A tizenkilencedik karácsony köszönt ránk a Fidesz kormányzása alatt. Ideje, hogy leltárt készítsünk: mit hagytak, mi maradt meg a közös fa alatt. A leltárkészítést azért is érdemes már most elvégezni, hogy ne érjen meglepetésként az, ami eltűnésükkor majd megmarad.
ROMOK, ROMMARADVÁNYOK. Már a romjai sincsenek meg a lebontott Közlekedési Múzeumnak, a múzeumban valaha látható tárgyak közül néhány mozdony, néhány vagon a nyári hónapokban látható a vasúttörténeti parkban, a többi tárgy sorsát fedje jótékony homály, meg a lebontásban jeleskedő Vitézy Dávid köpönyege.
Az Iparművészeti Múzeum gyönyörű épülete ugyan áll még, de az állagromlás kívülről is jól látható, az értékes műtárgyainak jövőjét csak a mindenható ismeri. A honlapról idézem: „az épület rekonstrukciós munkálatai miatt zárva tart, ezért 2017. szeptember 4-től nem látogatható”. A Nagytétényi Kastélymúzeum honlapja szerint „a Kastélymúzeum az Iparművészeti Múzeum 1949-ben létesített bútor múzeuma, felújítási munkálatok miatt a Kastély 2018. január 15-től felújítás miatt zárva tart”. A műtárgyakról a Jóisten tud információt adni.
A közönség legnagyobb örömére a „Hadtörténeti Múzeum 2023. május 21-től bezárt, a budavári épületbe a Honvédelmi Minisztérium vezetője és egyes szervezeti egységei költöztek be 2023 júniusában.” A múzeumban őrzött műtárgyak sorsáról nyilván a minisztérium vezetője tud tájékoztatással szolgálni.
A budai Várban az Országos Széchényi Könyvtár ugyan látszólag zavartalanul működik, azzal az apró különbséggel, hogy csak néhány nap rátartással lehet – a nem, vagy alig működő gyűjteményi liftek miatt – a katalógusból igényelt könyvekhez hozzájutni, és a könyvtár épületét az elhagyottság és lepusztultság látványa miatt a csak ”kívülről látogató” külföldiek is csodálkozva nézik.
A budai Vár egy hollywoodi, sosemvolt eklektikus díszletváros képét mutatja a Magyar Nemzeti Galéria ma már lerombolt északi szárnyával és a rombolást ellensúlyozó új épületmonstrumokkal. Ott magasodik már a Pénzügyminisztérium (a mostani döntés után: Belügyminisztérium), a Honvéd Főparancsnokság (tervezetten: a Hadtörténeti Múzeum zanzája) és József főherceg palotája is a maga habcsók-arculattal elfedett betonkolosszusaival. Ki tudja, hogy mi lesz a sorsa az egykor a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek helyet adó kolostori tömbnek (ez az Úri utca 49-51. és az Országház utca 28-32. szám alatti épületegyüttes), amelyeket jó szokása szerint csellel, rábeszéléssel és kényszerítéssel szerzett meg a kormány, akkor még a Belügyminisztérium céljaira.
Azzal, hogy a kormány a Várba költözik, az 1848-as forradalomhoz méltóan a Helytartótanács működésének helyszínére „visszatér a régi szemét”. Halott városrész benyomását kelti majd, hiszen nappal hivatalnokok és turisták lepik el, este pedig a még ki nem költöztetett nyugdíjasok botjának kopogása veri fel a macskaköves utcák csendjét.
ROMOS GAZDASÁG. Kezdjük fentről, amit senki sem tapasztal a bőrén. Második éve nem bővül a gazdaság, nincs gazdasági növekedés, hiszen tavaly visszaesés (-0,7 százalék) volt, idén talán ugyanekkora lehet a növekedés, ami azt jelenti, hogy a gazdaság „dübörgésének” hiányában a jólét növekedésének gazdasági alapjai hiányoznak.
Azt, hogy az ipari, építőipari termelés visszaesett, a hírekből ismerjük, a mezőgazdaság szerény teljesítményét pedig a választék és az árak közvetítik felénk. A saját bőrén mindenki érzi, hogy a tavalyi ugrásszerű árszintnövekedés (17 százalék) és benne az élelmiszerárak 25-40 százalékos felugrása ugyan az idén már nem folytatódott, de a magas árszint fennmaradt, sőt karácsonyhoz közeledve az élelmiszer áremelkedés is (pl. liszt 38 százalék, tej 17 százalék, vaj 10 százalék) újra lendületet kapott.
