Azt mondják, itt lehet csak igazán egészségesen élni, mert rengeteg a halfajta, a gyümölcs. Számunkra igazi különlegességek, mint a papaya, kaktuszgyümölcs, guava, mangó, maracuja, ananász, persimmont, vagyis khaki szilva, avokádó, de ne felejtsük el a helyi banánokat se. Igaz, kisebbek, mint amit Magyarországon megszoktunk, de isteni az ízük. Na és ott van a helyi narancs és citrom: amikor elmész egy narancs- vagy citromfa mellett, tele vannak. Biztos másképp süt rá a nap. Jó, ez csak vicc, de tényleg más az íze, mint otthon. Azért hozzátartozik, hogy itt mindig jó idő van és tényleg szinte szünet nélkül süt a nap.
A piacok dugig vannak gyümölcsökkel, színkavalkáddal, mézédes illatokkal. Egyszerűen leírhatatlan, amikor ott jársz. Ott vannak a tengeri herkentyűk: van árus, aki csak sózott halat árul, azt is viszik, mint a cukrot. Szinte minden standon megtalálhatóak a rák- és halfélék, na de az Angus marhahús is. Ne menjünk el a sajtfélék mellett se, elképesztő mennyiségű és fajtájú sajt van, na meg persze rengeteg sonkafajta. Több soron keresztül látod a bevásárlóközpontban. És nem adják drágán. Otthon ez aranyárban lenne, sőt, abban is van. Én imádom a tengeri kajákat, de Magyarországon annyira drágák, hogy legfeljebb egy évben egyszer-kétszer vettem magamnak, mert nem fogok kiadni több ezer forintot egy 250 grammos fagyasztott rákért.
Lehetne otthon is egészségesebben étkezni, ha hozzávesszük a zöldségeket is, ami már szinte megfizethetetlenné vált, és ahogy hallom, további drágulás várható.
Kifli nincs a szigeten, zsemle se nagyon, és kalács sincs. Joghurt, kefir viszont minden mennyiségben. No meg a nagy, palackos víz. Itt azért árulják, mert nem jó minőségű a csapvíz. Viszi szinte mindenki.
Ami probléma, az a csapadék: nem igazán esik az eső itt. Két évvel ezelőtt még viszonylag nagy mennyiségű csapadékot kapott a sziget, idén semmit. Ha meg öntözöd a kertedet, horribilis víz számlát fogsz kapni. Ahol lehet, gyűjtik az esővizet is. Itt a finkákon, vagyis a mezőgazdasági területeken úgy oldják meg az öntözést, hogy hatalmas víztározó medencék vannak, amihez vízrészvényt kell venni – igen, ez nagyon furcsának tűnik. Ez tulajdonképpen tengervíz, amiből kivonják a sót. Kiépített vezetéken érkezik, meg van szabva, mikor nyitják meg és mikor zárják el. Vagyis ami nálunk természetes, hogy például megnyitod a csapot és lám, folyik a víz, itt meg kell dolgozni érte. A helyiek sokat is dolgoznak a megélhetésért.
Banánültetvényből rengeteg van, az utak mellett is, érdekes, hogy itt nem lopják el a termést. Tudni kell, hogy a Kanári-szigetek Spanyolország legszegényebb régiója, mégis úgy tűnik, jól megélnek. Persze, élvezni is tudják az életet, annyi itt a fiesta, hogy szinte minden napra jut egy, mindent megünnepelnek. Ez jó, mert erősíti a szociális kötelékeket, és így kikapcsolhatsz a hétköznapi munkából. Szinte nincs is hétvége, amikor ne lenne valahol tűzijáték. Itt északon, ahol lakom, le lehet látni az egész szigetre és innen tisztán látszik az összes, nem is kell lemenni érte. Szegény Tutti, a kutyám ilyenkor bemenekül a helyére, annyira fél a durrogástól.
Szóval amit mi magyarok nem élvezünk, meglátásom szerint az az élet. Itt viszont minden egyes percét kiélvezik és nem szomorkodnak vagy panaszkodnak állandóan, hogy milyen nehéz nekik.
