Az olasz belpolitikának több károkozója volt, közéjük sorolhatjuk Beppe Grillót is. Pedig sokáig szórakoztató médiaszemélyiség volt, sokszor beszélt a korrupció témájáról. 2005-ben például egy teljes oldalas hirdetésben követelte egy korrupt banki vezető elbocsátását. 2009-ben hivatalosan is megalapította az Öt Csillag Mozgalmat (M5S). A párt azonban semmivel sem vált különbé más olaszországi politikai erőknél. Gad Lerner újságíró egy dokumentumfilmjében populistának nevezte Grillót és azzal vádolta, ugyanúgy viselkedik, mint az általa bírált politikusok.
A párt 2013-as választáson több mint 25, 2018-ban pedig majdnem 33 százalékot szerzett. Ekkor kormányt alakított a jobboldali populista Ligával, Matteo Salvini pártjával. Ettől kezdve azonban nem volt megállás lefelé a lejtőn: mindent Grillo akart irányítani. Nem véletlenül nevezték Olaszország legdühösebb bohócának. Később Giuseppe Conte akkor már csak volt kormányfőt nevezte ki a párt élére, de ő sem tudta megállítani a népszerűség rohamos csökkenését. Mindeközben komoly hatalmi harc kezdődött kettejük között, amit ideig-óráig sikerült a szőnyeg alá söpörni azzal a kompromisszummal, hogy Grillót „kezesnek” nevezték ki, amiért évi 300 ezer eurót kapott. Feladata elviekben az volt, hogy ideológiai szempontból az általa elképzelt irányvonalat kövesse az M5S.
A Grillo és Conte közötti tűzszünet nem tartott sokáig. Az egykori humoristában eleve lappangott némi sértettség a volt miniszterelnökkel szemben: hálátlannak tartotta Contét, aki neki köszönhette politikai karrierjét. Amikor 2018-ban a Liga és az M5S koalícióra lépett, szükség volt egy olyan miniszterelnökre, akit a köztársasági elnök is elfogadott. Grillo ekkor húzta elő a kalapból Conte nevét, aki addig ügyvédként kereste kenyerét, a politikai életben teljesen ismeretlennek számított. Conte zöld utat kapott Sergio Mattarella államfőtől is, aki korábban több jelöltet is elutasított.
A Grillo és Conte közötti kapcsolat azért vált annyira feszültté, mert teljesen más elképzeléseik voltak az M5S jövőjéről. Előbbi továbbra is egy lázadó, establishment-ellenes mozgalmat képzelt el, Conte viszont egy hagyományos pártot akart építeni. Az M5S ideológiai piruettjeit az uniós parlamentben is megcsodálhatták. Kezdetben olyan jobboldali populistákkal szövetkezett a párt, mint a Brexitet kezdeményező brit Nigel Farage, de mostanra a baloldali frakcióban kötött ki. Belföldön Conte a szociáldemokrata PD-vel való szövetségben reménykedik, hogy kiszorítsa a hatalomból Giorgia Meloni jobboldali szövetségét, ugyanakkor több regionális választáson Conte nem volt hajlandó közös jelölteket indítani a PD-vel. Másrészt az M5S támogatottsága már csak tíz százalék körüli, így a demokratákkal nem tudnának többséget alkotni.
A párt most tehát a Conte-féle irányt választotta. A volt kormányfőnek azonban valamiféle karaktert kellene adnia az M5S-nek. Pedig a mozgalom eddig tipikus példája volt annak, hogy kiforrott ideológia és program nélkül is lehet egy politikai erő sikeres Olaszországban. Igaz, ennek régi hagyományai vannak Itáliában. Az M5S korábbi varázsát az adta, hogy a súlyos pénzügyi válság nyomán sok olasz szegényedett, adósodott el, dühösek voltak a hagyományos pártokra. Grillóban látták a megmentőt. De ő sem volt az, agresszív szarkazmusa, jó retorikai képességei még nem tették alkalmas vezetővé. Ráadásul egyre kiszámíthatatlanabbá vált. Amikor a fiát nemi erőszakkal vádolták meg, Grillo nemcsak megvédte őt, hanem az áldozatot is megtámadta, ekkor fordult el tőle sok rajongója. Lehet, hogy maradék híveivel most új párt alapításán töri a fejét, de már messze nem övezi az a varázs, mint egykor.
