1,6 milliárd font értékű katonai támogatást ad Ukrajnának az Egyesült Királyság – jelentett be Keir Starmer brit miniszterelnök a vasárnapi londoni csúcstalálkozó után. A csaknem kétmilliárd eurónak megfelelő összeg biztosítása – derül ki a The Guardian élő hírfolyamából – a gyakorlatban azt jelenti, hogy a több mint 3 éve orosz agresszió alatt álló ország több mint 5000 légvédelmi rakétát vásárolhat. Sir Keir Starmer szerint a Belfastban felgyorsuló fegyvergyártással segíti az Egyesült Királyság védelmi rendszerét is azzal, hogy munkahelyeket teremtenek. A támogatás a szombaton bejelentett két és félmilliárd eurós hitelnyújtáson felül kapja meg Ukrajna az infrastruktúra védelméhez, és a békéhez szükséges erő megteremtéséhez.
Tanulnunk kell a múlt hibáiból. Nem fogadhatunk el egy olyan gyenge megállapodást, mint minszki, amelyet Oroszország könnyedén megszeghet – szögezte le a brit miniszterelnök a vasárnapi egyeztetést követően, amelyet a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij amerikai és ukrán elnök közötti szégyenletes találkozó kudarca után hívtak össze a brit fővárosban. A résztvevők négy pontban állapodtak meg:
biztosítani kell, hogy Ukrajnába folyamatosan áramoljon a katonai segély,
a kijevi vezetésnek mindegyik béketárgyaláson jelen kel lennie, amelynek a célja az orosz-ukrán háború lezárása,
az európai vezetők célja az, hogy Oroszországot minden esetleges jövőbeli támadástól elriasszák,
létrejön egy európai országokból álló koalíció, amelyik védi Ukrajna területét és garantálja a biztonságát.
A csúcstalálkozóra Franciaország, Németország, Dánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Törökország, Finnország, Svédország, Csehország és Románia és Kanada vezetői kaptak meghívást, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte, a NATO főtitkár. Giorgia Meloni olasz kormányfővel a találkozó előtt külön egyeztetést tartottak. Orbán Viktornak azonban nem osztottak lapot, meg sem hívták, ahogy Robert Fico szlovák kormányfőt sem.
Orbán Viktor: Rossz volt, amit tegnap láttunkUrsula von der Leyen a sajtótájékoztató kezdetén rögzítette,
Európának sürgősen újra kell fegyvereznie magát, ő a március 6-i EU-csúcstalálkozó előtt összeállít egy tervezetet erről.
Abban a geostratégiai környezetben, amelyben élünk, fel kell készülnünk a legrosszabbra – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke, aki egy némiképp váratlan fordulattal úgy fogalmazott, Ukrajnát olyan „acél kúszósüllé” kell válnia, amelyet senki nem tud megemészteni.
A tanácskozáson résztvevő vezetők megállapodtak abban, hogy a katonai segélyeket továbbra is folyósítják Ukrajnának, növelik az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást, és ragaszkodni fognak ahhoz, hogy Ukrajnának az asztalhoz kell ülnie minden béketárgyaláson. Az Egyesült Királyság vezetésével olyan koalíciót szerveznek, amely kész lesz megvédeni – ha létrejön az ukrajnai megállapodást és garantálni fogják békét. – Ma a történelem válaszútjához érkeztünk. Ideje cselekedni. Megállapodtunk abban, hogy hamarosan újra találkozunk – fogalmazott Sir Keir Starmer, aki szombaton már tárgyalt Volodimir Zelenszkijjel. Most egész Ukrajnának üzent: Mindannyian veletek vagyunk, ameddig csak kell.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök elmondta, az európai országok vezetői között egyelőre nincs egység a Nyugaton befagyasztott orosz vagyon lefoglalásában, többen tartanak az intézkedésnek az euróra vagy az európai bankrendszerre gyakorolt hatásaitól. Ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarország vétófenyegetése ellenére meghosszabbítsák az Oroszország elleni uniós szankciókat, amikor azok lejárnak. Arról is beszélt, hogy konkrét béketárgyalási tervet kell kidolgoznia Európának, Törökországnak és Kanadának Oroszországgal szemben.