A reálkeresetek csak a foglalkoztatottak mintegy felénél tartottak lépést a 2023 óta beállt magas árszinttel, a dolgozók „másik fele” lemaradt, ezért nincs is „mibül” és ilyen magas árakon nincs is miért vásárolniuk. A fogyasztási kereslet gyenge, a beruházások összeomlása pedig (-14 százalék) drámai. Az államháztartás 2010-es állapotához (-4,7 százalékos hiány) képest a 2021, 2022, 2023, 2024 évek hiánya (-7,1 százalék, 6,2 százalék, 6,7 százalék, talán 5 százalék) magasabb, az államadósság euróban a 2010-es szint 1,7 szeresére nőtt. Igaz, a GDP arányában – a GDP értékét növelő inflációnak hála - 80 százalékról 73 százalékra csökkent.
A gazdaság szerkezete kétféle értelemben is eltorzult. Ágazati szerkezetében felerősödött az egyoldalú függés az autóipartól, ezen belül is az ázsiai dominanciájú elektromos gépkocsikhoz szükséges akkumulátorgyártástól. Ahogy az ötvenes években a vas és acél országa voltunk, most minden a gyártáshoz szükséges anyag (áram, ivóvíz, lítium) és a munkaerő hiánya mellett is az akkumulátorok országa lettünk. A másik szerkezeti torzulás az átlátható verseny hiánya, a piacok monopol-oligopol irányba való változása, a vállalkozások a kormányzati megrendelésektől, a kormányzati alamizsnától való függésének felerősödése.
Ez utóbbi torzulás arra ösztönzi a vállalatokat – kivéve a multik itteni leányvállalatait -, hogy tartózkodjanak az újítástól, a beruházásoktól, mert semmi értelme az erőfeszítésnek, másrészt minél kiemelkedőbb teljesítményt nyújtanak, annál inkább nő a NER haverok általi lenyúlás veszélye. Romlott a vállalkozások cserélődési mutatója is, azaz évente kevesebb új vállalkozás keletkezik (havonta már csak 2 ezer, a 2020 előtti 3 ezer helyett), mint amennyi megszűnik (havonta átlagosan 3 ezer). A szerkezeti torzulások következménye a termelékenység alig érzékelhető javulása, évente átlagosan mindössze 1,1 százalékos mértékben. Ez valamennyi az Unióhoz újonnan csatlakozott ország között a legalacsonyabb.
KÁTYÚBA RAGADVA. A vonatok nem (csupán) fegyelmezetlenség vagy hanyagság miatt késnek, hanem mert a vontatóállomány, a mozdonyok elöregedettek, a pálya egyre nagyobb része átfogó karbantartásra szorul. A legutolsó mozdonybeszerzési tendert „már nem a barátaink” indoklással maga a frissen kinevezett közlekedési miniszter, Lázár János akadályozta meg. A vasúti infrastruktúra leromlásának mutatója, hogy a 25 évente esedékes felújítást feltételező, nagyjából 100 milliárd forint nagyságú amortizációnak ma már csak a negyede áll rendelkezésre felújítási költségtérítés formájában, a pályakarbantartás összege pedig tíz év óta változatlanul 20 milliárd forint körül mozog. A NER vezetői úgy gondolják, hogy a sínek nem tüntetnek, ezért nyugodtan meg lehet az elmúlt évtized során szükséges 500 milliárd forintot spórolni. Csak az utazóközönség idejét, türelmét lopják el ezzel.
A vidéki, falusi Magyarország annak ellenére ragadt benne a sárban meg a kátyúban, hogy a közutak állapota részben a kormányok közötti „szalagátvágási verseny” (elsősorban az autópályák hosszának megháromszorozódása) miatt, részben az uniós közlekedési beruházási támogatásból javuló állapotú főutak - és kisebb mértékben a helyreállított mellékutak burkolatjavítása - miatt nagyot javult. 2013-hoz képest az ötfokozatú burkolatállapot leggyengébb fokozatába sorolt „rossz” utak 15 ezer kilométere 13 ezer kilométerre csökkent, ebben a mellékutak 13 ezerről 10 ezerre szorultak vissza. A legmagasabb, „jó” minősítésűek a 2013. évi 2,6 ezer kilométerről 7,9 ezer kilométerre nőttek, a mellékutaknál a 2013. évi 1,8 ezer kilométerről pedig 6 ezer kilométerre.
