egészségügy;Orbán-kormány;közszolgáltatások;Menczer Tamás;Magyar Péter;Takács Péter;

- Menczer Tamás megint nekiugrott Magyar Péternek, januárra újabb hőbörgést helyezett kilátásba

Takács Péter szerint a Tisza Párt elnöke hazudik, aki szerint azonban az egészségügyi államtitkárnak fogalma sincs, mi történik a magyar kórházakban.

Mint beszámoltunk róla, Magyar Péter ma délelőtt újabb Facebook-bejegyzésben összegezte Magyarország helyzetét, megállapítva, hogy szétesnek a közszolgáltatások és nem működik a magyar állam. „Jelenleg több kórházban nem működik a fűtés, van ahol a gyerekrészlegen is 15 fok van és kabátban kapnak kezelést a gyerekek. Egy év alatt 40 százalékkal nőtt a liszt, 30 százalékkal a csokoládé és 20 százalékkal a tejtermékek ára. 250 gramm szaloncukor 3500 forintba kerül… A hat éve felújított Veszprém-Ajka vasútvonal életveszélyessé vált és fél évre le kellett zárni. Rengeteg helyen 10 km/h sebességgel mehetnek a vonatok. 2024-ben…” - sorolta.

Nem kellett sokat várni, Takács Péter egészségügyi államtitkár hazugsággal és álhírek terjesztésével vádolta meg az ellenzéki vezetőt. „A Tisza Párt oldalán a Szent János Kórház gyermek-traumatológiai osztályáról állítják tévesen, hogy fűtésleállás van. A valóság ezzel szemben az, hogy a kórtermek fűtése biztosított. A fűtéskorszerűsítést idén elvégeztük 2,8 milliárd forint értékben a kórház teljes területén. Jelenleg az utómunkák zajlanak, hamarosan azonban az ezzel járó kellemetlenség sem fogja zavarni a beteg gyerekeket" - írta, hozzátéve, „Magyar Péter folyamatosan hazudik. A kórházakról és bármiről, a következmények sem érdeklik”.

Az államtitkár szavait szemlátomást kételkedés fogadta saját közönsége részéről, legalábbis a Facebookján közzétett bejegyzésére cikkünk írásáig 339 reakcióemoji érkezett, ebből több mint 230 nevetős. Magyar Péter mindenesetre meg is írta viszontválaszát, kommentben és a saját oldalán is. Azt írta: Takács Péter egészségügyi államtitkárnak fogalma sincs, hogy mi folyik a magyar kórházakban. „Nem, államtitkár úr, nem a Szent János Kórházról beszéltem, amikor azt állítottam, hogy nincs fűtés, hanem például a Dél-Pesti Centrumkórház Szent László telephelyéről. A szakrendelések várójában nincs fűtés, 16 fok van. A gyerekpavilonba sincs fűtés, a gyermekimmunológián a gyerekek kabátban fekve kapták az infúziót. A művese és a hospice részen ugyanez volt a helyzet” - közölte.

A Tisza Párt elnöke úgy folytatta, csaknem egy hónapja romlott el a központi fűtőegység és az ott dolgozók azt a tájékoztatást kapták, hogy januárban kezdi meg a szerelést a Pintér Sándorhoz köthető B+N Kft. és talán februárra javulhat meg a fűtés. Mostanra ugyan kaptak engedélyt a dolgozók, hogy néhány helyiségben bekapcsolják a klímaberendezéseket és hősugárzót is bevihettek, de így sem sikerül 18-19 foknál melegebbre fűteni a helyiségeket - jelezte, annak igazolására pedig, hogy ki hazudik, fotókat csatolt a 15-16 fokot jelző hőmérőkkel.

Takács Péter viszontválasza saját bejegyzése alatti kommentben érkezett meg, ebben ismét Magyart vádolta hazugsággal, mondván, a Dél-pesti Centrumkórházban jelenleg semmilyen fekvőbeteg osztályról nem jeleztek zavart. 

A magyar kórházak 3 000 000 négyzetméternyi hasznos területen működnek. Ha valahol hiba jelentkezik - ami ekkora üzemméret esetén óhatatlanul bekövetkezik -, arra felkészülten kell reagálni - magyarázta az államtitkár, majd úgy folytatta, a kieső területeken alternatív fűtési eszközöket állít be az üzemeltető (például olajradiátort, mobil kazánt) és soron kívül megszervezi a javítást. Ez a világ minden tájához hasonlóan Magyarországon is így történik - állította Takács Péter, azzal zárva kommentjét, hogy „nyilván sokkal egyszerűbb pár öblös hazugságot elereszteni a közösségi médiában, mint tervszerűen és racionálisan gondolkozni (ne adj' Isten dolgozni!!! - amiben Önnek ugyebár nincs nagy tapasztalata), így ennek megértését nem is várom el Képviselő Úrtól.” A reakcióemojik cikkünk írása idején látott állása alapján azonban itt sem igazán hittek az olvasók az államtitkárnak.

Takács Péter mindemellett természetesen nem volt egyedül, ugyanis bekapcsolódott az üzengetésbe a Fidesz szellemi nehéztüzérsége, Menczer Tamás kommunikációs igazgató is, aki a megszokott formáját produkálva igyekezett ellencsapást mérni Magyar Péter kritikáira. „Figyelj, Kicsi! A mai hazugságaiddal kapcsolatban néhány észrevétel. Az egyetlen, aki itt szétesik, az te vagy!” - puffogott, majd a következőket állapította meg:

„A gyerekeknek biztosan nem az fog segíteni, aki a saját családját megtámadta. A családoknak biztosan nem az fog segíteni, aki a saját családját tönkretette. Az időseknek biztosan nem az fog segíteni, aki „büdös köcsögözi” az embereket. Te soha életedben nem segítettél senkin, mindig csak magaddal foglalkoztál. Most is ezt teszed, Kicsi. Nem változtál. Egy beteges hazudozó vagy.”

Utóiratként ehhez még hozzáfűzte, hogy „januárban dumáljunk!”, vagyis feltehetően arra utalt, hogy tervez még egy ahhoz hasonló, a magyar közéletet egészen új mélységbe taszító hőbörgést, amit szűk két hete a pécsi gyermekotthon előtt produkált.

Menczer Tamás fenyegetőzésére Magyar Péter nem reagált.

A miniszterelnök szerint nem szabad hinni a kishitűeknek, 2025 fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak.