pedofília;pap;büntetőügy;

- Zárt ajtók mögött tárgyalják a pedofíliával vádolt volt pap büntetőügyét

Az áldozatok védelme miatt a részleteket nem ismerhejük meg.

A nyilvánosság mellőzésével kezdődött meg hétfőn a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon annak a korábbi papnak, R. Gábornak a büntetőügye, akit kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekménykkel vádol az ügyészség - derül ki a Magyar Hang beszámolójából.

Mind az ügyész, mind a védő kezdeményezte a zárt tárgyalást, aminek a bíróság helyt adott az áldozatok magánéletének védelme érdekében. 

Mint arról többször írtunk, R. Gábor az egyike annak a két papnak, akikről kiderült, hogy pedofília gyanújába keveredtek. (A másik papról, Hatházi Róbertről a közelmúltban részletesen írtunk: Kecskeméten szolgált, ahol kitüntették, 2023-ban pedig a pápa látogatása idején a Hősök terén tartott mise szervezésében is részt vett.) Míg Hatházi Róbert esetében még csak vizsgálat indult, R. Gábor ügye jóval előrébb tart. Már tavaly szeptemberben felmentette az egyház, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálata nyomán a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt ellene. életrajza szerint hivatása során szinte mindvégig fiatalokkal foglalkozott, és díjak sokaságával jutalmazták.

R. Gábort többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaéléssel vádolja az ügyészség. 

A szerelvényen tizenhatan tartózkodtak, senki nem sérült meg.