Karácsony Gergely;biztonság;tömegközlekedés;BKK;

- Karácsony Gergely: Márciusban már a BKK-appban is lehet jelezni, ha probléma van valamelyik járaton

Egységesítették a struktúrát és átláthatóbb lett a biztonságért felelős egységek működése.

Létrejön a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat – közölte egy kedd délelőtti bejegyzésében a főpolgármester.

Karácsony Gergely a szervezet létrehozását többek között azzal indokolta, hogy az utasok biztonságával nem egy, hanem több szervezet is foglalkozik, ezért biztosítani kell az egységes irányítást. Hangsúlyozta, hogy ez nem csak a járőrök jelenlétét jelenti, hanem egyéb intézkedéseket is magában foglal: például a járműveken elhelyezett kamerák és az utaskoordinátorok által viselt testkamerák alkalmazását, illetve az első ajtós felszállási rend kiterjesztését.

Ennek részeként létrejött egy egységes irányító központ, vagyis a nonstop Budapest ügyeleti központ, ahová minden információ befut a városi közlekedésről. Az egységes irányítás mellett az egységes láthatóságot is megteremtjük az utasbiztonságért felelős kollégáinknak – magyarázta. Egyben bejelentette, hogy márciustól a BudapestGO alkalmazásban új funkció jelenik meg, amelynek segítségével az utasok közvetlenül jelezhetik, ha rendészeti beavatkozásra van szükség, és így hívhatják a budapesti utasbiztonsági rendszer központi diszpécserszolgálatát.

Karácsony Gergely bejegyzését azzal zárta, hogy a tömegközlekedési járatok hetven százalékán már működnek kamerák, és minden új jármű esetében követelmény ezek felszerelése.

Mondván, Magyarország nem lesz bindzsisztáni gyarmat.