Szerdán a Fővárosi Közgyűlés 23 igen és 10 nem szavazattal megszavazta, hogy a Budapest Közművek éljen a Rákosrendezőről szóló elővásárlási jogával. Az ügyről csaknem négy órán keresztül vitáztak, a szavazáson részt vettek a Tisza Párt képviselői is, akik a többi szavazáson nem nyomtak gombot.
Magyar Péter szerint a Tisza Párt megszavazza a főváros elővásárlási jogát, kész tüntetést hirdetni mini-Dubaj ellenMini-Dubaj: Budapest ragaszkodik az elővásárlási joghoz, kész bíróságon megtámadni az Orbán-kormány álláspontjátAz elővásárlási jog kérdése a területen építendő új városközpont, mini-Dubaj miatt került elő. Ötletével váratlan fordulatként Karácsony Gergely állt elő a múlt keddi sajtótájékoztatóján, mondván, a 85 hektáros rákosrendezői területet inkább Fővárosi Önkormányzat venné meg az emírségekbeli arab befektetők előtt. A területet a korábban elfogadott élhető város koncepciója alapján formálnák új városnegyeddé, a megvalósításra nemzetközi ingatlanfejlesztői pályázatot írnak ki.
A főváros él az elővásárlási jogával, a visszajáró szolidaritási adóból megveszi a budapesti mini-Dubaj területétAz emírségekbeli arab cég, az Eagle Hill Properties a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közleménye szerint 50,9 milliárd forintot fizetne a területért, a Budapesti Közművek ezzel egyenértékű ajánlatot tehet. Erre a fedezetet az az összeg jelentené, amelyet a főváros a 2023-ban befizetett szolidaritási adóból kap vissza.
Első körben 28 milliárd jár vissza Budapestnek a magyar államtól, de lehet ez még 68 milliárd isJogerősen Budapest nyerte a pert az Orbán-kormány szolidaritási adója ügyébenAmi a mini-Dubajról szóló emírségekbeli arab fejlesztéseket illeti, arról is szó van, hogy 250 és 500 méteres felhőkarcolókat építenek rajta, amitől Lázár János építési és közlekedési miniszter sem sem lenne elragadtatva.
Aláírták a szerződést, az arab befektetőké lett a budapesti mini-Dubaj területeLázár János tagadja, hogy tulajdonosa lenne a Divatcsarnokot birtokló cégnek, ahol a mini-Dubaj építését tervező arab befektetői csoport nyit értékesítési irodátFeleannyiért adta el budapesti mini-Dubajnak kiszemelt területet az Orbán-kormány, mint amennyiért a szuperkórháznak telket vettA Tisza Párt kérésére szerdán a Fővárosi Közgyűlésben név szerinti szavazást rendeltek. Igennel szavazott az elővásárlási jogra Karácsony Gergely főpolgármester, a Tisza Párt 10 képviselője, a DK, az MSZP és a Párbeszéd hat képviselője, a Podmaniczky Mozgalom három képviselője, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 képviselője. Nemmel a Fidesz-KDNP 10 képviselője.
A szavazás után a Tisza Párt képviselői bent maradtak ugyan, de nem szavaztak, így az előterjesztések jó része nem kapott támogatást. Így nem szavazták meg a BKV likviditási helyzetének rendezését szolgáló előterjesztést és a cég nem kapott felhatalmazást a hitelfelvételre sem. Igaz, nem volt meg a többség a brüsszeli képviselet bezárásához sem. Nem támogatták Baranyi Krisztina módosító javaslatát sem arról, hogy a cégvezetői pályázatokat a közgyűlés írja ki és bonyolítsa le, ne pedig a bizottságok. (Ez volt az a téma, ami miatt a közgyűlést gyakorlatilag bojkottálta a Tisza Párt.)
Hazaárulózás, szerződés-felolvasás, bindzsisztánozás, mutyizás: négy órán át vitatkoztak Rákosrendezőről a fővárosi képviselőkA forrásmegosztás viszont átment a Fidesz támogatásával, hiszen ez a kerületeket is érinti. A Tisza itt sem szavazott. A Kolibri Színház melletti kiállásról szóló előterjesztést támogatta a közgyűlés, miszerint Karácsony Gergely mérje fel, milyen lehetőségük van a helyzet rendezésére. A Budapest Brand tevékenységét vizsgálóbizottságot hosszas jogászkodás után megszavazták, Barna Judit tiszás képviselői is vizsgálódik majd, aki évekig dolgozott a cég jogelődjénél és gyakorlatilag korrupcióval vádolta meg a jelenlegi vezetést. Elfogadták a kutyabarát hivatallá alakulást és az útfelújítási programot is.
Kolibri Színház: van esély a megoldásra