: „Az én nyakamban láncok lógnak / a te nyakadban karátok / Itt az idő, hogy felfogd végre: /mi sosem leszünk barátok / mert míg a te váraid felépültek / az én álmaim elévültek / és akik állni se tudtak, elém ültek”.)
Az életmű-összefoglaló, ars poeticás ihletésű Pirkadatot talán érdemes egyben is idetenni a végére. „Mérget izzadva kapaszkodtam fel / De tudod, senki sem tündöklik örökké / Semmin sem változtat, hogy szárnyaltál / Mindegy, hogy végül majd mi őröl fel: / Az ellenállás, vagy a beletörődés / A magamfajtára nem vár itt más / Ajkaim bezártam, párszor már megpróbáltam / Jó tetteid helyébe jót sose várj / Magokat neveltem, mind sziklákra vetettem / Érzem nem volt hiába, bármennyire is fájt / Rádöbbentem, hogy senki vagyok, de akkor sem akárki, / Mert én onnan jöttem vissza, ahol te egy / percig se bírnád ki! / Meglepett, hogy ezt tettem? / Vésd jól az eszedbe: / Meglehet, hogy vesztettem / De nem te győztél le / Mögöttem mély árkok, Ingatag lábon - de állok / Tekintetem már messze réved, / Túl azon, hogy ésszel felérjed / És csakúgy mint eddig - napról napra / Ugyanúgy várok a pirkadatra.
Infó:
A zenekar fennállásának 20 éve alatt megjelent stúdióalbumainak dalszövegei. Szöveg: Nagy Viktor. Szerkesztette: Baumann Eszter Anna. Illusztráció: Borbás Bence.
Kiemelés: „Pár pofon után az emlékezetem túl gyakran kihagy / Tegnap itt aludtál, ma meg azt sem tudom, hogy ki vagy”