Lenne mit tanulni tőlük. Én próbálok is, mert a vidámság a hosszú élet titka, mint tudjuk.
Nekem egy valami furcsa itt a szigeten, az pedig a sütemény. A boltokban, de az árusoknál is megtalálható, viszont nekem egyik sem tetszik, mármint külsőre. Amellett, hogy nem is mutatnak jól, kóstoltam ezeket már, hát szerintem borzalmasak. Csupa cukor és olaj. Rengeteg kész tortát árulnak a boltokban, amik nagyon szépek, na ezekből még nem kóstoltam egyet sem. Maradjunk a hazai sütésnél, de tényleg.
Ami a legfinomabb, azt mindenki ismeri, a churros, tipikus spanyol édesség. Hát az valami isteni! Nem egyszer ettem már itt, van olyan árus is, aki előtted készíti el, látod a folyamatot (lásd az alábbi videót), a végeredmény pedig, az valami fenomenális. A boltokban kapni ugyan fagyasztott churros-t, de meg sem közelíti azt, amit helyben csinálnak, mert ez elolvad a szánkban. Ami pedig a süteményeket illeti, jobb, ha otthon sütsz magadnak, az otthoni ízek úgyis hiányozni fognak.
Én bevallom, nem sok minden hiányzik a magyar ízekből, na de a kolbász és a jó füstölt szalonna igen. Igen tessék mosolyogni, igazi magyar vagyok! Itt a Kanári-szigeten van magyar és lengyel bolt is. Naná, hogy elmentünk a magyar boltba, és hosszú idő után végre ettem igazi csípős száraz kolbászt, meg jó szalonnát savanyúsággal, vérré vált bennem. Ezekben a boltokban sok otthoni dolgot meg tudsz venni, például hazai csípős aranyat, háztartási kekszet, vagy épp magyar fűszereket, tisztítószert. Nyilván ezek a termékek ezekben a boltokban drágábbak. Az egyik lengyel boltban például 2500 forintért adták a magyar ecetet, ami sokkoló. De, aki nem tudja, hogy otthon mennyibe kerül, az simán megveszi ennyiért.
És van olyan termék is, ami itt éppen annyiba kerül, mint otthon. Pedig mire ide kiér az áru komppal, az nem kevés idő és pénz. De itt is igaz az a mondás, hogy kinek mi éri meg.
Vannak még furcsa dolgok itt, de csak nekem. Például nem nagyon kapni csípős chipset. Jó, enélkül is ki lehet bírni, és nekem nem is nagyon hiányzik, egyszerűen csak furi. Ami a boltokban lévő édességeket illeti, rengeteg különleges csokifajta van, és ott vannak a lekvárok: kivilekvár, fügelekvár, paradicsom-, alma-, guayaba-, avokádó-, pöszméte vagy épp hagymalekvár, még kaktuszgyümölcsből is készül lekvár. Eszméletlen! Csak kapkodom a fejemet, mi minden van itt, és mennyi mindent nem kóstoltam még. Időm az van, hogy végig egyem ezeket az étkeket. Nekem tetszik, amit látok, tapasztalok Tenerifén. Nem, nem csak a kaja miatt, maga az életérzés az, ami megnyerő és magával ragadó. Az emberek kedvessége, nyugalma, az életöröm, ami árad belőlük, azt minden magyarnak meg kellene ismernie. Talán nem lennénk ennyire szomorú nép. Tudom, otthon nagyon nehéz, hiszen én is ezért jöttem el, de itt sem könnyű a helyieknek, mégis tudnak és akarnak élni és megélni.
Amióta itt élek Tenerifén megtapasztaltam, milyen is az emberi kedvesség. Furcsa, amikor rájössz, hogy ennek természetesnek kellene lennie, de otthon valahogy mégsem ezt tapasztaltam. Persze a közvetlen közelben lévő emberekről, barátokról ez elmondható, de a mindennapi életben már nem. A spanyoloknál ez egészen másként van. Ismeretlen emberek köszönnek rád az utcán, ami már eleve furi, hiszen nem ehhez szoktam. A segítőkészségük pedig számomra felbecsülhetetlen. Valahogy azt érzem, hogy azok a magyarok is megváltoznak, akik ide költöznek. Ezt tapasztaltam, amióta itt vagyok. Akarva akaratlanul átveszed a helyi emberek mentalitását, és az emberközpontú viselkedésüket.
