A Fideszben és holdudvarában egy időben kedvelt megbélyegző, gúnyoló kifejezés volt a „hivatásos rettegő”. Szinte mindenkire alkalmazták, aki bármilyen halkan és szelíden aggodalmát fejezte ki amiatt, amit a kormánypárt és mindenható ura tesz.
Még a nem fideszesek között is voltak-vannak, akik más gondolat mentén ugyan, de egyetértenek a kifejezés szellemiségével. Szerintük az orbáni univerzummal való szembenállást hitelteleníti a túlzott(nak gondolt), soha meg nem valósuló (-nak tűnő) aggodalmak megfogalmazása. Hiszen ez mégiscsak Európa, Orbánnal sok baj van, de azért nem egy keleti diktátor, Magyarország mindennek ellenére demokrácia.
Hát nem. Nem véletlen, hogy a kifejezés kikopott a közbeszédből: nyilvánvalóvá vált, hogy mindaz, amitől a „hivatásos rettegők” rettegnek – azaz amire figyelmeztetnek, és ami ellen tiltakoznak –, egyre nagyobb arányban valósul meg.
Ki gondolta volna, hogy még a Fidesztől megszokottnál is rapidabban megszüntetik a demokratikus rendszerek egyik alapvetését, a szabad gyülekezési jogot? Ha valaki korábban felvet ilyesmit, azonnal megkapta volna a „hivatásos rettegő” címkét. És tessék, megtörtént. Egy hétfőn benyújtott javaslattal kedden betiltották a Pride-ot és minden olyan gyűlést, „ami a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért”. A nem keleti diktátor Orbán ezzel újra és újra orosz törvényt másol, de ezúttal még keletebbre, Kínába is tekint. A gyülekezési törvény módosítása ugyanis nemcsak a szervezőket rendeli büntetni, hanem minden résztvevőt, akiket automatikusan, arcfelismerő rendszerrel azonosítanak. Ez színtiszta kínai módi, a mindent behálózó kamerarendszert ott használják az egyszerű, átlagos állampolgárok megfigyelésére, kordában tartására.
Ezt egyébként egy tíz évvel ezelőtt elfogadott törvénnyel itthon is lehetővé tették maguknak a kormánypártok terroristákra meg nemzetközi bűnözőkre hivatkozva. Egy „hivatásos rettegő”, Bárándy Gergely egykori MSZP-s képviselő már akkor jelezte rendkívüli bizalmatlanságát, ismerve, hogyan viszonyul a kormány és az állam a kritikusaihoz, sőt általában a civilekhez. Ez persze senkit nem hatott meg.
Az orbáni rendszer 15 éve nem szól másról, mint hogy alapvető alkotmányos jogainkat a pillanatnyi érdekeinek megfelelően folyamatosan, egyre durvábban farigcsálva olyan helyzetbe navigálja magát – és ami sokkal rosszabb: az országot –, ahonnan már nincs visszaút. Úgyhogy ez nem a vég, csak egy újabb lépés befelé a zsákutcába.
Nagyon téved, aki a Pride betiltására csak legyint, vagy akár örül is neki. Számukra álljon itt figyelmeztetésül minden „hivatásos rettegő” mottója, Martin Niemöller protestáns lelkész sokat idézett vallomása: „Németországban először a kommunistákért jöttek, s én nem emeltem szót, mert nem voltam kommunista. Aztán jöttek a zsidókért, s én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Aztán a szakszervezetiekért jöttek, és én, nem lévén szakszervezeti tag, hallgattam. Aztán jöttek a katolikusokért, és nem szólaltam föl, mert protestáns vagyok. Aztán eljöttek értem, és ekkorra már nem maradt, aki szóljon.”