„Mi vagyunk Európában az egyetlen ország, akinek saját 5800 autóbusza van, és fenntartunk egy vasúti szolgáltatást is, ami (…) úgy néz ki, hogy négy vonatból három pontos, és eggyel vannak problémák” – ezt mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi Rádió7 Közös nevező című műsorában a Szegeder szemléje szerint.
Az építési és közlekedési miniszter azt azért elismerte, hogy az arány ugyan rosszabb, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen, a hírekbe és a politikába pedig szerinte az kerül be, ami rossz. A tárcavezető ismét megígérte a jövő évre és az utánra tervezett fejlesztéseket, emellett beszélt a szerinte sikeres tarifareformról, ami mellett elmondása szerint csak Orbán Viktor állt ki, amikor felvetette.
A miniszter előállt azzal a magyarázattal is, hogy a vasútfejlesztésre szerinte azért nem öltek annyi pénzt eddig, mert először meg akarták nézni, hogy használják-e az emberek a vasutat egyáltalán. „Amíg nem láttam tisztán azt, hogy az embereknek ez kell, vagy nem kell, addig nem mondhattam azt a miniszterelnöknek, hogy szükségem lesz 5–10 milliárd amerikai dollárra ahhoz, hogy ezt megfejlesszem, mert az felelőtlenség lett volna” - fogalmazott. (Az persze önmagában nem okoz nagy meglepetést, hogy a honatyák közül valószínűleg senki nem jár tömegközlekedéssel, de hogy ezek szerint 14 év alatt nem mérték fel a helyzetet, az már több kérdést vet fel - a szerk.) A tanácstalanság oka az építési és közlekedési miniszter szerint az volt, hogy a hírek korábban üres vasúti kocsikról szóltak. Hogy Lázár János itt esetleg a felcsúti kisvasútról szóló beszámolókra gondolt-e, azt nem konkretizálta, de annak fejlesztését mindenesetre soha nem is szorgalmazta senki a kormányon kívül.
A miniszter közölte, hogy mivel a magyarok árérzékenyek, ezért olcsóbbá tették a vasutat. A tarifareformmal pedig brutális számokat produkáltak, ami azt bizonyítja, hogy kell a vasúti lába is a közlekedésnek - mondta. Ezért a fejlesztéseket ígérete szerint jövőre elindítják, a január 7-i Közlekedésinfón fog többet elárulni ezek részleteiről. „Lesz digitalizáció, lesz utaskomfort, lesz komoly minőségi változás” már a 2025-ös nyári szezont illetően is. „Ez lesz az első olyan akció, hogy 35 évvel a rendszerváltozás után a magyar állam a zsebébe nyúl és saját pénzből nagy volumenben vasutat épít” – hangzottak a vaskos ígéretek. Mivel az ehhez amúgy felhasználható uniós pénzek az Orbán-kormány korrupciója miatt továbbra sem érkeznek, ezért a miniszter szerint hitelt vesznek fel rá, elvileg szintén az EU-tól. Lesznek tenderek, új járművek is, de bérelt, illetve használt kocsikkal is tervezik frissíteni az összeomlás szélén tengődő járműparkot. A terv „kiszámolás és tervezés alatt van, de komoly változások lesznek” - közölte.
A lefokozás után ki is rúgták Tarr Zoltán feleségét Lázár János minisztériumátólLázár János nem bízta a véletlenre, az MNB-alapítványok volt vezetője intézi a páyaudvarok kiszervezésétA miniszter elmondta, hogy átalakítanák és hatékonyabbá tennék a MÁV-csoportot, ami ígérete szerint nem úgy fog megtörténni, hogy embereket rúgdalnak ki (Lázár ezen szokását mostanában inkább a műemlékvédelemben végzi, például Bátonyi Péter és Tarr Zoltán felesége esetében - a szerk.). A tárcavezető elmondása szerint a belső tartalékokat és fölösleges kiadásokat tárják föl, illetve csökkentik majd. Lázár János ismét kifogásolta, hogy sokan Budapestre akarják tolni a forrásokat, miközben a vidéki településeken is kell az általa készített személyszállítási törvényben biztosítani azt a minimumszolgáltatást, ami „az embereknek jár”. Ezzel kapcsolatban Debrecent ismét második fővárosnak nevezte.
A továbbiakban Lázár János sokat beszélt a Botka László vezette Szeged és az Orbán-kormány viszonyáról is, ami látszólag jól alakul mostanában. „Szerencsére Szegednek olyan polgármestere van, aki tudja, hogy két választási kampány között dolgozni kell, és nem kampányt folytat” – értékelt a tárcavezető. Botka a miniszter elmondása szerint ügyesen lobbizott a város érdekében, kiemelve, hogy a harmadik szegedi Tisza-híd elmaradása problémát jelent a városnak. A régi Belvárosi híd állagvédelmére is kell pénz, ezt a kormány Lázár ígérete szerint biztosítja, az év végéig utalnak 2 milliárd forintot. A tárcavezető szerint a kormány célul tűzte ki, hogy „Szegedet és térségét fölemelje”.
A városba érkező BYD 10 ezer munkahelyet fog teremteni - mondta. 1800–2000 eurós, azaz körülbelül 840 ezer forintos lesz a fizetés, ez helyi léptékkel nagynak számít. Makóra szintén kínaiak jönnek, csomagológyár érkezik. A nyugatiakkal a tárcavezető már jóval kevésbé elégedett. Példaként említette a német Continentalt, ami Lázár szerint egy szörnyű cég. „Általában balosak, általában libsik. Hódmezővásárhelyen is van egy nagy német cég, a szakszervezet térdig jár a politikában, reggeltől estig tolják az ellenzéki politikát meg a Fidesz-gyalázást.” Ezt állítása szerint még el is viselné, de mint munkahely, szerinte nem jellemző ez a fajta brutális kizsákmányolás a német cégeknél. A kínaiaknál ezzel szemben nagyon sokat kell dolgozni, de megfizetik, és nem bonyolítanak semmit túl - vélekedett Lázár, aki szerint a munkavállalói jogokat azért ott is betartják majd.
A gyárépítések Lázár elmondása alapján az egekbe fogják repíteni az ingatlanárakat, Szegeden például már 1–1,5 millió forint a lakások négyzetmétera, amiből az következik, hogy sokan nem ide fognak költözni, hanem a környező településekre. A miniszter szerint ez teljesen rendben van, a faluban nyugodt életük lehet, a városban pedig dolgoznak és igénybe veszik a szolgáltatásokat.
Vitézy Dávid keresztbe feküdne Lázár János pályaudvar-kiszervezési terveinek Budapesten