A Krím oroszok általi elfoglalása óta motoszkál bennem a kisördög, olvasva a mendemondákat, hogy az agresszor Putyin Ukrajna újrafelosztását tervezve felajánlotta volna a lengyeleknek Lvovot, a magyaroknak Kárpátalját, hogy előbb-utóbb eljutunk azokhoz az állampolgári kérelmekhez, amelyekben a „rászorulók” jogos igényeik kielégítésére „volt ukrán vagyonból” akarnának részesedni.
Ez már eléggé bejáratott módszer, hiszen Ungváry Krisztián könyvében idéz egy kérelmet: „Én, mint tanitónő eddig is nagy hiányát éreztem a hangszernek dalok és más egyebek betanításánál, de fizetésemből nem állt módomban venni. Ezért kérem, hogy az általuk lefoglalt volt zsidó zongorából részemre juttatni szíveskedjék.” Hasonló tartalmú, 1944. június 9-én kelt kérelemre bukkantak Sulyok Tamás államelnök édesapjának, Sulyok Lászlónak a tollából, amelyben a székesfehérvári polgármesternek címezve azt írja: „méltóztassék az egyidejüleg kért párthelyiség berendezése céljára az elkobzott zsidóbútorokból megfelelő számú szekrényt, íróasztalt, székeket, írógépet, telefont, irodaberendezési tárgyakat szervezetünk részére juttatni.”
A hullarabláshoz az öntőforma évtizedek óta készen van. A tusványosi beszédek bátorítása évtizede a fülünkbe cseng, látjuk a harcra lelkesítő, feltűzött szuronnyal rohamozó katonákról készült plakátokat: „Készüljetek! Készüljetek!”. Eszünkbe sem jut eleinte, kitől kellene a volt ukrán zongorát igényelni.
A KIRABLÁSHOZ BRUTALITÁS KELL. Fel sem tűnt, hogy a vidéki kisváros kultúrtermében a meghívott előadó egy világhírű Steinway & Sons zongorán játszik. Amikor már a második vidéki hangversenyen is feltűnt egy értékes Bösendorfer zongora, akkor kezdtem gyanakodni, hogy talán nincs minden kisváros polgármesterének 20-30-50 milliója egy elismert márkás hangszer vásárlására, arra meg a legkevésbé gondoltam, hogy a lomizóktól lehet ilyet vásárolni. Az aukciós katalógusokban is megszaporodtak az ikonosztázok, ami arra utalt, hogy túlkínálat van a kulturális javakból.
Lehet, hogy még nem tartunk itt, de ha úgy lesz béke, ahogy a magyar vezér áhítja, akkor megérkezik a magyarok békéjének a jutalma. Az értékes hangszerek, a növekvő számban megjelent alkotások, meg a várhatóan finom stílusban megfogalmazott zongora- és irodaszerigénylések csak méltó befejezését jelentik annak, amikor a békésen vacsorázó ukrán/zsidó/cigány családra rárúgják az ajtót, kihordatják velük a ház elé a gyerekágyat, az asztalt a székeket, végül a betörést vezénylő tiszt elteszi az iszákjába az asztalról a csinos vázát.
A finom stílusú igénylőnek azt sem kell tudnia, hogy kitől vették el a zongorát, sőt azt sem, hogy a zabrálást oroszok, csecsenek, esetleg mások hajtották-e végre, hiszen az orgazdák vezére minden nehézség nélkül lehet a finom stílusú öltönyben feszítő, a lovat nagyszerűen megülő magyar miniszter is, akit igazán mélyen aggaszt a „szlávok közöti háború”, mert az a magyar gazdasági növekedést (is) veszélyezteti.
A várható jövőhöz igazán hasznos tájékozódási pont, hogy az Ukrajnába betört orosz csapatok hány múzeumot, iskolát fosztottak ki, de az is figyelemre méltó, ahogyan a katonai teherautókra pakolják a megszállt ukrán falu elhagyott házaiból a mosógépet, a fridzsidert, a mikrosütőt. Hadizsákmány. Nyilván Putyin ebédjét így melegítik, a piszkos ingét csak így tudják kimosni.
Ám vannak a kirablásnak igazán finom módjai. Ilyen, amikor a vonaton érkező, tovább utazni készülő menekülteket leszállítják a budapesti pályaudvarokon, hogy regisztrálhassák őket, majd megvetetik velük a helyjegyet a nemzetközi járatokra, jóllehet a vonatjegy az Unió döntése miatt ingyenes. A magyar határállomások állapota is messze alulmúlja a II. világháború végén végrehajtott deportálásokkor használt állomásokét: viszonylag elfogadható WC-ben csak pénzért lehet pisilni, vizet venni, kezet mosni a környező házakban. Az a csoda, hogy az ukrán-magyar határon (eddig) nem épült szögesdrót kerítés, amelynek költségét az uniós polgárokon vagy a megszerzett ukrán zongora értékesítéséből hajthatná be a magyar vezér.
