Nézőpont Intézet;közvélemény-kutatás;Publicus;Török Gábor;

- Török Gábor: Nemcsak két Magyarország van, de két közvélemény-kutató valóság is

Szerinte nagy kérdés, lehet-e hinni. 

„A tegnapi után itt egy újabb kutatás, amely nagyjából döntetlennek mutatja a Fidesz-Tisza versenyt” - írta egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében a Publicus Intézet lapunkban megjelent kutatására hivatkozva Török Gábor.

E szerint mind a teljes népességben, mind a biztos szavazó pártválasztóknál megelőzte a Tisza Párt a Fideszt. A Publicusnál csak a Demokratikus Koalíciót (DK) mérték valamivel a bejutási küszöb fölött, a teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál pedig 8 százalékra. Utóbbi kategóriában a Mi Hazánk és a Kutyapárt közelíti meg ezt 4-4 százalékkal, itt a Momentum és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 2-2, a Jobbik pedig 1 százalékot ért el.

A politikai elemző szerint érdemes rögzíteni, hogy az európai parlamenti választáson kerekítve 45-30 volt az eredmény a Fidesznek, ez ahhoz képest igen komoly elmozdulás lenne. A nagy kérdés, hogy lehet-e hinni ezeknek a kutatásoknak, vagy inkább a Nézőpont látja helyesen, amely mindezidáig utolsó nyilvánosságra hozott felmérésében (szeptember 16-18 közötti adatfelvétellel) apadó Tiszáról és a júniusihoz hasonlóan jelentős, 47-33-as eredményről számolt be, ám a kettő (júniusihoz hasonló nagy előnyben a Fidesz versus a Tisza beérte a Fideszt) egyszerre nem lehet igaz. Megint ugyanott tartunk: nemcsak két Magyarország van, de két közvélemény-kutató valóság is  - összegzett Török Gábor.

A nyilvános licit csaknem 10 százalékkal a kikiáltási ár felett zárult, így 676,26 millióból 730 millió forint feletti vételár lett.