Mosolygós, kedves emberekkel találkozol mindenhol. A boltokban az eladók is mosolyognak szinte kivétel nélkül, a pénztárnál ugyanez fogad, a kedvességük pedig már zavarba ejtő. Ha keresel egy eladót, szívélyesen segít mindenben, nem úgy, mint otthon, ahol jó, ha egyáltalán köszönnek neked a boltokban. Ha valaki kedves volt velem otthon, annak külön megköszöntem. A biztonsági őrök sem loholnak a nyakadban, hogy mit akarsz ellopni netán. Bizalom kellene, nem? Itt már az is furcsa, hogy előre engednek az ajtón, folyton azt a szót hallod, hogy pardon, ha neked mennek, vagy egyszerűen csak valami történik.
Tisztelet, ami a helyi embereket övezi. Csak úgy megállítanak az utcán, hogy beszélgessenek veled. Ez annyira kedves és megható, még ha nem is érted mit mondanak.
A minap egy 93 éves bácsi akart velem szóba elegyedni, persze nem tudtam mit mond, de megfogta a kezemet, megszorította, mosolygott, majd integetett mikor elmentem. Én meg ledöbbentem, annyira cuki volt az egész helyzet.
Aztán itt van a családi élet. Az ittenieknek van idejük egymásra, nem hajtják magukat, nem minden a munka. Tudnak és akarnak is élni. Itt elmennek kirándulni, sütögetni, és hétvégenként étterembe járnak, ami annyira zsúfolt tud lenni, hogy előre le kell foglalni az asztalt, szinte minden vendéglőben. Az utcákon lévő kávézók, kis street-food árusok is tele vannak. Igen, vannak turisták is, nem is kevesen, de a helyieket azért fel lehet ismerni. Az idősebbek hétvégén kiöltöznek és elmennek korzózni, itt az utcákon be lehet kapcsolódni az utcazenészek által nyújtott táncmulatságba is. Na és ott az óceánpart, ami mint tudjuk, vonzza az embereket mindenhonnan. Egyszóval élvezik az életet. Nekem ez nagyon tetszik. Lehet azt mondani, hogy persze pénz kérdése, de nem feltétlen csak az. Itt az a lényeg, hogy együtt vannak, hogy a családok valóban családként működnek. Az egész évben élvezhető napsütés persze, hogy csábítja az embereket, de itt mindent megélnek, átélnek. Jó látni, hogy egy egyszerű zöldségpiacra is mennyien mennek el, és lehet, hogy csak a beszélgetés miatt járnak, mert ott is azt látod, hogy egymással vannak elfoglalva az emberek. Még a piacokon is vannak zenészek, akik olyan jó hangulatot tudnak adni, hogy tényleg egész másként érzed magadat, valahogy mosoly kerül az arcodra.
Nyugalom árad az emberekből, itt nem kapkodnak el semmit, majd holnap megoldjuk, „mañana", mondják mindenre.
Én is azt vettem észre magamon, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, amióta kint élek. Otthon feszült voltam, rengeteg volt a stressz, sok rossz emberrel gyűlt meg a bajom, és akkor nem beszéltem az átverésekről, a hazugságokról a nemtörődömségről. Arról, hogy mennyire nem segítőkészek az emberek. Ezek a tényezők is közrejátszottak abban, hogy eljöjjek Magyarországról. Miután ezek a rossz dolgok kikerültek az életemből, a vérnyomásom is lement itt Tenerifén. Normalizálódott az érték. Milyen érdekes, ugye? Ennyi kell, hogy az ember egészségesebb legyen? Igen, mert ez a nyugalom itt meghosszabbítja az életet.
Azt szokták Tenerifén mondani, hogy itt elfelejtenek meghalni az emberek. És valóban, hosszú, boldog életet tudnak élni.
