Minden túlzás nélkül káprázatos kamarakiállítással folytatta impresszionista sorozatát a Somerset House-ban székelő Courtauld Gallery. Egy hónappal rekorddöngető Monet és London kiállításának bezárása után nyílt meg a Goya to Impressionism. Masterpieces from the Oskar Reinhart Collection című összeállítás. Az impresszionista és posztimpresszionista mesterek huszonöt olaj- és vízfestménye a stílus színe-javát képviseli. Olyan kivételes képekről van szó, amelyek a szigorú szabályok értelmében még soha nem hagyták el a Zürichhez közeli Winterthurban kialakított Am Römerholz múzeumot.
Még mielőtt rátérnénk a vendégkiállítás remekműveire, érdemes felidézni a sajtóbemutatót levezénylő galériaigazgató, Ernst Vegelin van Claerbergen szavait. Rámutatott arra, mennyire ihletett ötlet volt a kétszáz művet tartalmazó Reinhart kollekcióból éppen a Courtauld-nak kikölcsönözni egy illusztris válogatást. Nagyon sok a hasonlóság a két intézmény és személyesen a két alapító között is. Mind Reinhart, mind Samuel Courtauld ipari tevékenységből gazdagodott meg. Egyaránt fontosnak tartották a jótékonyságot, különösen csodálatos gyűjteményük megosztását a nemzettel. Oskar Reinhart a Svájci Könföderációra hagyta házát és a mellette felépített képtárat, Courtauld nevéhez pedig nem csak a nevét viselő intézmény fűződik, hanem a National Gallery anyagát is gazdagította. A két befolyásos gyűjtő 1932-ben találkozott is egymással, addigra, a húszas években már ki is építették kollekciójuk nagy részét, mégpedig nagyon hasonló vásárlási mintát követve.
A két mecénás ízlésbeli azonossága is feltűnő: Winterthurban és a londoni Strand-en is központi helyet kap Cézanne, mindkét gyűjteményben megtalálhatók Vincent van Gogh legönéletrajzibb ihletésű művei, de nagyon érdekes az Édouard Manet-hoz való vonzalmuk is. Lebilincselő tapasztalat, ahogy a vendég-megjelenés több esetben is zökkenőmentesen folytatódik az állandó tárlatban. A legjobb példa Eduard Manet Au Café című 1878-as alkotása a párizsi Café de Reichshoffen egyik terméről. A művész nem volt megelégedve a kompozícióval, ezért két részre vágta a vásznat és mindkettőn folytatta a munkát. A bal félből lett az Au Café, a jobb oldalból pedig a Corner of a Café-Concert, Kávékoncert, amit az éppen Courtauld által rendelkezésre bocsátott keretből szerzett be 1924-ben a National Gallery. A brit textilgyárosnak azért maga felé hajlott a keze. Ahogy kilépünk a Reinhart-kamarakiállításról, a Courtauld-gyűjtemény fénypontja, Manet A Bar at the Folies-Bergère, A Folies Bergère bárja tárul elénk. Míg a brit gyűjtő már 1926-ben meglepte magát a modern Párizst jelképező festménnyel, Reinhartnak harminc évi áhitozás után sikerült hozzájutnia az Au Caféhoz.
A winterthuri együttes erősségei közül most Londonnak is jutott egy hat képből álló Cézanne-válogatás, mégpedig a gazdag skálát érzékeltetve többek között egy portréval, egy tájképpel, egy virág- és egy gyümölcscsendélettel. A sajtóbejárás során Kerstin Richter, az Am Römerholz igazgatónője külön is értékelte a The Pilon du Roi című alkotást, ami a Cézanne otthonához, Aix-en-Provence-hoz közeli Étoile hegység egy sziklaképződményét ábrázolja. A festmény ugyanazt a hangulatot kelti a művészettörténészben, mint a winterthuri hegyi tájba belesímuló Reinhart múzeum. A kép készítése során Cézanne szakított a perspektíva szabályaival, melyeket a tájképről kialakított saját felfogásával váltott fel, de a természetet sem próbálta meg imitálni, hanem egy azzal párhuzamosan létező harmóniát próbált sugározni.
Hetekkel a National Gallery 334 ezer 589 látogatót számláló, minden korábbi jegyvásárlási rekordot megdöntő Van Gogh kiállítása után londoniak és látogatóik a holland mester két újabb 1889-es munkájában gyönyörködhetnek. Mindkettő az arles-i kórházban született, az egyik annak udvarát, a másik egyik osztályát örökíti meg. Reinhart egymástól függetlenül jutott a művekhez, melyeket 1925-ben sikerült egyesítenie. Különösen a férfi ápoltakkal benépesített második képen kelti kiegyensúlyozatlanság és rossz érzések benyomását. Ahogy fivérének, Theónak jelezte, "nagyon érdekes volt a kórházban töltött pár nap, talán a betegektől meg lehet tanulni, hogyan lehet élni". Gyorsan felsejlik a jövő, ha megállunk a Courtauld saját Van Gogh-ja, a Self-Portrait with Bandaged Ear, Önarckép bekötött füllel előtt is.
Az élményszámba menő tárlat négy Renoir festményt is tartalmaz, a teljes Reinhart kínálat harmadát, miután ő a svájci gyáros gyűjteményében a legnagyobb számban képviselt impresszionista zseni. Igazán bájos a Confidences, Bizalom című vászon, melyen egy röpke bizalmas pillanatban két fiatal hölgy látszik éppen egy titkon osztozni. Az egyik fénypont Claude Monet The Break-Up of Ice on the Seine, Jégtörés a Szajnán című alkotása, annak ellenére, hogy a svájci kurátorok szerint Reinart nem különösebben szívelte az impresszionizmus egyik vezető alakját. Hasonló sorozatról van szó, mint a londoni ködhöz fűződő művek. 1879 telén, amikor Monet Vétheuil-ben élt, a Szajna befagyott, majd amikor a jég feltöredezett, elöntötte a partot. Húsz kísérletező jellegű kép született a természeti jelenségről, melynek drámaiságát a festő absztraktra emlékeztető stílusban adja vissza, határozott ecsetvonásokkal felvitt élénk kék és szürke árnyalatokban.
Ha a főszerepet az impresszionisták játsszák is, a Reinhart múzeum bemutatkozása nem lenne teljes, ha nem pillanthatnánk bele korábbi nemzedékek termésébe is, mint Francisco de Goya és Gustave Courbet. Előbbi a közismert Still Life with Three Salmon Steaks, Csendélet három lazac szelettel teszi le névjegyét. A gyűjtő az első modern alkotóként tisztelte a Manet-ra és Picassóra különös hatást gyakorolt spanyol művészt.
