“A Duna szent folyó, nem lehet megsérteni keresztbe épített gátakkal”
(Orbán Viktor)
Amikor azt nyugtázzuk, hogy a Duna vize elég gyorsan keresztülhalad Magyarországon, és hamar távozik Szerbia irányába, akkor az is hozzátartozik a képhez, hogy a vízzel együtt a meder anyagának egy része is elmegy. A Duna medréből öt év alatt annyi anyag távozik, mint a Velencei tó térfogata. A folyómederből kimosott hordalék bőven elegendő lenne a tó feltöltéséhez.
Miután nincs, ami megfogja, a meder berágódik: egyre jobban mélyül. Bős megépülte óta olyan két méterrel lejjebb folyik a Duna. A meder mélyülését már elég régen ki lehet mutatni a vízállás idősorok változásából.
Itt, Bajánál ebből az következik, hogy a gemenci mellékágakba egyre kevesebb víz jut. Ha netán fokgazdálkodás zajlana az ártéren és a nagyvízi mederben, akkor az ott tevékenykedők egyre kevesebb vízhez jutnának. Arról nem is beszélve, hogy a város alatt folyó Sugovica is egy dunai mellékág. Eközben Paks szempontjából is egyre veszélyesebb az, hogy a Duna medre berágódik. A hűtővíz biztosítása az atomerőműhöz egyre nehezebb a süllyedő mederben megváltozó vízjárás miatt.
Évszázados beavatkozások hatását elég nehéz érzékeltetni. Budapest alatt a Duna szabályozása azt eredményezte, hogy beszűkült a vizes élőhelyek sávja. Messze nem tekinthető természetesnek a folyam állapota. Még Gemenc is egy szűkített vízrendszer, pedig itt igazán nagy a távolság az árvédelmi töltések között, és még itt is a meder mélyüléséhez vezetett a főmeder szabályozása.
A nyolcszázas évek végén jelentős mértékben lerövidítettük a Duna hosszát, amitől nőtt az esés, növekedett a vízsebesség. Azóta lassan berágódik a meder. Érsekcsanádnál régen a Duna nagyon szép, kanyargós íveket írt le tizenhét kilométeren. Ezt a szakaszt egy három kilométeres átvágással lerövidítettük, akkor jött létre Veránka szigete. Érdemes a térképen megnézni, a levágott meder ma is élővíz, néhány éve még mélyítették is, hogy alacsonyabb vizek is átjárják.
Eleink nagyon egyszerű eszközökkel érték el a meder rövidítését. Leszerződtek néhányszáz kubikussal, ásattak egy három kilométer hosszú és harminc méter széles árkot ott, ahol az új dunai főágat tervezték. Nagyvíznél alul és felül is megnyitották az árok két végét a Duna felé. Az árokban rohanó víz pár év alatt kimosta az új, ma látható, széles főmedret.
Ott, ahol ma a hajók járnak, és a kövezett partok között hatalmas víztömeg mozog, eredendően a csanádi gazdák földjei voltak. Bogyiszló is hasonló kubikmunkával rekedt a túlparton. Az elmúlt évszázadban a kalocsai érsekséghez tartozó plébániát csak vízen vagy Baja felé kerülve lehetett elérni. Mire Bogyiszló helyzete az egyházon belül rendeződött, megépült a Szent László híd, amely feloldotta volna az elzártságot…
A mostani árvíz előtt aszály volt. Minden takarékos, vízmegtartó megoldás fontos. A gazdálkodás, a termőföld észszerű használata, a vízvisszatartás sokféle lehetősége akkor működik igazán, ha nem hiányzik évente kétszáz vagy több milliméter csapadék. A tartós vízhiányt érdemes rendszeresen pótolni. Mert vizünk van.(Magyarország szomjazik, augusztus 16.)
De árvíz idején is lehetne mit kezdeni a Dunán eddig még fel nem épített három tározóval. Jött a víz, hetekkel korábban biztosra vehető volt, hogy a 2013-assal összemérhető vizek lesznek. Árvizet csökkenteni azzal a tározótérrel lehet, ami szabad. Az árhullám tetejét a szabad térfogat feltöltésével lehet “megskalpolni”.
Ebből az következik, hogy a dunai tározókat már az árhullám előtt legalább három héttel folyamatosan üríthették volna - amennyire lehet - a zsilipek kezelői. Egy ilyen aszályos nyár után amúgy sem lettek volna tele azok a tározók, bizonyára számottevő lett volna a vízfelhasználás, illetve a hajózás, no és Paks miatt inkább a duzzasztás fenntartása lett volna érvényes.
2013-ban nálunk, Baján hatalmas víz volt (ha jól emlékszem, 990 körül tetőzött). Azért nem magasabban, mert fölöttünk, Veránkán átszakadt egy 260 hektáros területet védő gát. A természet előállította azt a helyzetet, amit jóval nagyobb léptékben a dunai tározók működtetésével is meg lehet tenni. Az árvízcsúcs közelében, amikor arra feltétlen szükség van, a megfelelő zsilipkezeléssel az árhullámból annyit vissza lehet tartani, amennyi szabad tározó tér éppen akkor van. Lehet tározóval árvizet csökkenteni: kisvízfolyáson kifejezetten árcsökkentésre használnak tározókat.
Az biztos, hogy most nem a vízvisszatartás volt a cél, hanem az árhullám lehetőség szerint zavartalan levezetése. A dunai tározókat ebben a helyzetben árvízcsúcs csökkentésre használnánk, mert annak van értelme.
Most viszont a védekezés volt a fontos. A Duna magyarországi szakaszán a vízügyi szakemberek sikeresen megoldották a nehéz napok problémáit. Levonult az árvíz, de a ránk zúdult hatalmas víztömeggel együtt a Duna-meder anyagából is jelentős mennyiség távozott.
A Duna valóban szent folyó, de keresztben épített gátak nélkül nem tudjuk megállítani a meder süllyedését, duzzasztás nélkül pedig aligha tudunk elegendő vizet vinni a Homokhátságra: keresztgátak kellenek a vízjárás szabályozásához. A Duna vizét akkor tudjuk hasznosítani, ha tározók épülnek. A mostani állapot, a folyamszabályozás jelenlegi eszközei messze vannak a természetestől. A tározók megépítése is jelentős beavatkozás lesz, de azért, hogy a mai, tarthatatlan helyzetet valamiképp megvédjük, nem szabad elzárkózni a vízjárás szabályozásától.
Van vizünk bőséggel. Amikor sok van, akkor védekezünk, amikor kevés, akkor tározókkal kellene szabályoznunk a vízjárást. Szükségünk van a dunai, síkvidéki, körtöltéses tározók megépítésére: víz kell, hajózni kell, öntözni szeretnénk, a fenntartható energiatermelés is hasznos, és a vizes élőhelyek bővítése, megóvása is fontos.
A Duna nemzeti érték. Nemcsak szabályozni, de használni és megóvni is érdemes. Igen, elfogadom: a “Duna szent folyó”. Nem szabad megsérteni azzal, hogy nem gondozzuk, nem élünk vele.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.