merénylet;Irak;Szíria;támadás;Törökország;Ankara;

Recep Tayyip Erdogan török elnök

- Törökország 32 terrorista célpontot semmisített meg Irakban és Szíriában az ankarai merénylet után

Ali Yerlikaya belügyminiszter szerint a Kurdisztáni Munkáspárt állhat a szerdai terrortámadás mögött.

Irak északi részében és Szíriában található „terrorista célpontok” ellen intézett támadást a török hadsereg az Ankarában elkövetett merénylet után, és 32 célpontot megsemmisített – közölte a török védelmi tárca.

Szerdán a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél követtek el merényletet, amelyben öten meghaltak és 22-en megsebesültek. Ali Yerlikaya belügyminiszter közlése szerint nagyon valószínű, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állhat a terrortámadás mögött. A terrorszervezetként nyilvántartott – Törökországban és Irakban tevékenykedő – PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat a kurd kisebbség függetlenségéért.

A védelmi tárca közlése szerint a válaszcsapásokban „számos terroristát semlegesítettek”. A minisztérium hangsúlyozta, hogy a török hadsereg a „jogos önvédelem” jegyében cselekedett, és mindent megtett annak érdekében, hogy polgári életekben és létesítményekben, illetve kulturális és természeti értékekben ne keletkezzen kár.

A minisztérium azt is jelezte, hogy folytatják a hasonló csapásokat a PKK ellen.

Taylor James Ragg legalább 2021 februárja óta dolgozik politikai asszisztensként magyar adófizetői pénzen.