Egy véletlennek köszönhetően az idei téli szezont kutyaszánhajtóként töltöm a sarkkörön túl 150 km-rel, Lappföldön. A kutyák és a hideg szeretete kéz a kézben jár, ha valaki erre a munkára adja a fejét. Hosszú, sötét napok, önfejű négylábú szeretetgombócok és elképesztő intenzív munka. Bár az állatokkal való turizmus és szolgáltatás ingoványos talaj, és rengeteg ága van, ami abszolút nem szolgálja az állatok érdekeit. Engem is feszített z ezzel kapcsolatos etikai kérdés. Aztán, látva a boldogságot és az emberrel való együttműködését ezeknek az állatoknak, minden kétségem eloszlott. A kutyák itt jó kezekben vannak.
Kezdődhetett az őrület. Kaptam 14 kispajtást, ők a kollégáim a szezonra. Bár már dolgoztam menhelyen korábban, de ez egy teljesen más világ. Jöhetett a kísérletezés. 14 karakter. A kennelben 100 négylábú. Minden kutyához merőben más hozzáállás, törődés, figyelem szükséges. Van, amelyik önfejű, van a verekedős és a félénk. Van, amelyikkel hosszú idő kapcsolatot kialakítani, egyik-másik elfut előled, de ha sikerült felépíteni valamit egymást közt, úgy dolgozik érted, hogy ha azt kérnéd, kifutna a világból is. Mostanra összeértünk a kutyáimmal. A vezér kutyák követik minden lépésem, a harcosok tudják, hogy a jelenlétemben csend és fegyelem van, a félénkek pedig addig ugrálnak körülöttem amíg teljesteses simogatást nem kapnak. Így telnek a napjaink, maratonokat futunk olykor a mínusz 35 fokban. Viszont a szezonnak lassan vége, legalábbis ez az érzése az embernek, mert a februárt küzdöttük. Az egész tél egy pengeélen táncolás. A sarkkörön túl vagyunk, 2 hónap kivételével a hideggel nem kellett számolnunk. Februárban májusi idő van és az elmúlt hetek azzal teltek, hogy izgultunk, nehogy elkezdjen olvadni túlságosan a hó, mert az az útvonalakat jégkorcsolya pályává változtatja. Aki 40 éve van itt, azt mondja, hogy ez volt az eddigi legrosszabb szezon az időjárást tekintve. Ez nem is csoda, mióta harsogják a különböző tudósok, fiatal aktivisták és a hideg helyeken élő emberek, hogy valami nincs rendben. A klímaváltozás a tél birodalmát sújtja a leglátványosabban. Maga ez az életforma is veszélybe került, ahogy sok másik is itt fent, Északon.
Mi a mindennapjainkat adjuk azért, hogy a kutyáink boldogok és egészségesek legyenek. Így aztán kevés szörnyűbb dolog van mint azt olvasni, hogy állatkínzók vagyunk, és sajnos ezektől a hangoktól mentesíteni nem egyszerű a mindennapjainkat. A tudás sok mindenben segíthet, ezért megpróbálom összegyűjteni a legáltalánosabb tévhiteket.
„Szegény kutyáknak kint kell aludniuk a hidegben.” Ez valóban így van, de mivel sarkvidéki kutyákról beszélünk, ők itt érzik jól magukat. Amikor egy Huskyt látsz Budapesten, az inkább kellemetlen, mert ezeknek az állatoknak a -10 és -25 fok körüli hőmérséklet az igazi.
„Nagyon vékonyak, biztosan nem kapnak elég ételt.” Laikus szemmel úgy tűnhet, a kutyák vékonyak, de ők egy az egyben megfeleltethetőek maratonistáknak és ultrafutóknak az emberek között. Nem szeretnek plusz súlyt cipelni. Van, hogy napi 4 alkalommal kapnak ételt.
“Látszik rajtuk, hogy nem akarják ezt csináln.i” Igazából nagyon is szeretik, hiszen erre születtek, ahogy azok az emberek is, akik sportolnak. Sosem kényszerítünk egy kutyát semmire. Ahogy látjuk, hogy kicsit fáradtabb, nem visszük futni őket.
Több féle kutyaszánhajtási forma létezik, és van, ahol a mai napig tradícionálisan közlekedésre használjIlyen hely például Grönland. Ám ahogy az 1970-es években átszivárgott Európába ez a fajta életforma, az itteni emberek inkább versenyzésre használták. Ez ösztönözte a turizmus fejlesztését, mert a kutyaszánhajtóknak igényük lett jobb minőségű tápanyagokra, felszerelésre, alaposabb felkészülésre. Mindehhez oersze pénzre volt szükség, és ekkor gondoltak egyet, és úgy döntöttek, hogy a szánokra, amelyeket amúgy is húznak a kutyák, ráültethetnének egy fizető vendéget, ami fedezné a kiadásaik egy részét. Az, hogy a kutyaszánhajtásból sport lett Európában, jót tett az állatoknak, mert újfajta versenyek és szabályok alakultak ki, egyre szigorúbb előírásoknak kell megfelelni, hogy valaki turisztikai vagy verseny céllal kennelt üzemeltethessen. Svédországban például a kutyák „lakása” most 33 négyzetméter 8 lábanként, ami azt is jelenti, hogy nagyobb területű a házuk mint az én lakásom.
A versenyeken kötelező pihenőidő van az egyes szakaszok között, így sem ember, sem állat nem merül ki a végletekig.
Az állatok és a turizmus kapcsolata, ahogyan említettem korábban is, nagyon kényes téma és úgy gondolom, hogy a kutyaszánhajtáson túl szinte nincs is olyan szórakozás, amelynek az állatok nem látják kárát előbb vagy utóbb. Az elefántfürdetés, tigrissimogatás, állatkert önmagában szörnyű az állatoknak. Minden esetben érdemes előzetesen, körültekintően információt gyűjteni egy állatokat alkalmazó szolgáltatásról.
