- Bereczk Imola: Sweet home

Az ajtó nyikorgott, és fémes, rekedt hangján üdvözölte:
Már vártunk haza – súgta, majd csendben visszacsukódott a férfi mögött. Egészen lassan, óvatosan zárta be magát, hogy a szomszédokat ne zavarja ilyen késői órán.
A fogas hátulról átkarolta, és lesegítette átnedvesedett kabátját. Rázott rajta kettőt, hogy a kövér vízcseppek ne áztassák át a gyenge anyagot. A kis futószőnyeg előtekeredett az előszobán át, hogy magába szippantsa a földről a nedvességet. A tükör a férfira mosolygott, és kedvesen a napja felől érdeklődött. Az meg sem válaszolhatta a kérdést, mikor két papucsa megjelent a nappali bejáratánál. Egymással versengve szaladtak elé. A bal ért oda előbb. Finom topogással jelezte, alig várja, hogy belebújjon. A vastag cipőfűző eloldotta magát, a sáros bakancs leszállt a lábáról, és a radiátor alá kúszott. Addigra az esetlen jobb papucs is ott termett, és gazdája talpa alá vetette magát.
A hűtőszekrény kinyílt, megvilágította az utolsó kecses, sötétbarna palackot.
A reflektorfény elérte a hatását: az üveg késlekedés nélkül a konyhaasztalra perdült. Nyílt a fiók, a dugóhúzó felpattant, a vékony nyakra igazodott, majd a parafába fúródott. Végül egy sportos mozdulattal kinyomta magát és a dugót. A halk pukkanásra az utolsó tiszta talpas pohár észbe kapott, a bor mellett termett, és meghajlással kínálta fel öblös testét a vörös nedűnek. Mikor kellően tele lett, a férfi kezébe csusszant, és körkörös táncával engedte útjára a bor illatát.
A férfi kortyolt egyet, mélyet sóhajtott, mire a tűzhely szikrát csiholt, és a láng vidáman lobogni kezdett. A lábas pillanatok alatt átforrósodott, minden melegét a műanyag dobozból kiszabadult levesnek kínálta. Az ételt még idős édesanyja főzte a születésnapjára. A mélytányér csak erre várt, füttyentett a kanálnak, aki gyorsan maga köré csavart egy fehér szalvétát, mielőtt az asztalon várta volna a férfit. A gyertya is kapcsolt, lobbant egyet, és fényével bevilágította a kis szoba-konyhát. A lemezjátszó forogni kezdett, kellemes zongoraszóval köszöntötte ő is a ház urát.
A férfi megvacsorázott. Lassan kanalazta a hétvégi látogatásból csomagolt maradék húslevest, és megitta a pohár bort. A palack már visszahúzódott a hűvösre, de a férfi előkapta, és töltött magának. Közben a telefonját nézegette, pörgette előbb a munkanapja utolsó e-mailjeit, az aznapi híreket, ismerősei posztjait, végül saját régi képeinél állapodott meg. Hamarosan elunta gyermekei kiskori fotóit, az utolsó közös nyaralás emlékeit, és áttelepedett a díványra, ami hetek óta bevetetlen ágyként uralta a kis lakást. Az üveget maga mellé állította a földre. A bor láttán a szőnyeg diszkréten felhajtotta foltos sarkát, mire néhány szem só szóródott a parkettára. A lemezjátszó elhalkult, a férfi pedig kapcsolgatni kezdte a tévét. Keresett valamit, ami a figyelmét megragadja, közben ivott, és újra töltött. Amint az ital elfogyott, kellemes mámorban aludt el.
Mikor már hangosan hortyogott, a tévé úgy döntött, maga is lepihen, és elsötétült. A pohár fáradtan bemászott a mosogatóba a többi koszos edény közé, az üres palack pedig elbújt a kosárban a következő vásárlásig. Egy színes pokróc széttárta szárnyait a levegőben, és puhán a férfi testén landolt. Még nyújtózott, kicsit igazgatott magán, hogy a lábujjakat és a meztelen nyakat is bebugyolálja, de néhány másodperc múlva ő sem mocorgott tovább.
A telefon beállította magán a másnapi ébresztés idejét, öt óra öt percre. Töltőre tette magát, halk módra váltott, bár tudta, hogy felesleges a nagy óvatosság, újabb csendes éjszaka következik. A gyertya sercent egy utolsót, vékony füstcsíkot eresztett a levegőbe. A tűzjelző azonban tudomást sem vett erőfeszítéséről, tudta, minden jelzés hiábavaló, inkább maga is bódult álomba szenderedett.