A fideszes Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal 2020 óta mindösszesen 144 bontási határozatot adott ki szabálytalan építkezés miatt. Ebből 37 esetben az építtető maga is belátta a hibát és önként elbontotta az épületet. További 43 ügyben még folyamatban van a felülvizsgálat, 26 esetében pedig még nem járt le a teljesítési határidő. A kormányhivatal négy év alatt összesen 38 ügyben rendelte el a bontás végrehajtását – derült ki a fővárosi kormányhivatal által a Népszava kérésére megküldött adatokból.
Azt nem nem tudni, hogy összesen hány esetben indítottak építésrendészeti eljárást, illetve hányszor szabtak ki pénzbírságot. A kormányhivatal ugyanis kérdéseink egy részét azzal hárította el, hogy „a megkeresésben kért adatok vonatkozásában a hatályos jogszabályok nem írnak elő nyilvántartási kötelezettséget”. A KSH adataiból viszont tudható, hogy 2020 óta egyszerű bejelentéssel 3835 ház épült Budapesten.
Vagyis szűk 4 százalék esetében adtak ki bontási határozatot, és alig 1 százalék esik bele azon szabálytalanul felépült ingatlanok körébe, amelyeknél csak a bontás jelenthetett megoldást.
Mindebből látszik, igen kevesen járnak úgy, mint a négygyerekes ellenzéki országgyűlési képviselő, a párbeszédes Tordai Bence, akinek a fideszes Sára Botond főispán a közösségi oldalán is megüzente, hogy elbontatja feje fölül a házát, mert a „szabálytalanul és jogszabályellenesen épített házat el kell bontani”.
Az elmúlt hetek visszatérő témája Tordai Bence II. kerületben épült 131 négyzetméteres családi házának bontására kiadott kormányhivatali kötelezés. A képviselő 2016-ban vásárolt egy ingatlant a II. kerületben. A telken álló régi ház átalakítására a korábbi tulajdonosok kértek építési engedélyt. Tordaiék azonban módosítottak volna ezen, de nem tehették, mert a kormány közben eltörölte a 300 négyzetméter alatti családi házak engedélyezési kötelezettségét, helyette bevezették az egyszerű bejelentést, így Tordaiék is ezt adtak be az új tervekkel. A beadott építési dokumentációt a hatóság az akkori gyakorlatnak megfelelően nem ellenőrizte. Tordai, ahogy mindenki más is, saját kontójára építkezett. Az, hogy a hivatal szerint gond van az épülettel az érintettek számára csak akkor derült ki, amikor hatósági bizonyítványért – régi nevén használatbavételi engedélyért – folyamodtak, de az elkövetett szabálytalanság miatt nem kapták meg. A szabálytalanságon kapott építtető ellen rögvest építésrendészeti eljárás indul, amelynek során eldől, hogy megúszható az ügy némi bírsággal, vagy el kell bontani az épület egy részét, vagy az egészet. (Ez a gyakorlat annyi vitát szült, hogy idén októberben gyakorlatilag visszaállították a korábbi engedélyezési eljárást.) Így járt Tordai is, aki egy régi fal bontásán csúszott el, ami eredetileg megmaradt volna, de ők elbontották.
Tordai Bence már bejelentette, hogy bíróság elé viszi az ügyet és azonnali jogvédelmet kér a házukra. Ha megkapják, akkor a per végéig nem lehet lebontani a házat. Az esetek többségében ezt a bíróság megadja, de a Magyar Rádió józsefvárosi épületegyüttese esetében például nem így történt. Ahogy a Népszava is megírta az egyik érintett lakóközösség hiába kért az azonnali jogvédelmet, nem kapta meg. Tordai politikai elfogultságot és eljárási szabálytalanságokat emleget. A T. Házban hétfőn napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy ha valaki „elég közel van a Fideszhez”, akkor nincs következménye a jogsértésnek, miközben az ellenzéki politikusokat megfélemlítik. A képviselő állítja, hogy minden jogszabályt betartott, a kormányhivatal a helyszíni szemlén megállapította, hogy a lakóépület a leadott terveknek megfelelően épült meg, mégis bontást rendelt el az ügyben eljáró bíró, aki szerinte korábban egy fideszes államtitkár „jobbkeze” volt.
Korábban nagy visszhangot váltott ki egy másik eset, a Hármashatárhegyen, jó nagy darab védett erdő kivágásával megtisztított területre felépített, 1800 négyzetméteres Csipak-villa ügye. Az építési vállalkozót jogerősen elítélték természetkárosításért, a fővárosi kormányhivatal pedig 2021-ben kiadott egy bontási határozatot, de az épület még mindig áll. A kormányhivatal ennek okát firtató kérdésünkre azt válaszolta, hogy a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a bontási határozatot. Ugyanez a Fővárosi Törvényszék ítélte szabálytalannak Tordai házát, amit azután a Kúria is megállapított a kormányhivatal által felkért szakértő véleményére alapozva.
Tordai Bence: Sára Botond hivatalos határozatot hozott, le akarja bontatni az otthonunkatA Tihanyi félsziget felső tájvédelmi körzetébe eső területen, ahol a NER prominensei egymás mellett húzzák fel a luxusprésházakat medencének látszó tüzivíz tárolókkal nem ennyire szigorú a hatóság, Rogán-Gaál Cecília, Rogán Antal propagandaminiszter volt felesége például egy földig rombolt régi nyaraló helyére húzta fel nyaralóját. A Veszprém Megyei Kormányhivatal 2022-ben örökségvédelmi bírságot szabott ki és megtiltotta a további építőipari kivitelezési tevékenységet, de a ház felépült és azóta is áll – derítette ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.