Napok sodra
Zűrösen indul korán a reggel,
kávé helyett morcos szemekkel
az ember csak áll és szélütötten,
bámul, mert törvény-ügyben
valamit újra barkácsoltak,
sorok közül az érvek kikoptak,
s így félkészen meg sem tud állni,
hogy fog hűséges embert szolgálni?
a napok sodra ötletet vet fel,
álságosan még tekert egyet,
nem tudhatja: győzött vagy ártott,
megsarkantyúzza a fél országot,
ő mégis tudja: újra győzött,
árakkal nem sokat bíbelődött,
a felkúszóból jöhet a haszon,
a többi duma, cukor a habon –
a napok sodrában hánykolódni
nagyon nehéz, s szivárványt hozni…
sunyi szavakkal lelket motozni,
a hiszékeny elmét lefokozni,
kiket a napok akkor is sújtanak,
ha nem a törvény betűi hullanak.
Szomjazom
valami értelmesebb világot,
melyben gyanútlanul járhatok,
átmelegítsen sugarával,
ne sújtsanak üres járatok,
ne öljenek meg naponta számlák,
nem játszanak színpadon ripacsok,
közérdekű nótát dalolok,
és szorongás nélkül írhatok,
cserepes számból sem feddő szavak,
elismerés hangjai szálljanak,
elmondhatom mi nem táplál engem,
cserjének, bokornak, gyümölcsfának –
szivárvány hídján akarok menni,
s nem rendít meg akárki szembejön,
legfeljebb a pillérnek köszönök,
és nem taszít el a vélt közöny,
ezt a csodát szomjazom örökké,
gyönyörűséges beszéd emeljen,
ha elfutnak az üres talányok,
ne koptassa más fogalom lelkem,
korom falára akkor odaírtam,
miért és mitől kell szoronganom,
s amit az életből megragadtam,
szomjasan is, de halálig fogom.