Nem tudom mennyi az átlagéletkor, de 80 év felett van bőven. Ennek a receptje pedig egyszerű. Száműzd magadból a gátló tényezőket, engedd el a rosszat és cserébe kapsz egy boldog életet. Ehhez persze sok minden kell, hallom az otthoni szavakat, hogy könnyű azt mondani. Igen, könnyű, de én is meghoztam egy döntést, ami nagyon nehéz volt, ahhoz, hogy végre boldogabban és nyugodtabban éljek. Még most is nehéz megállni itt a helyem, de tudom, hogy az idő nekem dolgozik, és az a bizonyos gyümölcs beérik egyszer, nem most, majd hónapok múlva. De amit már most érzékelek, akár egészségileg, akár lelkileg, sokkal felszabadítóbb és jobb, mintha otthon maradtam volna a mókuskerékben.
Annyi érdekes dologgal szembesültem, amik sokszor végtelenül egyszerűek.
Itt nem szoktak az emberek az utcán köpködni, vagy vizelni, netán nagyobb dolgukat elvégezni. Nem azt mondom, hogy itt nincsenek hajléktalanok, de csak elvétve látsz kisebb csoportokat. Nem szemetelnek az utcákon. Lehet így is élni. Ide tartozik, hogy itt minden boltba, kávézóba, étterembe be kell engedni azt az embert, aki WC-re szeretne menni. Magyarországon, mint tudjuk ez úgy megy, hogy ahova bemész, venned kell valamit, hogy el tudd végezni a dolgod. Tenerifén ezzel is szeretnék megakadályozni, hogy azt utcák össze legyenek piszkítva. Mennyivel jobb megoldás!
Rendőrök vigyázzák az utcákat, Magyarországon meg könyörögni kell, hogy ugyan jöjjenek már ki, ha késsel fenyegetőznek emberek. Ha már a rendőröknél tartunk, a NIE számot (a külföldieket azonosító személyi szám Spanyolországban – a szerk.) a rendőrségnél kell intézni, így én is odamentem. Olyan kedvességgel találkoztam ott is, hogy teljesen ledöbbentem. Az utcán, a bejárat előtt nem lehet csakúgy megállni, odaszólt a rendőr, hogy fáradjunk be, megnézte az időpont foglalást és hellyel kínált. Ehhez még mosoly és hihetetlen udvariasság társult. A papírmunkát is pillanatok alatt elintézték, pár perc, fegyelmezetten, de azért nevetgélősen, pedig az itteni rendőröknek olyan kiállásuk van, hogy csak na. Veszély esetén azért megijednék tőlük. Bevallom, nekem még az autójuk is tekintélyt parancsoló.
Aztán ott vannak a buszsofőrök, itt is csak a mosoly, kedvesség. A buszokon csak elől lehet felszállni, és ami érdekes, hogy a buszmegállókban le kell inteni a buszt, hogy megálljon. Kutyát pedig csak szállítóban lehet felvinni. Légkondis minden busz, és persze tiszta. A pályaudvarokon sorban állnak az emberek, hogy felszálljanak, nincs tolakodás, idegeskedés, ha valaki netán eléd áll. Kulturáltan viselkednek. A peronokon lehet csak állni, vagy elkószálni, a dohányzás szigorúan tilos mindenhol a pályaudvaron.
Mindez úgy hangzik, mintha itt semmi probléma nem lenne, pedig van. Írtam már például a lakásfoglalókról, de ezek se igazán helyiek. Vagy itt vannak a menekültek. A spanyolok azonban toleránsak, vagy legalábbis nagy részük az. Igazuk is van, azzal nem lesz semmi megoldva, ha felmérgelik magukat mindenen.
Szóval, kedvesen, nyugodtan és higgadtan is lehet élni. Kár, hogy ez nálunk, magyaroknál elveszett valahol útközben. Vagy csak én érzem így?
Lehet, de annyival jobb lenne minden, ha tudnánk tanulni másoktól, és visszakanyarodni oda, ahol egykor mi is voltunk Magyarországon. Emberség, mosoly, élni akarás, törődés, odafigyelés. Néha csak hagyjuk, hogy a pillanat vigyen minket, mert ezek azok, amik elvesznek a hétköznapokban.
