Egyesült Királyság;befolyásolás;Amerikai Egyesült Államok;

 Elon Musk és Nigel Farage egyre gyakrabban mutatkozik együtt. Musk anyagilag is támogatná a Brexit szellemi atyjának pártját

- Az Egyesült Királyság tart a Trump-érától

A brit kabinet fontolgat egy törvénymódosítást, hogy megakadályozza a politikai rendszer befolyásolását a határokon túlról. A Donald Trump - Elon Musk páros még sok gondot okozhat a Labournak. 

Ötven éve fordult elő utoljára, hogy politikai kinevezett, és nem köztisztviselő vagy karrierdiplomata költözik a 3100 Massachusetts Avenue cím alatt székelő rezidenciába. A 71 éves Lord (Peter) Mandelson a Munkáspárt egyik legismertebb, korábban egyik legbefolyásosabb vezetője volt. Felbecsülhetetlen szerepet játszott a New Labour ideológia kifejlesztésében, mellyel 1997-re az 1979 óta tartó hosszú konzervatív kormányzás után megválaszthatóvá vált a párt. Tony Blair, majd Gordon Brown számos magas pozícióval jutalmazták meg a hartlepooli képviselő rendkívüli képességeit. A nagypénteki egyezmény létrejöttéhez való hozzájárulása alapján volt Észak-Írországért felelős miniszter, később hozzá tartozott az üzleti élet, betöltötte a Kereskedelmi Tanács elnökének, majd a miniszterelnök helyettesének tisztségét, mindeközben pedig 2004-2008 között, a Barroso-érában, brit színekben az EU kereskedelmi főmegbízottjának munkáját végezte.

E dicsőséges szakmai életrajzot beárnyékolja, hogy kétszer is lemondásra kényszerült miniszteri tisztségeiből. Először már 1998-ban, amikor fény derült arra, hogy 373 ezer font értékű kamatmentes lakáskölcsönt vett fel multimilliomos minisztertársától, Geoffrey Robinsontól, akinek kétes üzleti ügyeit éppen az ő tárcája vizsgálta. 2001-ben pedig azért távozott az északír portfólió éléről, mert beosztásával élve segítséget nyújtott a Hinduja fivéreknek, dúsgazdag indiai üzletembereknek brit állampolgárságuk megszerzéséhez.

A Lord Mandelsonról alkotott kép szerint mégis a teljes politikai spektrumban képes kapcsolatokat kialakítani és ápolni, hatalommal rendelkező embereket lényeges ügyek érdekében megnyerni. Nagyobb kihívás aligha lehet, mint a régi-új amerikai elnököt meggyőzni a híres "speciális viszony" folytatásáról, a félt kereskedelmi korlátozások elkerüléséről. Az új nagykövet Donald Trumppal egy napon, január 20-án lép hivatalba. Állomáshelyére feltehetőleg brazil élettársa, Reinaldo Avila da Silva is elkíséri, akivel egy évvel ezelőtt kötött meleg házasságot. Ahogy a Sky News amerikai tudósítója, Mark Stone fogalmaz, Lord Mandelson "éleseszű és rámenős operátor, aki egyaránt helytáll a tárgyalóasztalnál, mint képes bájologni a Mar-a-Lago-i bálteremben, - még jobb, ha golfozni is tud". Őfelsége washingtoni embere fejben kell tartsa, milyen kíméletlenül távolíttatta el korábban Trump Sir Kim Darroch nagykövetetet, amiért az kevéssé hízelgő megjegyzéseket tett róla. A hiú amerikai elnök biztosan emlékszik, hogy a főrend is "erőszakosnak, zsarnokoskodónak és merkantil beállítottságúnak" nevezte, de Lord Mandelsonnak más munkáspárti vezetők, köztük a mellette döntött Sir Keir Starmer kormányfő és David Lammy külügyminiszter még szerencsétlenebb minősítéseit is múlt időbe kell helyeznie.

Ha Donald Trumpon múlt volna, a brit nagykövetet Nigel Farage-nak hívnák. Nemrégiben azt állította, a Reform UK párt vezetője kitűnő választás lenne. Westminster helyett Farage aránytalanul sok időt tölt Mar-a-Lagóban, a megválasztott elnök floridai birtokán, ahol a héten annak szoros szövetségese, Elon Musk társaságában fényképezték le. A világ leggazdagabb embere, az X közösségi háló és a Tesla tulajdonosa tetemes, 100 millió dollárra becsült támogatást készül nyújtani a szélsőjobboldali populista pártnak. Ez csak a játékszabályok megcsavarásával lenne lehetséges, az X helyi "lerakatán" keresztül, mert külföldiek nem ajándékozhatnak meg brit politikai pártot. A kormány már fontolgat is egy törvénymódosítást, hogy megakadályozza a politikai rendszer befolyásolását a határokon túlról. 

A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370-es 2014-ben eltűnt utasszállító járata után újabb keresést indít a délkelet-ázsiai ország kormánya.