Amikor az elmúlt hét végén a forint 22 hónapos mélypontjára gyengült, s a devizakereskedők már 404 forintot is megadtak az euró egy egységéért, a közösségi média feldühödött kommentelői a nemzetgazdasági miniszter fejét követelték. Pedig ezúttal nem Nagy Márton hibás gazdasági víziója kapott szekundát. Azt ugyanis már korábban beárazták a piacok. Az Orbán-féle gazdasági semlegességet, amelynek végrehajtása Nagy Mártonra, illetve a külgazdasági és külügyminiszterre vár, nem veszik komolyan partnereink. (Magyarország a rendszerváltás óta, még a 20 évvel ezelőtti uniós csatlakozásunk előtt olyan tekintélyes mértékben beágyazódott a tőlünk nyugatra lévő, és kis részben a volt szocialista országokkal folytatott kapcsolatokba, hogy az Ázsiába irányuló kivitelünk érdemi növelésének nincs esélye.) Ezúttal a nagymértékű forintgyengülés oka Magyarország által nem befolyásolható. A nemzetközi befektetők térségi kockázatkerülők lettek, ezért a lengyel złoty és a cseh korona árfolyama is romlott az euróéval szemben.
Ettől függetlenül – bár erre a forint árfolyama egyelőre nem reagált – a kormány akciótervének nemzetközi megítélése meglehetősen borús. A Fitch Rating globális hitelminősítő a magyar deviza vesszőfutásával szinte egy időben nyilvánosságra hozott jelentésében arról ír, hogy „ellentmondás húzódik a pénzügyi konszolidáció, a kormány szociális támogatások iránti elkötelezettsége, valamint a növekedési teljesítménycélok között”. Nem látják világosan, hogy a kormány a saját lehetőségei mellett hogyan képes növelni a lakossági vásárlóerőt, hiszen erre olyan drasztikus intézkedések, mint az egyes termékeknél kötelezően alkalmazott árstop vagy az akciózás is alkalmatlannak bizonyultak. S a megfizethető lakbér is illúzió, hacsak kötelezően nem rendelik el.