Igazi különlegességgel szolgál a hazai olvasóközönség számára Robin Carr és Roy Gould, a You Rang, M'Lord? rendezőjének és társszerzőjének közös könyve: a James és Ivy – Panzió a tengerparton először Magyarországon jelenhetett meg a Helikon Kiadó gondozásában, egy olyan sorozatot folytat, ami igazán közel áll a szívünkhöz, a Csengetett, Mylord?-ot. A Helikon már tavaly jelentkezett az Az finom lesz című kötettel, ami a rajongók számára kötelező olvasmány. Aki emlékszik rá: szerepelt a könyvben egy sokat ígérő spin-off, mely James és Ivy vendéglátóipari bukdácsolását követte volna nyomon. Bár a tévésorozat tudvalevően nem valósult meg, a James és Ivy mégis lehetőséget nyújt a rajongóknak arra, hogy betekintést nyerjenek a jól ismert karakterek további életébe. Jó fordító kezébe került a könyv, Hudácskó Brigitta úgy ültette át magyarra a James és Ivyt, hogy az a széria magyar verziójába illeszkedik, olvasás közben szinte lehet hallani a zseniális szinkronokat: Szirtes Ágit, Konrád Antalt, Bakó Mártát, Tahi Józsefet. És ezzel el is árultam: a könyvben több egykori szolgáló föltűnik. Plusz adalékként az eredetileg James-t alakító Jeffrey Holland rajzai díszítik a könyvet.
Az alaptörténet a Csengetett, Mylord? fináléjában megkezdett szálat viszi tovább: a korábban a Meldrum-házban szolgáló James és Ivy egy tengerparti panziót nyitnak.
A Suttogó Pálmák azonban nem lesz Seabourne legnépszerűbb szálláshelye, amiért lényegében James karót nyelt hozzáállása felelős, az egykori inas ugyanis előkelő vendégeket vár, akik nem igazán akadnak. Hamar kiderül azonban, hogy a páros tönkremegy, ha nem fogadják be városba érkező színházi népséget, akik ellen Ivy-nak semmi kifogása, hiszen maga is ilyen környezetben nőtt föl. A bonyodalmak, az új vendégek és a régi ismerősök csak jönnek, csak jönnek. Van valami kellemes kiszámíthatóság a fejezetekben, mivel azok visszaadják a Csengetett, Mylord?-epizódok dinamikáját: tényleg olyan, mintha magát a sorozatot emeltük volna le a polcról.
A szokásos derűs alaphangulatot fanyar humor és szarkazmus fűszerezi, melyek jól illeszkednek a Csengetett, Mylord? világához. A rajongók különösen élvezhetik az apró részleteket és utalásokat, amik ismerősek a szériából, amik visszarepítenek a Meldrum-ház mozgalmas hétköznapjaiba. Az első ránézésre vidám és könnyed olvasmány képes mélyebb társadalmi kérdéseket is boncolgatni. James, aki a sorozatban a felsőbb osztály rajongó kiszolgálójaként tűnt fel, itt saját bőrén tapasztalja meg a társadalmi egyenlőtlenségeket, az egykoron fennhéjázó lakáj lassan változik és fejlődik: ráeszmél, hogy világéletében felfelé nyalt és lefelé taposott, és hogy Ivy-t lekezelte. Mindemellett megismerjük James múltját, kiderül, miért viseltetik ellenszenvvel bizonyos társadalmi csoportok iránt.
Mabel és Henry felbukkanása hoz még jó levegőt a könyvbe, lesz rejtély, kisebb nyomozás, de feltűnik James démonja is, a kacér Miss Poppy. Tehát jól összerakott könyv a James és Ivy, pontosan olyan, amilyenre vágyunk friss Mylord-részek hiányában. A szórakoztató könyv Ivy diadalmenetét rajzolja meg, bemutatja, hogy az együgyű cselédlány valójában talpraesett és szívós, helyén van a szíve, ami apja, a minden lében kanál komornyik, Alfred Stokes mellett kevéssé juthatott a felszínre.
Apropó, Alfred Stokes: a karakter csak említés szintjén jelenik meg a könyvben, egy kicsit hiányzik. A Csengetett, Mylord?-ról írt esszék alapján úgy tűnik, Angliában a komornyik kevéssé volt közönségkedvenc, legalábbis nem imádta annyira a néző, mint Magyarországon. Hogy ennek valami mély, az ügyeskedővel együttérző, társadalmi szinten érvényesülő szimpátia-e az oka, vagy inkább Hollósi Frigyes sziporkázó hangjátékának köszönhető, megfejtetlen. Stokes, aki a sorozat egyik legszínesebb figurája volt, kétségtelenül sokat hozzáadott volna a történethez, de ki tudja? Ha esetleg a siker nyomán jön egy új könyv, még megjelenhet a színen.
Infó
Roy Gould & Robin Carr: James és Ivy – Panzió a tengerparton, Helikon Kiadó, 2024. Fordította: Hudácskó Brigitta Ilona