NEM SZAVAZUNK MAGYARORSZÁG ELLEN. Az újonnan megalakult Európai Parlamentben, a szeptemberben Strasbourgban lefolytatott szavazások alkalmával feltűnő volt, hogy
a TISZA Párt által kiküldött magyar képviselők tartózkodtak akkor, amikor az állásfoglalás ellentétes volt a magyar kormány álláspontjával. Így nem támogatták az Ukrajnának nyújtott támogatás növelését, és nem értettek egyet az elkobzott orosz tulajdonú értékek ukrajnai támogatásra fordításával.
Nyilván józan megfontolások (pl. magántulajdon védelme) is állhatnak a tartózkodó állásfoglalás hátterében, de legalább ennyire hangsúlyos (lehet?), hogy a TISZA Párt nem szavaz a magyar kormánnyal szemben.
Ez persze lehet józan, elsősorban taktikai megfontolás, annak érdekében, hogy ne vádolhassák őket „hazaárulással”. De tudjuk, hogy a józanság azzal a veszett soviniszta rezsimmel szemben, amit a vezér csapata képvisel, semmire sem vezet. Ők nyilván folyamatosan árulással fogják vádolni Magyar Pétert és társait, hiszen a hullarabló magatartással szembeni minden erkölcsileg vállalható állásfoglalás a szemükben elfogadhatatlan. A megtámadott Ukrajna támogatását elutasító magyar kormányférfiak Putyin szekerét tolják; az orosz kapcsolatokat fenntartva, az orosz külügyminiszter kitüntetését elfogadva Putyin mellé álltak. Ha valaki „szláv népek közötti civakodásról” tud beszélni, az nagyszerűen világítja meg az ő és társai emberi méltóságot lebecsülő erkölcsi alacsonyságát.
Nem is a Putyin-zsoldos magyar vezér rosszallása az érdekes – mert az természetes -, hanem a TISZA Párt választói, akik nem biztos, hogy annyira kiforrott erkölcsi érzékkel rendelkeznek, hogy túllátnak a „ne bántsd a magyart” demagógián. Kérdés, hogy kell-e, lehet-e tanítani, nevelni a választókat, megértetni velük, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésének (akár csak hallgatólagos) támogatása maga is bűncselekmény. Kérdés, nem kell-e felhívni a figyelmet: nem érhet annyit egyetlen „ukrán zongora”, egyetlen köbméter orosz gáz, hogy megismétlődjék a történelem.
Jóllehet, Magyar Péter messze van még attól, hogy a néhai magyar miniszterelnökhöz, Teleki Pálhoz hasonlóan lelkiismeretére hallgatva megírjon egy újabb levelet, de azt már világossá tette, hogy nem minden magyar egyforma. („A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”).
A magyar kormány „cserbenhagyásáról” lehet diskurálni, az emberi méltóság, a lelkiismeret elárulásához vezető út azonban nincs demagógiával kikövezve, és nincs jól látható akadályokkal lezárva. Hogy Magyar Péter választói megértsék, Magyarországot nem elég csupán csupa kisbetűkkel magyarnak megtartani, ahhoz csupa nagybetűvel kell egy olyan ország, amely a Szózat szerint a „népek hazája nagyvilág, / Hozzád bátran kiált!” Nem csak a hazát, az elrabolt ukrán gyerekeket, az ukrán zongorát is el lehet árulni és aki nem áll ezzel szembe, arról tudjuk, hogy „gyáva népnek nincs hazája.”
LEGÉNY A GÁTON. Aki felismeri a pillanatot, hogy az ár házakat, életeket mos el, és ennek megakadályozásáért – még ha teátrálisan is, de – feltűri az inge ujját. Aki felismeri a pillanatot, és megméri az iszonytató hőség közepette a kórházi műtők és a főigazgatói irodák hőfokát. Aki kimegy pályaudvarokra, hogy megmutassa, hány vonat érkezik időben, és hányan kénytelenek emiatt gyereküket, szeretteiket magukra hagyni. Aki képes rá, hogy megmutassa, mi az, ami nem mehet így tovább, miközben a Kósa Lajosokat, Rogán Antalokat nevén nevezi, annak nem kell attól sem félnie, hogy amikor nem kér az ukrán zongorából, sőt kiáll az ukrán gyerekek mellett, akkor nem fordult szembe a „ne bántsd a magyar” jelszóval. Éppen ellenkezőleg, azt mutatja, hogy Bándtól Kömörőig, Herendtől Pécsig azok a magyarok, akiknek a méltóságát védve lépett fel a zsarnokság, a titkos megfigyelés és a lopás ellen, egyetértenek, ha nem tolja tovább a magyar kormány szekerét.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.