Pulóverje alól ki-kivillan vállán a motiváló, megerősítő tetoválás: „I can. I will. End of story” (Képes vagyok rá és meg is teszem. Ennyi a történet.) – a szülés utáni depressziót legyőzve készíttette. Bal csuklóján a „One” felirat a U2 világhírű dalára és egy esküvőre utal, hogy emlékeztesse, az igazit keresi. Jobb csuklóján a Balin kapott három karkötő – amiből már egy leesett – vigyáz rá. „Időnként kovász darabok is vannak rajtuk, mert szeretek kenyeret sütni” – mondja nevetve. És azzal folytatja, hogy még mindig „adrenalinsokkban” van a néhány nappal korábbi könyvfesztiválos dedikálás után, ahol második könyvével rengetegen álltak hozzá sorba aláírásért. „Szerintem ez egyfajta próbatétel, hogy tudom-e alázattal kezelni a velem történteket. Kijöttem a fényre ezzel a könyvvel, s hiszem, hogy azokat találja meg, akik belőlem és a jógából épp ennyit akarnak megismerni. Mindenki ki tudja venni belőle, ami neki hasznos: az is, aki a jóga útján akar elindulni, és az is, aki éppen gyászol. A jógában az a csodálatos, hogy annyit tudsz befogadni belőle, amire éppen akkor nyitott és képes vagy.”
Merthogy a Meztelen lélekkel egy önéletrajzi írás és egy jógatörténeti, de a keleti filozófiát, életmódot gyakorlati oldaláról is bemutató segítő könyv.
Kőváry Anett Sárospatakon született, általános iskolai magyartanárárnak biztatására lett újságíró. Budapesten diplomázott az akkori szegedi egyetem Havas Henrik által jegyzett médiaintézetében. Már 19 évesen hírügynökségnél és a Magyar Televíziónál dolgozott, majd szinte az összes kereskedelmi rádióban megfordult hírszerkesztőként. A legtöbb hallgatója a Class FM reggeli műsorában, Sebestyén Balázsékkal volt, a rádiótól 9 hetes terhesen rúgták ki. A lejtmenet a következő néhány évben traumát, fájdalmat és depressziót hozott az életébe. Egy pszichológus segítségével lassan rájött: fel kell állnia, és ebben a jóga volt a legnagyobb támasza. „Voltam depresszív, kritizáló, beképzelt, állandóan panaszkodó, sokat piáló és bulizó. Tudom, milyen a gödör alján lenni, és azt is tudom, hogy szerencsére már rengeteg önsegítő módszer létezik, így mindenki megtalálhatja azt, ami neki segít megszabadulni a szenvedésétől. De akármilyen hatékony is egy módszer, abban mind megegyeznek, hogy saját magunkat kell megmentenünk, a jobban létünk kizárólag a saját felelősségünk, hiába könnyebb másokat és a körülményeket hibáztatni. Az viszont a segítő feladata, hogy szükség esetén megtartsa, majd, kellő időben elengedje az embert. Az egyik tanítványom mondta nemrég, hogy szerinte a jó anya hálót ad, nem halat, és ez igaz a segítőkre is” – mondja Anett. Mindig is görcsösen akart tartozni valahová, mindegyik rádióhoz úgy ment, hogy hitte: egy nagy család tagja lesz, és majd egy irányba mennek. Mégsem sikerült. Lehet, hogy azért, amit pár hete egy asztrozófiai elemzésen mondott neki Ládonyi János: ő fényt mutat a hajóknak és azok eldöntik, arra mennek vagy sem. (Az asztrozófia egy ősi, a csillagok bölcsességét tanulmányozó tudományág, és a csillagok, csillagképek és bolygók által hordozott üzenetek, energiák és hatások megértésére törekszik.)
„Ki lehet mondani, hogy a szüleink generációja mit rontott el, és hogyan nevelt belőlünk megfelelési kényszeres, szorongó felnőtteket, ez nem hibáztatás, ez megállapítás, de ezt a terhet le lehet tenni, csinálhatjuk máshogy. Én például nagyon sokat beszélgetek a lányommal, a kommunikáció rettentő fontos, a szüleimmel ez nem működött jól. Sok mindent viszont nem csinálok olyan jól, mint ők tették a tekintélyelvű neveléssel, például a következetességet, ebben nem vagyok jó. Viszont nem félek egyedül lenni, erősnek lenni, ez a szüleimnek köszönhető. És meg tudom majd mondani a lányomnak, hogy mit csináltam rosszul. Látja, hogy nem vagyok tökéletes, hibázom és tudok bocsánatot kérni, érzelmileg mindig elérhető vagyok neki” – magyarázza.
Anett szerint elfogadó önszeretetre van szükség, ami nem csap át az „ilyen vagyok, így fogadj el”-be.
Próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból, ehhez állandó önreflexió kell, ami fárasztó. Mivel hivatása lett a hobbija, ezért amikor töltődésre van szüksége, nem „agyal”, hanem például rádiót hallgat vagy a Grace Klinikát nézi, vagy öt kilométert sétál az erdőben. Azt mondja, van annyira jógasznob, hogy szerinte a jógához minden élethelyzetben érdemes segítségért nyúlni.
A pandémia előtt indította első gyászcsoportját. „Megfenyegettem a Jóistent: oké, csinálom ezt, de adjon hozzá mindig elég erőt” – mondja nevetve, ám komolyan gondolva. Munkája során életvezetési módokat, problémákat beszél át klienseivel, a jógafilozófia mentén megnézve, éppen hol tart az illető, merre lenne érdemes menni, és oldják az elakadásokat – jógával, beszélgetésekkel. Áyurvédikus jógaterapeutaként egészség-visszaállító- és megőrző terápiát alkalmaz. A hitelesség fontos számára: nem eszik húst, nem iszik alkoholt. Szerinte a jógaoktatásal nem fér össze a bormámoros bulizás és a duplahúsos burger. Anett már gyerekként intuitív volt, váratlan megérzései eddig be is jöttek. A himalájai tradíció (amely az emberi elme képzésének különleges módszereit tanítja, célja, hogy az egocentrikus személyiségünkkel és a külsődlegessel való azonosulásunk helyébe a mindörökké tiszta, mindörökké bölcs, és mindörökké szabad önmagunkról szerzett tudás lépjen) szerinti jógaképzést tervezi elvégezni, figyeli magát, hogy mikor lesz rá kész, ugyanis ahhoz az anyagi világról le kell válni. Idáig még nem jutott el, de úton van. Erős nő, és erős férfi kell mellé, aki elbírja; ebből nem enged.