Állítólag óriási a felháborodás a Honvéd és a Vasas leszereplése miatt, én azonban azt hiszem, az „óriási” hatalmas túlzás, hiszen a kispestiek 1971 dermedt néző előtt kaptak ki legutóbb otthon a B. Vasutastól, az angyalföldiekre pedig 1277 megnyomorított Fáy utcai érdeklődő jelenlétében mért 2-1-es csapást annak a lángelméjű Tállai Andrásnak a Mezőkövesdje, akiről hiánypótló életrajzi kötet látott végre napvilágot a mindig magasztos Kövér László emelkedett előszavával.
A felháborodást amúgy nem értem, hiszen józan ember ugyan mit várhat attól a két csapattól, pardon, társaságtól, amely 11. és 15. tud lenni a következő élmezőnnyel megáldott körben: 1. Kozármisleny, 2. Szentlőrinc, 3. Gyirmót, 4. BVSC, 5. Kazincbarcika, 6. Kisvárda.
Sokak szerint ez a valaha volt leggyengébb másodosztályú bajnokság.
„Az, hogy tizenegy játékosból ketten tudnak valamit kitalálni, édes kevés” – mondta a legutóbbi blama után a piros-kékek középpályása. Szerintem már a kettővel is kozmetikázta a valóságot, de állítása sokkal kevésbé túlzott, mint a rezsim „stratégiai ágazati” őrületéből fakadó jövedelme.
Hajdanán Puskás volt, ma Puskás Akadémia van, a kispesti és az angyalföldi családi körnél is kevesebb látogatóval. A jelenkor alapvetése: nagy pénz, kis foci.
A még megmaradt Honvéd-szurkolók úgynevezett kemény magja a legutóbbi (vesztes) bajnoki találkozóra fél órás késéssel masírozott be a Bozsik stadionba, az orwelli látványt nyújtó tribünre pedig ezt a molinót feszítette ki: „Üres ígéretek, üres lelátó”.
„A Vasasnál minden feltétel adott a jó szereplésre” – ezt sem én találtam ki, idézem pusztán. Aki e blődlit a számítógépbe kopogtatta, talán arra gondolt, hogy a Fáy utcában (is) dől a lé, de megfeledkezett arról: bankó soha az életben nem ad be, emel át a kapuson, lő a vinklibe.
Az első számú feltétel, hogy futballozni tudó ember legyen. Az meg nincs.
De miért épp a futballban ne volna abszurd a helyzet? A tömegpusztító Oroszország nagykövete a „mai magyar hazafias értelmiség bástyájának” nevezett egy Bencsik András nevű toll- és köpönyegforgatót, aki 1986-ban ezt a szöveget tette közkinccsé a Népszabadságban: „A Magyar–Szovjet Baráti Társaság az MSZMP céljainak szellemében tevékenykedő, a párt politikájának megvalósulását segítő, széles tömegbázisra épülő politikai tömegmozgalom, amelynek munkájában áldozatkész, a magyar–szovjet barátságot felelősségteljes elkötelezettséggel, önzetlenül szolgáló tisztségviselők, társadalmi munkások népes tábora vesz részt.”
Legalább ő nem változott, már akkor is imádta az oroszokat, viszont magyar futballista azóta sem járt világbajnokságon: az 1986-os Mundialon jegyeztük fel a mindmáig utolsó vb-szereplést. Mexikóban „baráti” szovjet–magyar is volt, 6-0-val, nem ide. Az majdnem olyan emlékezetes maradt, mint Bástya-Bencsik elvtárs interjúja Zinajda Kruglovával, az SZKP KB tagjával Elveink és céljaink azonosak címmel, ahogyan az úttörővezetők Salgótarjánban rendezett országos konferenciájáról szóló tudósítása („tartalmas beszámoló, élénk eszmecsere”) is máig hasít a címoldal vezércikkéből kiragyogó „új utak, lehetőségek keresése a magyar ifjúság internacionalista nevelésére” passzussal együtt.
A Honvéddal 1986-ban Détári Lajos, Garaba Imre vagy Kovács Kálmán nyert első osztályú bajnoki címet, a Vasassal Kakas László, Kovács István, Izsó Ignác vitte el a pálmát az MNK-ban. Ám fölösleges párhuzamot vonni, mert a klubok tekintetében pusztán névazonosságról van szó, a Kispesti Köhögők és az Angyalföldi Aláhullók egybeeső tulajdonsága, hogy közük sincs a valódi Honvédhoz, Vasashoz.
Ha lenne, Lóránt Gyulát, Kotász Antalt és Machos Ferencet mindkét klubban „égetnék”. S lejáratnák Kispesten Bozsik Józsefet, Budai II Lászlót, Czibor Zoltánt, Esterházy Mártont, Grosics Gyulát, Kocsis Sándort és Lajost, Kozma Mihályt, Puskás Ferencet, Sipos Ferencet, Tichy Lajost, Angyalföldön Berendy Pált, Bundzsák Dezsőt, Csordás Lajost, Farkas Jánost, Ihász Kálmánt, Mészöly Kálmánt, Plattkó Ferencet, Sárosi Lászlót, Szilágyi Gyulát, Takács II Józsefet, Várady Bélát.
De ki tudná meggyalázni e nagyokat vagy emléküket?
Sinkovics Gábor írta nemrégiben a Vasas FC honlapján: „Nem könnyű nézni ezt a helyben járást. Nem könnyű elviselni, hogy a riválisok már lúzer csapatnak tartanak bennünket.”
Riválisok? Az Újpest, az MTK is csak annyival van jobb helyzetben, hogy legalább nincs az NB II kieső helyén, de semmiféle kapcsolatban nem áll az igazi lilával és kékkel. Ahogyan a gazdasági bevándorlók legfőbb keleti menedéke, az Európa-Alsóig kiemelkedő FTC Stefan Gartenmannja, Abu Fanija, Philippe Rommense vagy Kady Borgese sem idézi Rudas Ferencet, Sárosi Györgyöt, Varga Zoltánt, Albert Flóriánt…
Csak a magyar–orosz barátság örök és megbonthatatlan.