Idén 1804 dolgozó távozott a gyermekvédelmi szakellátási intézményekből, ehhez képest az összes betöltött álláshely jelenleg 6016. Erről tájékoztatta lapunkat a Belügyminisztérium, amelynek adatsorából így kiderült, hogy arányaiban a gyermekotthonokban, lakásotthonokban dolgozók csaknem 30 százaléka hagyta el ebben az évben a pályát, emellett 64 gyám jogviszonya is megszűnt.
Az okokra nem tért ki a tárca, így az nem derül ki, hogy hányan távoztak a kegyelmi botrány nyomán idén kötelezővé vált kifogástalan életvitel vizsgálat miatt. Ahogy arról sincs adat, hogy hány intézményi dolgozó, gyám és nevelőszülő tölti jelenleg felmondási idejét.
Augusztus végén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) – ez a szervezet felel az állami intézmények működéséért – még azt írta, akkor a vizsgálatra kötelezett dolgozók 6 százaléka, 265 munkavállaló távozott a gyermekvédelemből, 137-en megtagadták a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an pedig kérték jogviszonyuk megszüntetését.
A Belügyminisztérium most azt is közölte:
az 1804 távozó helyére csak 1 487 új dolgozót sikerült felvenni, ám arra nem tért ki, hogy az új munkavállalók mennyi ideig dolgoztak, tehát maradtak a rendszerben, esetleg pár hét, vagy hónap után továbbálltak.
Annyi viszont biztos, hogy 317 távozó helyére még ideiglenesen sem találtak senkit.
A tárca megjegyezte: minden olyan gyermekvédelmi intézményben, ahol üres álláshely van, azok feltöltésére folyamatos erőfeszítéseket tesznek az intézmények.
Búcsú a gyermekvédelemtől: tömegesen távoznak a dolgozók, hat százalékuk már elhagyta a pályát a méltatlan kormányzati ellenőrzések miattEhhez képest lapunknak tegnap több gyermekvédelemben dolgozó nevelő és gyermekfelügyelő azt mondta, hogy náluk ősz óta egyetlen távozó kollégát sem sikerült pótolni, „már érdeklődő sincs, még csak be sem téved senki”. A helyzetet tovább ronthatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt közölte, hogy a szociális ágazatban foglalkoztatottak – ide tartozik a gyermekvédelemben dolgozók többsége is - bérének érdemi emelése legkorábban 2026-ban várható.
„Szégyellje magát a miniszterelnök!” – Tovább spórol a gyermekvédelmen az Orbán-kormány, 2026-ig nem lesz érdemi béremelésPedig az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentéséből az derül ki, hogy a túl alacsony fizetés az egyik oka annak, hogy nincs elég nevelőszülő, gyermek- és szociális otthonban dolgozó szakember. Emellett bérfeszültség is van a területen, mert a szakszolgálatoknál például az örökbefogadási tanácsadók, a szakértői bizottság tagjai, a pszichológusok pedagógus besorolás alapján kapják a bérüket, míg például a terepen dolgozó gyámok, akik saját autójukkal utaznak napi több száz kilométert a gondozási helyekre, csak a garantált bérminimum emeléséből részesülnek. Így a Csizi Péter belügyi helyettes államtitkár által korábban említett, bruttó 460 ezer forint átlagbér egy torz szám, az ugyanis a pedagógus besorolású kollégák fizetése nélkül sokkal alacsonyabb lenne.
Ugyanilyen probléma az intézmények állapota, felszereltsége is. A Belügyminisztérium közlése szerint az SZGYF fenntartásában jelenleg 417 határozatlan és 48 ideiglenes működési engedéllyel rendelkező intézmény van. Határozatlan egy intézmény besorolása, ha a személyi és a tárgyi feltételek megfelelőek, ideiglenes, ha nem.
Az állami ellátórendszerben
793 gyermekotthoni csoport működik, közülük 84, tehát több, mint a 10 százaléka érintett összevonással, bezárással.
Az előző, szintén augusztusi tájékoztatás még arról szólt, hogy az SZGYF nem tervezi csoportok megszüntetését, lakásotthonok bezárását, bár a fővárosban egy 10, illetve egy 12 fős gyermekotthoni csoportot éppen akkor szerveztek át, és még egy másik 10 fős csoport átszervezése is várható volt. Azt most nem fejtette ki a BM, hogy azok az összevonások, amelyekről ír, azóta vagy ezt megelőzően történtek.
Egy, a gyermekvédelemben dolgozó informátorunk szerint hónapról hónapra újabb lakásotthoni bezárásról, csoportok összevonásáról értesül. Havonta országosan 300-400 férőhelyre lenne szükség a bekerülő gyerekeknek,
idén novemberben 20 gyermek elhelyezése valósult meg. A többieken nem tudnak segíteni, mert nincs hova elhelyezni őket.
Rákérdeztünk a nevelőszülők helyzetére is, amellyel összefüggésben kiderült, hogy 2010-ben 5416-an, 2023-ban 5811-en dolgoztak ebben a munkakörben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nevelőszülők számát nem sikerült érdemben növelni, pedig míg 2010-ben 17 792, 2023-ban már 21 428 kiskorú élt állami gondozásban.
Miután Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a július elején hatályba lépett új örökbefogadási szabályozással összefüggésben azt mondta, az felgyorsítja majd a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását, rákérdeztünk arra is, hogy a 280-300 kisbaba közül mennyinél kezdődött meg, vagy záródott le a folyamat. A Belügyminisztérium annyit írt: ez a téma a Kulturális és Innovációs Minisztérium hatáskörébe tartozik, ám onnan cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
„Szánalmas és megalázó, hogy bánnak a gyerekekkel” – Nyílt levelet írt a belügyi államtitkárnak az egyik gyermekotthon lakója Gyermekvédelem: ÁSZ-jelentés és KSH-adatsor is cáfolja a helyettes belügyi államtitkártNevelőszülői hálózat bővítése: a Szeged-Csanádi Egyházmegye nem ad világos választ, a Belügyminisztérium hallgat Egyházi szereplőkkel bővítené a nevelőszülői hálózatot az Orbán-kormány, csak épp az egyházak nem tudnak erről