Folyamatosan azt halljuk az egészségügy irányítóitól, hogy az egészségünk megőrzése érdekében a legfontosabb a megelőzés, a rendszeres szűrés. De mit is jelent ez konkrétan? Hiszen a háziorvosok munkáját szabályzó előírások és a beteg elvárásai, jogos igényei, azaz a valóság még sok esetben az utca két oldalán állnak. És az utca nagyon kátyús.
Vagy harminc évvel ezelőtt Európa nyugati részén volt szerencsém a szállodai szobámban úgy rosszul lenni, hogy orvost kellett hívni. Fél órán belül ott volt. Az ellátás és pár óra pihenés után meg kellett jelennem a rendelőjében, amit már akkor praxisnak hívtak. (A biztosító állta a számlát.)
A rendelőben recepciós fogadott, tudott rólam, már küldött is a szükséges laborvizsgálatokra. Csak egy másik ajtón kellett bemenni, és a végére a legfontosabb eredmények meg is lettek. De volt ott ultrahang és röntgen készülék is, meg ki tudja, még mi. Ott helyben megkaptam az alapos és szakszerű ellátást, nem kellett sehova sem mennem, onnan vissza, nem kellett a leleteket összegereblyézni, hogy végül is az orvos megállapítsa a bajt és gyógyítani tudjon. Nyilván egy pont felett tovább küldött volna, de nem azonnal, mint legtöbbször itthon, ahol mire körbejár a beteg, olykor magától is meggyógyul. De sajnos nem mindenkinek sikerül.
A Házipatika oldaláról vettem le szó szerint az alábbi két bekezdést, amelyben egy háziorvos mondja el a valóságot: „Akadnak olyan laborvizsgálatok is, amelyeket háziorvosok nem kérhetnek NEAK által támogatott formában, pedig nagy segítséget jelentenének egy-egy betegség diagnosztizálásához, ráadásul elkerülhető lenne, hogy a beteget szakrendelésre kelljen küldeni. E körbe tartozik a prosztatabetegségek kiszűrésére alkalmas PSA..(…). Bizonyos speciális immunológiai vizsgálatokat ugyancsak nem lehet kérni az alapellátás ezen ágában.”
"Van olyan eset is, amikor a beteg már rutinos, és nem szeretné a szakrendelést felkeresni, de szüksége lenne bizonyos vizsgálatokra, amelyekre a háziorvos nem jogosult. Ugyan ezeket is lehet kérni a vérvételnél, ilyenkor azonban a labor által meghatározott költséget is a betegnek kell kifizetnie (...). Működik ugyanakkor Magyarországon magánlabor is, így a betegeknek nem kell feltétlenül orvoshoz fordulniuk, hiszen térítés ellenében szinte bármit kérhetnek" - mutatott rá a háziorvos.
Akkor hogy is állunk a szűréssel? Számos kérdés vetődik fel bennem, hiszen a fent felsorolt tények arra utalnak, hogy az egészségügyi vezetés tartja - a lózungok ellenére, hogy milyen fontos is a munkájuk – másodrendű szakmai kollégáknak a háziorvosokat. Maradjunk a talán legegyszerűbb vizsgálatnál, a PSA (prosztata specifikus antigén) tesztnél: milyen rendszer az, ahol az éves rutin laborszűréskor a háziorvos nem küldhet erre a vizsgálatra vért, mert nem jogosult rá? (Hogy még mi mindenre nem jogosult, azt a jogszabály írja elő.) Tehát a szűrés menete a következő: irány az urológia, telefon, türelem, időpont kérés, sorban ülés, beutaló kérés, laborban időpont kérés, majd vissza az urológiára, hogy a kapott értéket kellő várakozás után a szakorvos véleményezze.
Ha a kedves páciens mindezt el szeretné kerülni, fizesse ki a magánlabort. De minek, amikor egy ülésben az egész megoldható lenne? Vagy az, aki ezt a rendszert kitalálta, azt akarja sejtetni, hogy baj lehet a háziorvosok felkészültségével, netán alkalmatlanok egy egyszerű laborlelet kiértékelésére és a döntés meghozatalára? Vagy azt, hogy ennyivel többet érnek a szakorvosok, hogy az ilyen egyszerű alapellátást is a nyakukba varrják? Mi más oka van a szűrés megnehezítésének, mint hogy „magasabb helyeken” nem sokra tartják a háziorvosokat?
A jelek szerint annyit már elértek ezzel, hogy ők nem szívesen dolgoznak szinte megbélyegzetten, szakmai korlátok közt. Ezért is lehet üres hihetetlen mennyiségű háziorvosi praxis. Az ostor természetesen rajtuk csattan, miközben ők az elsődleges életmentők. Ez a gúzsba kötve táncoltatás. De nem erről volt, van szó!
Kérdezem: miért nem lehet egy tisztességes, a nálunk civilizáltabb országokban kiválóan működő betegbiztosítási rendszert kialakítani? Persze ehhez megfelelő jövedelmek is kellenének. Jó lenne, ha megszűnne az a ki nem mondott, de a rendszer minden pontján kivilágló kormányprogram, hogy jó ez így nekik, azaz nekünk, a pácienseknek. Ma ez a valóság, mi több, harmincnégy éve ebben élünk. Meddig még?
A szerző agrármérnök.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
