A holokauszt nemzetközi napját, január 27-ét – az auschwitzi haláltábor felszabadításának dátumát – választottuk az „élet.történet” pályázatunk meghirdetésének időpontjául. Részint mert a kiinduló pontot a múlt, az emlékezet jelenti, másrészt pedig a fiatalság jelen történeteire, illetve a jövőbe vetett hitére vagyunk kíváncsiak. Nem pusztán a zsidó fiatalokéra, hanem a teljes korosztályéra. Úgy vágtunk bele, hogy nem tudtuk, mekkora lesz az érdeklődés, de hittük: olyan útra lépünk, amely a mai, nagyon megosztott magyar társadalomban is bizonyosan közös ügyünk lehet. Mert hát mi lenne fontosabb mindannyiunk számára, mint hogy tisztelegjünk mindazok előtt, akik a nehéz sorsú, és – akkor még nem tudottan – kilátástalan jövőjű zsidó felnőtt-gyerekek gondolatait összegyűjtötték, illetve, a mába lépve, lássuk mi az, ami foglalkoztatja a jövő generációját.
A pályázat előkészítése hónapokat vett igénybe, hónapokat szántunk arra is, hogy társadalmasítsuk az akciót, lépjük át a politikai kordonokat, és ha nem is közelítünk egymás felé, de legalább bizonyítsuk: vannak, lehetnek közös ügyeink. Lehet közös az emlékezetpolitika, vagy legalább annak bizonyos szeletei. és lehet közös a kíváncsiság, a lehetőség, hogy együtt pillantsunk a jövőbe. Azt hittük falakat bonthatunk, mert hát erre, véltük, nagy szükség lenne.
Ideje belátnunk: tévedtünk. A falak még stabilok, a hatalom instrumentumai keményen ellenállnak. A közös lelkesedés, együttműködés sem megengedett, az életünk, történeteink nagyon eltartó szálakon futnak. Úgy tűnhet, se a múlt, se a jelen, se a jövő nem köt össze bennünket, hiába is szeretnénk. De talán mégsem. Mert már most mellénk állt a Goethe Intézet, az Esterházy Alapítvány, és még néhányan.
Jövőre, mert lesz jövőre, még többen leszünk.