baleset;Nemzeti Színház;

- Egyetlen mondat

A Nemzeti Színház egy-egy bővített mondatban tudatta, hogy peren kívül megegyeztek a tavaly novemberi baleset két sérültjével. Majdnem egy évre volt szükség, hogy a felek eljussanak idáig. Előtte méltatlanul üzengettek egymásnak, sőt a Nemzeti főigazgatója az egyik sérült színész felelősségét is firtatta egy interjúban. Miközben semmit sem tudni a még máig nem lezárult rendőrségi vizsgálat állásáról.

Vidnyánszky Attila először – vállalva a felelősséget – a saját társulatának bejelentette, hogy a történtek miatt lemond a pozíciójáról, de ezt az akkori illetékes miniszter nem fogadta el, a főigazgató pedig maradt a színház élén.

Többféle tanulsága van az ügynek, ami finoman szólva furcsán indult.

Aztán elindult egy belső vizsgálat, illetve a rendőrség is lépett. Ezekről félinformációk, mendemondák jelentek meg. Dramaturgiailag újabb fordulatként a sérült színészek jogi vitába keveredtek a színházzal, úgy, hogy ők maguk nem is nagyon kommunikáltak a teátrum vezetésével, csupán az ügyvédjeik. A helyzet kezdett elmérgesedni, a színház és az érintett művészek többször cáfolták egymás szavait nyilvánosan. Nyáron aztán fel is mondtak a Nemzetiben, azóta más színházaktól kaptak színpadi lehetőséget.

„A lelki része a nehezebb, mert az a mai napig hullámzó. Nagyon sokat álmodtam a balesettel, meg ahhoz kapcsolódóan is voltak álmaim, és az néha visszatér. Van, hogy teljesen élesen újraélem” – mondta egy mostani televíziós interjúban Szász Júlia színésznő, fizikai állapotáról is beszélve. Horváth Lajos Ottó ügyvédje is megszólalt: a színész maradandó sérülést szenvedett, még mindig tart a rehabilitációja.

Ami tényleg jó hír, hogy mindketten újra játszanak majd, a tervek szerint egymás partnereiként is.

A színház és a rendőrség részéről pedig várjuk még a további mondatokat. Nem lehet az eddigi egyetlen eggyel megúszni!