2024-es közvélemény-kutatási évzáró elemzést készített a Republikon Intézet, amely ismételten a Tisza Párt előnyét mérte a Fidesz-KDNP-vel szemben.
„A 2023-as év a pártok támogatottsága szempontjából nem hozott eget rengető változásokat. Ki gondolta volna akkor, hogy negyed éven belül a kormánypártok elveszítik köztársasági elnöküket, igazságügyi miniszterüket, több száz ezer fős ellenzéki tüntetésekre kerül sor, majd megjelenik Magyar Péter, aki a NER-től elszakadva a következő negyedév alatt átrendezi a politikai palettát, közel 30 százalékos EP-választási eredményt produkálva három hónappal a Tisza Párt felállása után. Egy ilyen év után elengedhetetlen, hogy áttekintsük a pártpreferenciák alakulását, e célt szolgálja a Republikon utolsó 2024-es elemzése” - vezeti fel az eredményeket az elemzés, amelyik szerint 2024-ben a Fidesz-KDNP tábora két nagyobb hullámban kezdett számottevő mértékben apadni: az egyik az év eleji kegyelmi botrány időszakára tehető, a másik pedig az európai parlamenti választások után vette kezdetét, ami azt eredményezte, hogy decemberre a Tisza Párt megelőzte a kormánypártokat.
A friss felmérések eredményei alapján a teljes, választókorú népesség körében a Magyar Péter vezette Tisza Párt 27 százalékon áll, ezzel már két százalékkal előzi a 25 százalékos Fidesz-KDNP-t. A DK az elmúlt hónapokban földbe állt és 5 százalék környékén táncol, a Mi Hazánknak ugyancsak gondot okoz, hogy jelentősebb mértékben meghaladja az 5 százalékot. A Kutyapárt mostanra 5 százalék alá került, a többi ellenzéki pártnak pedig jelenleg lehetetlenségnek tűnik megugorni ezt a szintet. A bizonytalanok aránya 29 százalékról 24 százalékra csökkent az elmúlt hónapokban.
A biztos pártválasztók körében a Tisza Párt előnye már három százalék: 35 százalékon áll a Magyar Péter vezette formáció, szemben a Fidesz 32 százalékával. Rajtuk kívül jelen állás szerint csak a Mi Hazánk és a DK jutna be viszonylagos biztossággal a Parlamentbe, 7-7 százalék környékén állnak. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelenleg azért küzd, hogy ne essen orra az 5 százalékos parlamenti küszöbben, a többi ellenzéki párt (Momentum, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd) jó eséllyel kiesik az Országgyűlésből, már amennyiben önállóan indul a parlamenti választáson.
Év végén is vezet a Tisza Párt, Menczer Tamás hőbörgése a fideszesek háromnegyedének sem tetszettA Republikon készített egy összegzést arról is, hogy az elmúlt egy évben melyik párt mennyit nyert, illetve veszített. Az eredmény igen beszédes: csak a Tisza Párt könyvelhet el sikert, amely a semmiből 27 százalékra került a teljes választókorú népesség, és 35 százalékra a biztos pártválasztók körében. A legnagyobbat a DK és a Fidesz-KDNP bukott: előbbi 7 százalékot esett a teljes népesség, 12 százalékot a biztos szavazók körében, míg a kormánypárt 3 százalékot esett a teljes választó lakosság és 11 százalékot a biztos pártválasztóknál. A legolcsóbban a Mi Hazánk úszta meg Magyar Péterék színrelépését, amely a teljes népességben stagnál, a biztos pártválasztóknál 1 százalékot veszített. Fájdalmasan érintette az átrendeződés a Momentumot is, amely 2 százalékot esett a teljes választói körben és 3 százalékot a biztos voksolóknál. A többi párt 1-1 százalékot esett vissza az előbbi, 2-3 százalékot pedig az utóbbi vizsgált halmazban. A bizonytalanok aránya 10 százalékkal lett kisebb 2024-ben.