Több munkatársát is néhány nappal azt követően bocsátotta el a Hír TV, hogy bejelentették, szakszervezetet alapítanak. Az Európai Újságírószervezet elítélte a lépést, szolidaritását fejezte ki az elbocsátott dolgozókkal, és elítélte a munkajog megsértését – közölte a szervezet egy kedden kiadott tájékoztatásában.
Az előzményekről szólva kiemelték, hogy a munkavállalók egy csoportja december 10-én csatlakozott a Magyar Sajtószakszervezethez, és megalapították a Hír TV-s alapszervezetet, mert szerettek volna magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket kiharcolni. Erre válaszul a csatorna vezetése több munkavállalónak, köztük szakszervezeti vezetőknek és aktív tagoknak is felmondott. Egy olyan alkalmazottat is elbocsátottak, aki a közösségi médiában nyilvánosságra hozta az esetet, és kiállt az elküldött kollégák mellett.
A Magyar Sajtószakszervezet elnöke, M. Lengyel László elmondta, hogy az érintettek tájékoztatták a munkáltatót az érdekképviselet létrehozásáról, tisztviselőket is választottak, és már másnapra megbeszélést tűztek ki a műszaki igazgatóval a munkakörülmények megvitatására. Az ügy módja és időzítése kérdéseket vetett fel – tette hozzá, kiemelve, hogy az elbocsátások megtorlásnak minősülnek a szakszervezet megalakulása miatt, és kísérletet jelentenek a megmaradt tagok megfélemlítésére. A felmondásokat bíróságon kívánják megtámadni.
Az Európai Újságírószervezet hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti tagság olyan jog, amelyet nem lehet ilyen módon megtagadni, és szégyenletesnek nevezte a Hír TV hozzáállását. Egyben felszólították a csatorna vezetését, hogy haladéktalanul vonják vissza a kirúgásokat.