Ha azt a többszáz tonnányi gánti követ – a maffiavezér édesapjának bányájából – nem a városok térkövezésére, hanem a vidéki Magyarország bekapcsolására fordították volna, akkor talán kevesebb lett volna a maffiára a falvakban leadott szavazat, de javult volna a falusiak életszínvonala, kulturáltsága.
SZELLEMI ROMOK. Kezdhetném azzal, hogy az a gazdag színházi kínálat, amit kis társulatok, színházi csoportok teremtettek, már a múlté, hiszen a maffiavezért csak a foci érdekli. A valaha, sőt a legutóbbi időkig világhírű magyar filmkultúra is a múlté, hiszen a grandiózus költségvetésű, talán éppen ezért nézhetetlen filmek legfeljebb az ellopható pénz tekintetében szállhatnak versenybe Európában. Igaz, a szobabelsőkben forgatott, zsebből finanszírozott filmek sora még bizonyítja, hogy a rendezői tehetség egyelőre ott pislákol a gerinctelenséget meg a jellemtelenséget díjazó maffiaállam peremvidékén.
Az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia épülete már nem a „temploma” a tudománynak, hanem jószerével mint Duna menti becses szálloda játszhat szerepet a magyar szellemi életben, miközben alapításának kétszáz éves évfordulójára készül, már szinte fel sem tűnik senkinek. Ahogy az sem, hogy a magyar egyetemek is legfeljebb janicsárképzőként kerülhetnek a középpontba, de az európai megbecsülés és a tudományos kutatásban való részvétel már nem a jellegzetességük.
Miként az is legfeljebb néhány szülő gondja, hogy a középiskolák és az általános iskolák már nem képesek sem a szövegértés, sem a matematika tekintetében megőrizni az európai középmezőnyben a helyüket. Az, hogy a gyermekek alacsony száma ellenére és a szükséges szaktanárok nélkül is működhetnek, legfeljebb a helyi bánatos pléh- és bádogbános gondja, aki ezt kisírta. Mindebben legfeljebb csak annyi a pozitív hír, hogy erre szolgáló eszközrendszer híján a gyerekek úgysem tudnának eljutni az oktatásra is alkalmas nagyobb iskolába.
A JOGTIPRÁS DISZKRÉT BÁJA. Ma már minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy az ország javainak korlátozásmentes megszerzését nemcsak gátolja, de meg is zavarja, ha a polgárok védekezhetnek az állam, a kormány önkényével szemben. Ezért a fékek és ellensúlyok rendszerére alapozott köztársasági berendezkedés mára a múlté.
Ami azonban a jogállami díszletek, a paraván előtt és mögött zajlik, az ma már csak az állampolgári jogok maradványainak szétzúzása - benne a kizárólag a törvénytől függő igazságszolgáltatás és a független bírói működés még megőrzött töredékeinek eltűntetésével, amit a bírói kinevezés korhatárának felemelése és a bírói hivatás külsők (mamelukok) általi elfoglalása biztosít. Persze a hadsereg belföldi felhasználásáról való döntésnek az Országgyűlés kezéből a kormány kezébe történő áthelyezése sem ígér túl sok jót.
Végül is ami a karácsonyfa alatt a legmaradandóbb, az a veszélyhelyzetek folyamatos meghosszabbításával megteremtett rendeleti kormányzás. És ez önmagában nevetségessé teszi itt, Európa közepén a jogállamiságról, a demokráciáról való képzelgést,
és leplezetlenül mutatja, hogy csak azért nem hullanak ki a kellemetlennek ítélt figurák a negyedik emeletről – noha Putyin rendszere a minta -, mert még az Európai Unió tagjai vagyunk.
A karácsony legfontosabb ajándéka ez a kettő: az Európai Unió és a NATO, mert bár ezeket is kikezdte az idő és a Putyinnal szövetséges Orbán vasfoga, de még nem váltak rommá, mint annyi más a mi életünkben és a mi életünkből.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.