Közös brit-francia-ukrán tűzszüneti terv készül az orosz-ukrán háború lezárásáraNem kétséges, hogy ki az agresszor és ki a támadott, és kinek az oldalán áll Európa – szögezte le Donald Tusk aki elutasított minden olyan javaslatot, amely Európa és az Egyesült Államok közötti szakításról szólnak. Az Európai Tanács jövő heti csúcstalálkozójával kapcsolatban pedig azt mondta „óvatos optimizmussal” tekint arra, hogy nagyon egyértelmű üzenetet küldenek Vlagyimir Putyinnak és Oroszországnak, hogy itt, Nyugaton senki sem szándékozik megadni magát a zsarolásának és az agressziójának.
Giorgia Meloni olasz kormányfő a találkozó után olasz újságíróknak kijelentette, hogy számára a legfontosabb cél elkerülni, hogy a Nyugat megosztott legyen a válság megoldásában. Méltatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, ahogy mondta, racionális elemzéséért azok után, ami pénteken az Ovális Irodában történt, és elismeréssel szólt, hogy kiutat keres ebből a helyzetből. Magukról a tárgyalásról annyit mondott, hogy a fenntartható békéhez vezető utat keresték, és ő maga azt javasolta, hogy sablonok helyett olyan lehetséges transzatlanti megoldásokon gondolkodjanak, amelyek nem feltétlenül járnak együtt Ukrajna NATO-tagságával. Ugyanakkor szkeptikus volt az európai nukleáris ernyő ötletével kapcsolatban, mert az Egyesült Államok „leválását” eredményezheti.
At the table in London, we are all determined to take action for a strong and lasting peace in Ukraine and to ensure our collective security. pic.twitter.com/jMGvD105Gi
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) March 2, 2025
Emmanuel Macron francia elnök külön nem nyilatkozott, a X-en közzétett posztjában csak annyit írt röviden, hogy a Londonban összegyűltek eltökélt szándéka, hogy lépéseket tegyenek az erős és tartós béke érdekében Ukrajnában és Európában.
Mark Rutte, a NATO főtitkára elégedetten nyilatkozott a találkozót követően, megemlítve, hogy az európai országok „feljebb léptek”, mind saját védelmi kiadásaik, mind Ukrajna támogatásának növelése tekintetében, és személy szerint már a közeljövőben további fontos bejelentésekre számít a közeljövőben. A NATO-főtitkár is kiemelten fontosnak nevezte a biztonsági garanciákat, ha létrejön a béke, hogy az tartós legyen és Vlagyimir Putyin soha többé ne próbálja meg megtámadni Ukrajnát. Mindeközben védelmébe vette Donald Trump amerikai elnököt is, mondván, sokszor beszélt vele, az amerikai elnök egy jó barát, továbbra is elkötelezett a NATO ötödik cikkelyének betartása mellett, amelynek lényege, hogy bármelyik tagállam elleni fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek.
Volodimir Zelenszkijt vasárnap fogadta III. Károly brit király, az ukrán elnök pedig kétoldalú egyeztetéseket is folytatott, köztük Giorgia Melonival, illetve hármasban is tárgyalta Sir Keir Starmerrel és Emmanuel Macronnal. Volodimir Zelenszkij a vasárnapi csúcstalákozó zárását követően Facebook-bejegyzésben fejezte ki háláját Ukrajna barátainak és partnereinek. – Erős támogatást érzünk Ukrajna és népünk: harcosok és civilek, a függetlenségünk iránt. Együtt dolgozunk Európában azért, hogy szilárd alapja legyen az Amerikával való együttműködésnek a valódi békéért és a garantált biztonságért. Európa egysége most olyan rendkívül magas szinten van, ami már rég nem volt. Ezután is megbeszéljük az Ukrajna számára fontos biztonság garanciáit és az igazságos béke feltételeit, számos fontos találkozóra és döntésre készülünk a közeljövőben – fogalmazott Volodimir Zelenszkij.
Trump–Zelenszkij: az EU egységesen lépne fel, Orbán Viktor azonnal fenyegetőzni kezdett„Igen, megdöbbentő volt, de meglepő nem volt” – A Fehér Ház hallani sem akar Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákrólNincs amerikai-ukrán megállapodás, Donald Trump összeveszett Volodimir Zelenszkijjel, a közös sajtótájékoztatót is lemondták