1956 októbere után alig volt olyan magyar család, amelyikben ne akadt volna emigráns, a vagy ahogyan akkor nevezték őket disszidens. A mi, 1944-ben csaknem teljes sikerrel kiirtott családunk emlékezete is megőrzött egy Gyuri bácsit, pontosabban egy sosem látott alakot, aki túl korán autóbalesetben elvesztette a fiát, aki valahol New Yorkban, a 12. Avenue környékén él (?!), és akinek még felnőtt fejjel is sokáig őriztem egy-egy furcsa, önmagába csomagolt, világoskék, légipostán érkezett levelét. Gyuri bácsi azután eltűnt a hatvanas évek forgatagában, bár én még évekkel később is elmerültem New York varázslatában.
Sok-sok év telt el, amíg eljutottam Amerikába. Amíg megláthattam Coney Island múzeumát, hallhattam a szabadság földjére érkezők sóhajait, próbáltam átérezni, amit ők átéltek a szabadság fáklyája alatt.
Rettenetes, amikor elveszítjük gyerekkori álmainkat, ennél gyötrelmesebb, ha érett fejjel kell ráébrednünk, csalódtunk valakiben. Hát még, ha az a valaki, hanem valami. Mert, ha jól értem Mr. Trumpot, akkor itt az amerikai demokrácia sorsa forog kockán. Meg kellene érteni először is, hogy mi történt a világgal, azután az amerikai demokráciával, de ehhez meg egy Tocqeville-kaliberű gondolkodó kellene, aki ráadásul bejáratos washingtoni folyosókra, és kiismeri magát az amerikai közép-nyugat bornírtságban, és a keleti part értelmiségi közegében. Mert persze az amerikai sem egyforma. És azért azt ne várja tőlem senki, hogy Trump miatt lemondok a Szelíd motorosokról, vagy Steinbeckről, ahogyan Putyin sem teheti zárójelbe Bulgakovot.
De, ki a fene vagyok, hogy én, tanácsokat osztogassak, ha egyszer még rájuk is várni kell, akkora volt a Trump-sokk. Van nekünk elég bajunk Orbán Viktorral. Csak az a baj, hogy egyiket a másik nélkül nem érdemes megérteni.
A tények mégis azt mutatják: talán örökre el kell válnunk amerikai álmainktól. Keserűbb ez, mint első pillantásra látszik, mert nincs hová futni nincs hová bújni. A történelemben talán először igazolódik, mennyire kicsi a föld, mennyire egymásra vannak utalva lakói.
De ne rohanjunk ennyire előre. Amint kiderült, hogy Amerika – Putyin legnagyobb örömére – lemond a Pax Americana-ról, Amerika egyedüli világuralmáról, s azon az Ukrajnában alaposan meggyengült Moszkvával osztozik, Európa is felébredt. Kiderült, hogy az Európai Uniót talán mégsem lehet olyan könnyen félretolni a térképeken. A Mexikói-öböl nem európai beltenger.
Súlyos, megoldandó gondok állnak az európai közösség előtt, de talán sikerülni fog, ha a földrész összefog.
Amerika, ki tudja meddig, álomba merült. Nagyjából száz tüntető gyűlt össze egy Tesla-kereskedés előtt Washingtonban és hasonló megmozdulások történtek más amerikai, illetve kanadai nagyvárosokban is. A demonstrálók Elon Musk kormányzati szerepével szemben fejezték ki elégedetlenségüket, miután a milliárdos vezette hivatal óriási leépítést hajtott végre az állami szférában – írja a Reuters.
Sokba fog az ébredés kerülni neki is, a világnak is. Amerika után most Európán, az egyesült Európán a világ szeme. Talán Amerika után, ismét ide kerül a „világ közepe”. Ehhez először is kínai bölcsesség kell.