Tavaly július elseje óta adott a lehetőség, hogy közcélú pénzadományért cserébe címzetes alezredesi vagy ezredesi rendfokozatot lehet szerezni a Magyar Honvédségnél, de egyelőre senki nem élt ezzel – derült ki a honvédelmi tárcának a hvg.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából.
A törvény szerint ugyanis a honvédelmi miniszter címzetes ezredes és alezredes rendfokozatot adományozhat „a Honvédség társadalmi megítélésének növelését előmozdító azon személye részére, aki egyedi megállapodásban honvédelmi célra vagyoni vagy nem vagyoni hozzájárulást teljesít”. Egyelőre viszont nem világos, a jelentkezőknek mennyire kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk ahhoz, hogy hozzájussanak a 2 vagy 3 ezüstcsillagot jelentő rendfokozathoz.
Persze egy ilyen címzetes ezredesi, vagy alezredesi rang – jegyzi meg a lap – valójában nem jelent túl sok mindent, a jogszabály szerint ugyanis az adományozók ettől még értelemszerűen továbbra sem minősülnek katonának és nem is tartoznak a honvédek jogállását szabályozó kormányrendelet hatálya alá sem. A hivatalos közlés szerint a furcsa rangok osztogatásának célja „a társadalom és a Magyar Honvédség kapcsolatának további erősítése”.