Szerbia;ellenzék;lemondás;tüntetések;szerencsétlenség;Újvidék;belpolitikai válság;egyetemisták;Aleksandar Vucic;rendkívüli kormányülés;

Az újvidéki ellenzék szerint „csak olaj a tűzre” Miloš Vučević miniszterelnök és az újvidéki polgármester lemondása

- Ez csak tűzoltás benzinnel – A miniszterelnök lemondása nem fogja elhallgattatni a tüntetőket

A válság lecsillapítására tett kísérletként Aleksandar Vučić hétfő este bejelentette az egyetemisták követeléseinek teljesítését, „párbeszédre” szólított fel és a kabinet mielőbbi átalakítását ígérte.

Rendkívüli ülést hívott össze tegnap estére a szerb kormány, hogy Miloš Vučević miniszterelnök lemondása nyomán eldöntse, új választásokat írjanak ki vagy egy másik kormányfővel új kabinetet alakítsanak. Az ülésen Aleksandar Vučić államfő is részt vesz – tudta meg a Blic című lap.

Vučević lemondásához az egyetemisták hónapok óta folytatott tüntetései vezettek. A diákok az újvidéki vasútállomás beton előtetőjének 15 halálos áldozatot követelő november 1-jei leomlása óta követelik a tragédia felelőseinek megnevezését, s közben a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) agresszívan reagált a Belgrádban, Újvidéken és más városokban tartott néma megemlékezéseikre.

Vučević tegnap azt mondta, hogy döntését az az újvidéki incidens váltotta ki, amelyben pártja aktivistái hétfő éjjel megtámadtak egy csoport matricákat ragasztó egyetemistát, egyiküknek súlyos sérülést okozva. Egyúttal bejelentette Milan Đurić újvidéki polgármester lemondását is.

A tüntetők – azt gyanítva, hogy kormányzati korrupció vagy hanyagság okozhatta az újvidéki tragédiát – négy dolgot követeltek:

  • a vasútállomás 2021-ben kezdett, kínai vezetésű felújításával kapcsolatos összes dokumentum nyilvánosságra hozatalát,

  • a tiltakozó diákok és professzorok megtámadásában részt vevők felelősségre vonását,

  • a letartóztatott diákok elleni büntetőeljárás leállítását,

  • valamint a felsőoktatás költségvetésének 20 százalékos emelését.

A válság lecsillapítására tett kísérletként Vučić hétfő este bejelentette az egyetemisták követeléseinek teljesítését, „párbeszédre” szólított fel és a kabinet mielőbbi átalakítását ígérte. Vučević, aki 2024 májusában váltotta Ana Brnabićot a miniszterelnöki poszton, köztudottan az elnök bizalmi embere, Vučić 2023 májusában a kormányzó SNS elnökévé is kinevezte őt. Korábban Újvidék polgármestere volt 2012-től 2022-ig, amikor is védelmi miniszterré nevezték ki.

A Szabad Magyar Szó független hírportál szerint az újvidéki ellenzék tegnap „benzinnel történő tűzoltásnak” nevezte a miniszterelnök és az újvidéki polgármester lemondását. Közleményük szerint „a Szerb Haladó Párt minden magas rangú tisztségviselőjét le kell tartóztatni és az igazságszolgáltatás elé állítani azon sorozatban elkövetett korrupciós ügyek miatt, amelyek nemcsak megöltek tizenöt embert az újvidéki vasútállomáson, hanem a társadalomban az erőszak és a bizonytalanság légkörét eredményezték”.

„De valóban, Vučevićnél a Szerb Haladó Pártban és Đurićnál Újvidéken nincs nagyobb felelős. Őket kell az erőszak és a megfélemlítés elrendelőinek és fő ihletőinek tekinteni” – hangsúlyozta az újvidéki ellenzék. Közleményükben rámutatnak, hogy Vučević már hónapok óta listázta a polgárokat, „célkeresztet rajzolt az egyetemi tanárokra”, és pártelnökként ezzel termékeny talajt készített elő az erőszak számára.

Ez drasztikus szakítás az eddigi gyakorlattal, hiszen ők szokás szerint elnöki adminisztrációkon átívelően viselnek hivatalt.