- Az FTC egykor az ellenállás szimbóluma volt, ma a politikai hatalomgyakorlás gátlástalan eszköze

Az 1899-ben alapított Ferencvárosi Torna Club a XX. században az ország első számú klubjává vált. Eleinte a futballpályán nyújtott teljesítménye okán, a 35-szörös bajnok a második világháború első éveiig, pontosabban 1941-ig 16-szor ünnepelt; majd a kommunista elnyomás hozta meg az igazi társadalmi áttörést. A klub már a Horthy-rendszer alatt is egyfajta lázadási közeget biztosított, a „kisemberek” csapatává vált, szurkolói az ellenállás szimbólumaként tekintettek a Ferencvárosra, s különösen igaz volt ez az ötvenes évek első felében, amikor a Rákosi-érában nevétől, zöld-fehér színeitől megfosztották, és ÉDOSZ néven, piros-fehérben futballozott. 1956 őszén visszakapta zöld-fehér színeit, ami voltaképp a nemzeti identitás szerves részévé vált.

A klub ma ugyanúgy zöld-fehérben szerepel, ám az orosz típusú hatalomgyakorlást átvevő magyar kormány a saját érdekei alá gyűrt. A 2010 óta regnáló Kubatov Gábor, aki a Fidesz pártigazgatója is, előszeretettel használja klubelnöki mivoltát a kormánypárt narratívájának terjesztésére; a klub sikereit az ország sikereivel mossa össze; a kormány a futballcsapat szurkolói magját kvázi gerillahadtestként vezényli (lásd még: 2013, Fidesz székház; 2016, Választási Iroda). S miközben a klub politikai feladatokat is ellát, totálisan szembe megy mindazzal, amit történelmi léptékében képviselt. A kisemberek klubja, a függetlenség szinonimája az elmúlt másfél évtizedben a luxusban tobzódó, az országot kifosztó politikai elit érdekeinek kiszolgálójává degradálódott. Politikai beágyazottsága révén pénzügyi lehetőségei szinte kiapadhatatlanok, ám egy klub szurkolói bázisát nem szimplán a sikereknek köszönheti, hanem kulturális beágyazottságának, hogy milyen széles társadalmi rétegeket képes megszólítani, számukra közösséget biztosítani. Vajon például a futballcsapat, melynek 69 százaléka légiós (a 29 fős keretéből 21 a külföldi – számuk csütörtökön kettővel csökkent, Esiti és Owusu is Zalaegerszegre igazolt), hogyan képes ezt a feladatot ellátni? Legyen szó akár kormánypárti szimpatizánsról, aki lépten-nyomon azt hallja, migráns ide ne jöjjön, vajon azzal miként szembesül, hogy kedvenc együttesében van három brazil, két-két francia és ghánai, továbbá belga, bosnyák, ecuadori, holland, lett, nigériai, elefántcsontparti, izraeli, norvég, mali, suriname-i, szerb és tunéziai? Sőt, a női futballcsapatban is van 6 légiós, nem beszélve a kézilabdázókról (8 nő és 1 férfi), vagy a hokisokról (13 - mind férfi); és van ugye a klasszikus magyar nemzeti sportág, a vízilabda, amely 4 férfi, 3 női légióst foglalkoztat.

Habár az egyéni sportágakban inkább a honosítás a jellemző (a dagesztáni birkózó Muszukajev Iszmail magyar címer alatt nyert vb-t, Eb-t), a rövid távú sikerek reményében a klasszis hazai sportolók leigazolásában, mintsem a hosszú, szisztematikus munkát igénylő tehetséggondozásban látják a megoldást. Az FTC 2000 óta mindössze három olimpiai bajnoki címet nyert, mindhármat olyan versenyző által, aki korábban már ötkarikás aranyérmes volt. A kajakos Kozák Danuta ötszörös győztesként igazolt a Ferencvároshoz, majd utazott Tokióba, hogy hatodik sikerét immár zöld-fehérben ünnepelhesse. A rövid pályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang ugyancsak téli olimpiai bajnokként került az FTC-hez, s nyerte 2022-ben Pekingben második aranyát. A tavaly győztes szerb pólós, Dusan Mandic pedig a maga harmadik aranyát gyűjtötte be Párizsban, elsőt kilencedik kerületiként. Kubatovék hasonló megfontolásból szerették volna leigazolni néhány éve Hosszú Katinkát, nemrégiben Milák Kristófot. Ha ők nem is, de az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf, az ötkarikás érmes Betlehem Dávid, valamint a Európa-bajnok Németh Nándor már az FTC sportolói.

Az államkassza jóvoltából bajnoki és kupagyőzelmeket el lehet érni a légiósok és busásan honorált klasszisok révén, de mindezek nem feledtetik a szomorú tényt: a népszerűségét a politikai ellenállásnak is köszönhető klub egy autoriter rezsim szolgálatában működik manapság.